Egy dunaszerdahelyi régiófejlesztő

Úgy tudom családod évszázadok óta Dunaszerdahelyhez kötődik?

Igen, így van, anyai ágon a családfakutatásaink arra derítettek fényt, hogy háromszáz éve Dunaszerdahelyhez kötődünk. Édesapám részéről pedig Dióspatony a másik ág, ahol a Lelkes név nagyon gyakori. Én ugyanakkor Sikabonyban nőttem fel bátyámmal egy tanárcsaládban.

Milyen volt a hetvenes és nyolcvanas években gyereknek lenni két tanár szülővel?

Nagyon jó gyermekkorom volt. Egy erősen vallásos családban nevelkedtem, ahol a lélek ápolásán kívül fontos volt a szellemi frissesség is. Titokban a Szabad Európa Rádió adását hallgattuk, s emlékszem, édesapám mondogatta, mennyire szomorú, hogy nem fogja megélni a rendszerváltást. Szerencsére nem így lett, s tinédzserként már én is szüleimmel ott voltam Bécsben 1989 decemberében.

A „szabad gondolatok” aztán rád is jó hatással voltak.

Igen, 1988-ban kezdtem el a gimnáziumot itt szülővárosomban, ahol magunk is kijártunk tüntetni, s barátaimmal iskolai újságot is alapítottunk. Nagyon jó volt akkor középiskolásnak lenni,  hozzájárulni a szabad és demokratikus társadalom kiépítéséhez.  Az akkori osztályfőnököm, Öllös Árpád lett a  városunk első polgármestere is a rendszerváltást követően.  Az érettségi t követően a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán matematikát és geográfiát tanultam, ez a két tárgy rendkívül érdekelt engem a gyermekkoromtól. Vallom, hogy a világ megismeréséhez és megértéséhez a matematika és a geográfia alap. A tanulmányaim során  fontos szerepet kapott a régiófejlesztés témája is, egész Szlovákiát megismertük, s ez megalapozta a későbbi pályámat. Ahogy az is, hogy az egyetemen számos kiváló tanárom volt, köztük is kiemelném Peter Spišiakot, akinek vezetése alatt szereztem meg a nagydoktori címet területfejlesztési területen 2006-ban.
Az egyetem után egy nagy-britanniai utazás volt tervben, ahol munka mellett szerettem volna a nyelvtudásomat fejleszteni, de végül a véletlen úgy hozta, hogy találkozva barátaimmal egy iskolai tanári munkát ajánlottak nekem, amelyet elfogadtam, s három évig együtt dolgoztam velük az egyik dunaszerdahelyi szakközépiskolában, miközben Pozsonyban elkezdtem a doktori programot.

A pedagógusi gyökerek tehát megmutatkoztak, de aztán jött egy váltás.

2002-től a Fórum Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa lettem, a kutatási területeim a regionális fejlesztés alakulása Szlovákiában és Közép-Európában, valamint a Dél-Szlovákiában zajló társadalmi, gazdasági és interetnikus kapcsolatok. Részt vettem több tudományos kutatási programban, főleg a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja vezetésével, amelyek a közép-európai, szlovákiai, illetve a dél-szlovákiai regionális folyamatok vizsgálatára irányultak. Sokat köszönhettek Tóth Károlynak, az intézet alapító igazgatójának és Horváth Gyulának, az MTA Regionális Kutatások Központjának egykori főigazgatójának, akik mindketten segítették a tudományos munkámat, sajnos, az elmúlt két évben mindkettőjüktől el kellett búcsúznunk. A közös munkánk eredménye lett a Dél-Szlovákia és a Régiók és gazdaság. Magyarok Szlovákiában V. című kötettek.

Tegyük hozzá, hogy mindkettő páratlan szakmai kiadvány, amelyekhez hasonló azóta sem készült. A kutatások helyett mégis az elmúlt években más oldalad került előtérbe?

Az elmélet helyett a gyakorlat szintjén próbálom segíteni a régiónkat, szerettem volna itt is kipróbálni magamat. Saját vállalkozásom keretén belül szakmai anyagokat készítek, pályázatokat írok és együttműködöm régiófejlesztési ügynökségekkel is. Több szlovákiai és magyarországi falu és város területfejlesztési és várostervezési programjainak kidolgozásánál működtem együtt, természetesen kiemelt helyet kap köztük szülővárosom Dunaszerdahely is, emellett pedig Montenegróban tavaly pedig Moldovában is hasonló munkában vettem részt. Nagyon megtisztelő, hogy nemzetközi szinten is kíváncsiak a szakmai ötleteimre, amikor a régió fejlesztéséről van szó, s egyúttal szűkebb otthonomat is segíthetem tudásommal.

És hogyan kapcsolódsz ki?

Elsősorban a fiam, Gábor társaságában. Hozzám hasonlóan ő is nagyon jó a matematikában, s igaz, még csak tizenegy éves, de már most IT-s pályára készül. Hűséges DAC-drukkerként a Nélküled éneklésében is kivesszük a részünket a már megújult stadionban is, s mivel a földrajz mai napig nagyon érdekel, így szívesen és sokat utazom, amikor lehet, akkor az ő társaságában.

Megjelent a DH 2017/1.számában.