Back to top

Egészségügyi nővéreket tüntettek ki

Publikálva: 2016, május 14 - 09:12
Az Ápolónők Nemzetközi Napján az Összefogással a holnapért Polgári Társulás és a Nagyszombat Megye Képviselő-testületének a régiónkban megválasztott MKP-s képviselői szerveztek ünnepséget a városi művelődési központ színháztermében, s tüntettek ki tíz egészségügyi nővért. Az ünnepélyes átadón részt vett Berényi József Nagyszombat megyei alelnök, dr. Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester és dr. Horváth Zoltán alpolgármester is.

Az estet szavalatok nyitották, melyek az ápolónők áldozatos munkáját mutatták be. A megjelenteket ezután dr. Hájos Zoltán polgármester köszöntötte, aki arra emlékeztetett, hogy az egészségüggyel kapcsolatba lépők elsősorban az ápolókkal találkoznak, velük veszik fel a kapcsolatot, ők azok, akik szeretettel meg tudják vigasztalni a betegeket. Rámutatott munkájuk nehézségeire, örömeire, amelyet, mint mondott, az ő családja is megtapasztalt a dunaszerdahelyi kórházban.

Berényi József, Nagyszombat megyei alelnök szintén azt az áldozatkész munkát köszönte meg az ápolónőknek, amelyet nap mint nap végeznek, sokszor méltatlanul nehéz körülmények között. Mint mondta, ő maga is volt már paciens itt a kórházban, s ugyancsak elismerően szólt a nővérek hozzáállásáról.

Fekete Mónika, a belgyógyászati osztály osztályos nővére, a Nővérek és Szülészasszisztensek Regionális Kamarájának elnöknője ugyancsak megköszönte munkájukat, majd átadták tíz nővér számára az elismerést.

Belőlük hat személyre, akik a dunaszerdahelyi kórházban dolgoznak, az egészségügyi nővérek regionális szervezete tett jelölést, két nővér a Dunaszerdahely városa által fenntartott intézményekben dolgozik, s őket a városi hivatal jelölte, illetve két nővért, akik magánorvosi rendelőben dolgoznak, a lakosság jelölt.

Idén Végh Olívia, Czucz Alica, Nagy Soňa, Lendvay Gyöngyi, Bartal Alica, Klempa Renáta, Bíró Johanna, Horváth Váradi Katalin, Katona Erzsébet és Rőth Éva vehette át az elismerést.

Az esten jelen volt még Bugár György, Puha György és Sebök Pál városi képviselő is, illetve fellépett a Black & White zenekar.

______________________________________

196 éve, 1820. május 12-én született Florence Nightingale angol ápolónő, a modern betegellátás és nővérképzés úttörője, akinek születésnapján tartják az Ápolók Nemzetközi Napját.   
1853-ban, mikor kitört a krími háború, és az angol közvélemény elszörnyedt a katonai kórházakban uralkodó állapotokat taglaló jelentéseken. A hadügyminiszter Nightingale-t bízta meg a nővéri ügyelet ellátásával. Scudariban (ma Isztambul egyik kerülete) látott munkához az általa kiválasztott 38 ápolónővel. A zsúfolt és büdös barakkokban a több ezer beteg közül soknak nem jutott sem ágy, sem ruha, sem gyógyszer, napi fél liter vizet kaptak ivásra és mosdásra, s mindenhol nyüzsögtek a patkányok és bolhák.
Nightingale jobb higiéniai viszonyokat teremtett, javított az élelmezésen, az adminisztráción, minden nap órákat töltött a barakkokban és még éjjel is körbejárt betegeit vigasztalni. A The Times jelentése, majd Longfellow verse nyomán kapta a „lámpás hölgy” nevet, lámpása az ápolás jelképe lett. Munkája révén a halálozási arány hónapok alatt 42-ről 2,2 százalékra csökkent.
A kitüntetéseket visszautasította, nem akart híres lenni, újonnan jött hírnevét kihasználva a kórházi viszonyok javításáért lobbizott. Alapítványának 45 ezer fontot adtak össze, 1859-ben közreműködésével alakult meg a körzeti ápolónők első egyesülete, a Katonai Orvosi Iskola, majd 1860-ban a Szent Tamás Kórházban a Nővérképző Iskola. Később tevékenysége bábaasszonyok és dologházi ápolók képzésére is kiterjedt, 1910-es halálakor csak az Egyesült Államokban több mint ezer ilyen intézmény létezett. Nightingale felismerte: a beteg jobb gondozást kap családja körében, és látogató ápolói szervezeteket alapított.

Kapcsolódó képgalériánkat itt érhetik el.

 

Ezt már olvasta?

Cookies