Peter Košuda, Varannó: „Gratulálok a DAC-nak a megérdemelt továbbjutásukhoz. Megtiszteltetés volt számunkra Szlovákia egyik legjobb csapata ellen futballozni, ahol abszolút professzionálisak a körülmények. Úgy gondolom, hogy megálltuk a helyünket. Két gólt lőttünk egy olyan ellenfélnek, amely minden poszton minőségi labdarúgókkal rendelkezik és az élvonalban is domináns szerepet tölt be. Büszke vagyok a játékosaimra és arra, amit ma mutattak. Semmiképpen sem vallottunk szégyent és sokat adott nekünk ez a meccs, amely egyfajta ajándék volt a srácoknak a becsületesen elvégzett munkáért. Sikerült megvalósítanunk az edzéseken gyakorolt mélységi befutásokat, tudtuk, mit akarunk játszani. A DAC is jó futballt produkált, képesek voltak helyzeteket kialakítani. Kár a meccs végéért, amikor is egy kicsit lerontottuk az eredményt. Ezt az okozta, hogy az eddig a védelemben szereplő Bednárt – akinek öccse a DAC futballistája – a csatársorba vezényeltem, és ezzel kinyílt a hátsó alakzatunk. Amíg hátvédként futballozott, addig a DAC-nak sokkal nehezebb dolga volt a védelmünk feltörésével – még ha néhány alkalommal szerencsénk is volt. Még egyszer szeretnék gratulálni a DAC-nak a továbbjutáshoz, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban. Büszke vagyok a srácokra, mivel képesek voltak majdnem a lefújásig izgalmassá tenni az összecsapást.”
Peter Hyballa, DAC: „Először is le a kalappal az ellenfél edzője és csapata előtt. Úgy gondoltuk, hogy a szlovák III. ligában szereplő együttesek előreíveléseken és a lepattanókon alapuló futballt játszanak, és a tegnapi edzést is ezek elhárításának szenteltük. Videófelvételeket is megnézünk, és ma is láthattuk, hogy ez ellenfelünk a rövid passzjátékot és a fokozatos támadásépítést részesítette előnyben. Nem gondoltuk, hogy ellenünk is ebben a stílusban futballoznak majd, hiszen a DAC mégiscsak egy élvonalbeli együttes. Kemény és nagyon összetett meccs volt ez a számunkra. Úgy gondolom, hogy mi voltunk a jobb csapat és több helyzetet is kidolgoztunk, ám négy perccel a lefújás előtt még mindig csak három-kettő volt az állás. Az első félidőben a játékunk sebessége megfelelő volt, ám néhány gyors ellentámadást nem használtunk ki. Az ellenfél rögzített játékhelyzetei veszélyesek voltak. A második játékrészben kissé visszább álltunk, de ugyanúgy három támadóval futballoztunk. A srácok nagyon elfáradtak, és ez egy pozitívum lehet a hazaiak számára. Büszkék vagyunk arra, hogy a megszokott stílusunknak köszönhetően ismét sok gólt lőttünk, ám sokat is kaptunk – ezen még van mit javítanunk, de örülünk a továbbjutásnak. Végezetül szeretnék ismét gratulálni az ellenfélnek. Még annyit jegyeznék meg, hogy a Varannó kapusa a legnyugodtabb hálóőr volt, akit valaha láttam. Ebben még Manuel Neuert is zsebre vágja.”
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
DAC 1904 - Nagyszombat (0:0) official aftermovie
Megyei rangadó a MOL Arénában – hangulatvideó a szombati...