László Csaba, DAC: „A kapott góltól eltekintve úgy gondolom, hogy az első félidőben jól játszottunk. Nagyon fontos volt a győzelem, egy remek játékerőt képviselő cseh csapat ellen sikerült diadalmaskodnunk, amelyik eddig egy döntetlen kivételével az összes felkészülési találkozóját megnyerte. Bár sokszor azt hangoztatom, hogy a felkészülési találkozókon nem az eredmény a fontos, azonban a két utolsó összecsapásunkra ez már nem vonatkozik. A felkészülés ezen szakaszában már érezni kell, mennyire éles a csapat. Mostanra már ki kell alakulnia egy olyan versenyszellemnek, amit az első bajnoki mérkőzésen is viszont kell látnunk. Úgy gondolom, hogy mindenki igyekezett a legjobbját nyújtani a saját posztján. Megint kaptunk egy elkerülhető gólt, ezért mérges voltam. Lényegében minden gól elkerülhető, de mi egy szinte ugyanilyet kaptunk Szenicén. Alaposan ki kell elemeznünk, hogy többet ne kapjunk ilyet. Természetesen, aki dolgozik, az hibázik is, de nem szabad egy olyan hibát elkövetnünk, melyről már tudunk és melyet ismerünk. Az első játékrészben örömteli volt azt nézni, ahogy a kidolgozott helyzeteinket gólra váltottuk. Ez jelzi, hogy a csapat koncentrált volt. Egy ilyen nehéz meccsen nem adódik hét-nyolc lehetőség - amit kialakítunk, azt be kell lőni. Főleg a második találat született egy fölépített támadás végén. Meg tudtuk tartani a labdát, képesek voltunk váltani. A pontos beadásra volt érkező játékos, és meg is lett a gól. A második találat után lehetett érezni, hogy az ellenfél nem erre számított. Picit megroggyantak, és várták a félidei szünetet. Továbbra is igyekeztünk nyomás alatt tartani őket, aminek meg is lett az eredménye a harmadik gólunk formájában. Ezt követően elég sok cserét hajtottam végre. Igyekeztem azoknak is játéklehetőséget adni, akik eddig kevesebbet játszottak, hiszen nekik is kell mérkőzés a lábukba, és hogy meg tudják magukat mutatni. Ez nagyon jól sikerült például Kontárnak, de Simon Pambou is jól lépett be a játékba. Viszont a meccs elején a két középső védőnk - főleg Šatka - megint olyan hibákat követett el, mint az első összecsapáson. Minden játékosnak jobban oda kell figyelnie, pláne egy belső védőnek, aki utolsó embert játszik. Ali (Aluku) ismét jól teljesített a középpályán, továbbá nagyon örültem Šafranko góljának, aki meg tudta tartani a labdákat, és már nem mozgott idegen pontként a csapatban. Részt tudott venni az összjátékban, és a befejezéseknél is jeleskedett. Sajnos az egyik edzésen ráléptek a lábujjára, és a köröm alatti körömház begyulladt, egy picit be is gennyesedett neki. Ez fájt is a mérkőzés közben, ezért cseréltük le. A többiek is jól tették a dolgukat, folyik a harc a kezdő tizenegybe kerülésért. Az együttesnek van egy kialakult gerince, de emellé még kell kéz és láb is. A széleken kiélezettebb harc várható, hiszen ott van Vida, Pačinda és Štepanovský is. Mindhárman jó futballisták, és igyekeznek egyszerre a pályán lenni, de közülük csak kettő kaphat lehetőséget. Pačinda sajnos betegség miatt nem tudott részt venni a mérkőzésen, amit sajnálok, hiszen a múltkori találkozón egy vízhólyag miatt nem állt a rendelkezésemre, tegnap reggel pedig belázasodott. Nagyon remélem, hogy szombatra felépül, hiszen ő is egy nagyon fontos eleme a csapatnak.”
Martin Svědík, Mladá Boleslav: „Ez volt az első vereségünk a téli felkészülés során. Elsősorban mentálisan nem voltunk kellőképpen felkészülve a mérkőzésre. Egyik zavaró tényező az volt, hogy egy és háromnegyed órát utaztuk a meccsre. Véget ért az edzőtáborunk, ami azt jelenti, hogy kilenc nap után térünk ismét haza, és csalódottak voltunk, hogy nem természetes borítású, hanem műfüves pályán zajlott a találkozó. De természetesen nem akarom erre fogni a vereséget, fejben nem voltunk elég felkészültek. A saját hibáink miatt kaptunk ki. Megérdemeltük a vereséget, és bár jól kezdtük az összecsapást, a nem megfelelő koncentrációnak és az elkövetett hibáinknak köszönhetően az ellenfél fordítani tudott. Saját magunkat vertük meg. Nem sikerült jó eredményt elérnünk, de jó, hogy a bajnokság kezdetéig még van tizennégy napunk a hibák kijavítására.”
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Jótékonysági árverés: szerezze meg a sárga-kék relikviákat!
Évvégi jótékonysági árverés indul a DAC Facebook...