Back to top

Edzői értékelés: Swietelsky-Soproni VSE - FC DAC 0:2 (0:1)

Publikálva: 2016, július 11 - 09:16
A szombati Swietelsky-Soproni VSE - FC DAC (0:2) felkészülési mérkőzést a két csapat vezetőedzője értékeli.

Németh Krisztián, DAC: „Természetesen szerettünk volna győzni az utolsó felkészülési mérkőzésünkön. Örülök neki, hogy sikerült két szép gólt szereznünk, és ezen kívül még kétszer eltaláltuk a kapufát, és egy tizenegyest is kihagytunk. Egyértelműen irányítottuk a találkozót, de tudjuk, hogy még sok munka vár ránk, hogy a játékunkban előforduló hibákat kiküszöbölhessük. Már nagyon várjuk a Zsolna elleni idegenbeli összecsapást. Az is örömmel tölt el, hogy új kapusunk, Tofiloski kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést, melynek az egyetlen negatívuma Kocsis sérülése volt.”

Szántó Csaba, Swietelsky-Soproni VSE: „Egy nagyszerű csapat ellen játszottunk. Mi még csak a felkészülés közepén járunk, ez a harmadik hét. A bajnokság kezdetéig még ugyanennyi van hátra, tehát a csapat nagy terhelést kapott az utóbbi időben. Próbáltunk a mérkőzésen mindenkinek lehetőséget adni a bizonyításra. Úgy érzem, hogy ez egy nagyon hasznos felkészülési meccs volt. Látható volt, hogy a DAC nagyobb játékerőt képvisel nálunk, és megállapítható, hogy sokkal frissebbek, pörgősebbek voltak nálunk, mivel ők már a jövő héten bajnoki mérkőzést játszanak. A csapatjátékunkban láthattuk a pozitívumokat, de a negatívumokat is, amiket az elkövetkező három hét során ki kell javítanunk. Nagyon örülünk, hogy a dunaszerdahelyi csapat ellátogatott hozzánk, és bízunk benne, hogy a következő időszakban ezt viszonozni tudjuk. Reméljük, hogy a két csapat között kialakulhat egy baráti kapcsolat, melyet akár további felkészülési mérkőzésekkel is megerősíthetünk akár nálunk, akár Dunaszerdahelyen.”    

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies