„Tisztában vagyunk azzal, hogy a Crvena zvezda más szintet képvisel, ezért nem könnyű összehasonlítani a két csapat minőségét. Volt néhány pozitívum a mérkőzésben, főleg a második félidőben, amikor magabiztosabban futballoztak a srácok. Másrészt, megint ugyanolyan hibákat követtünk el, mint az előző összecsapásokon. Ezen még mindenképp dolgoznunk kell. Fontos, hogy legyenek felkészülési találkozóink, amelyeken fel lehet mérni a csapat fejlődését. A bajnokságban sokkal magabiztosabb, több labdatartáson alapuló teljesítményt kell nyújtanunk. Tegnap az első gólt egy bedobásnál elkövetett hibából kaptuk, amikor odaajándékoztuk az ellenfélnek a labdát, ők pedig góllal fejezték be a gyors ellentámadást. A második szerb találat szöglet után született, nem fogtuk szorosan az embereket. Az is egy komoly egyéni hiba volt. Ilyen szinten nagyon nehéz az efféle hibákat kijavítani. Viszont ez is a folyamatunk része és nagy magabiztossággal várom a bajnoki mérkőzéseket. Mostanra már megismertem a játékosokat és azok képességeit. Van még egy hetünk, és a Maribor elleni találkozón is a fejlődés lesz a fontos, nem pedig a végeredmény. Úgy vélem, hogy a játékosok tegnap megértették a félidei szünetben adott tanácsaimat, mert a második játékrészben jobb teljesítményt nyújtottak. Tudtuk, hogy ilyen vereségek is becsúszhatnak a felkészülési találkozókon. Nem ezt akartuk és picit letörtek is vagyunk, mivel a szurkolók jobb teljesítményeket vártak el, de szerintem ők is megértik, hogy a fejlődés fázisában vagyunk. Szeretnék egy kis megértést kérni tőlük, mert a ligamérkőzéseken egy teljesen más csapatot fognak látni, tele jó ötletekkel és minőségi futballt mutatva. Egy olyan ellenfélre van szükségünk, amely más, mint a Crvena zvezda. Ők nagyon dominánsak voltak, a bajnokságban viszont mi szeretnénk uralni a meccseket.”
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Belépőjegyek a MOL Arénában megrendezésre kerülő válogatott mérkőzésre
2024. október 15-én, kedden 18:00 órától a DAC-stadionban...