Back to top

Edzői értékelés a DAC–MTK (3:2) felkészülési mérkőzés után

Publikálva: 2019, szeptember 5 - 09:54
A két vezetőedző, Peter Hyballa és Michael Boris nyilatkozott a tegnapi edzőmeccs után.
Edzői értékelés a DAC–MTK (3:2) felkészülési mérkőzés után

Peter Hyballa, DAC: „Az MTK Budapest egy nagyon érdekes ellenfél. Hozzánk hasonlóan ők is a magas letámadást praktizálják, tehát az ellenfél nyomása alatt kellett indítanunk a támadásainkat, ezzel pedig a játékosainknak többet kellett passzolniuk. Az elmúlt három napban és a meccs reggelén is keményen edzettünk, így a játékosok nem voltak olyan frissek, de ez teljesen rendben van. A mérkőzés mindkét részről gyönyörű gólokat hozott. Az összecsapás egyes szakaszaiban teljesen uraltuk a játékot, sikerült hatástalanítanunk az ellenfél gyors ellentámadásait. A második félidőben egy kicsit változtattam a csapat összetételén, Sharanit fejsérülés miatt kellett lecserélni. Az U19-es csapatunkban futballozó Dolinský nagyon jó teljesítményt nyújtott a középső védő pozíciójában. Ez a találkozó egy jó erőpróba volt azoknak a labdarúgóknak, akik nem léptek pályára a Slovan ellen, hiszen ezúttal kilencven percet futballozhattak. A hétvégére szabadot kapnak a játékosok, kedden pedig egy újabb kiváló csapattal, a szlovák U21-es válogatottal találkozunk.”

Michael Boris, MTK: „Nagyon jó erőfelmérő volt számunkra ez a mérkőzés. Az első félidőben volt egy óriási lehetőségünk. Úgy gondolom, hogy mindkét csapat igyekezett nyomást gyakorolni a másikra, birtokolni a labdát és gyorsan futballozni. A második játékrészben két gólt is lőttünk, de még ez sem volt elég a DAC ellen. Két-három alkalommal a védelmünk nem állt a helyzet magaslatán, és látva dunaszerdahelyi együttes minőségét, nyilvánvaló volt, hogy gólokat fogunk kapni. A válogatottakban szereplő játékosaink nem voltak itt, így az volt a legfontosabb dolog, hogy a bajnokságban kevesebb lehetőséget kapók is pályára léphettek. Számunkra mindig hasznos egy erős ellenféllel találkozni. Peter Hyballát és a filozófiáját már ismerem Németországból.”

Nagy Krisztián / dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Peter Hyballa
Cookies