Xisco Muňoz (DAC): „Remek teljesítményt nyújtottunk, a srácok a mérkőzés egészében kiválóan futballoztak, megértették, amit kérünk tőlük. Jól járattuk a labdát, megfelelően építettük fel a támadásainkat és a helyzetek megoldásait is jól választottuk meg. Nem tetszett viszont, ahogy nekivágtunk a mérkőzésnek, bár a játékosokkal sokat beszélgettünk arról, hogy nagyon nehéz több hetet tétmérkőzés nélkül abszolválni. Ezért azt kértük a srácoktól, hogy rögtön a kezdő sípszótól figyeljenek oda, mert nem egyszerű később megváltoztatni a mérkőzés képét és átvenni az irányítást. A csapat remekül reagált a hátrányra. Boldog vagyok, de már a jövő hétre és az akkor elvégzendő munkára összpontosítunk. Sok dologban javulnunk kell, de a mai teljesítménnyel rendkívül elégedett vagyok.”
Borbély Balázs (ETO): „Jól kezdtünk, viszont aztán 4:1-es vereség lett a vége. Látható volt, hogy hét-nyolc játékos is mindössze néhány hete tagja a csapatnak, nem szoktunk össze, még nem működik a kémia. Egyéni hibák sokaságát követtük el, a második játékrészre pedig teljesen szétestünk, amit őszintén szólva, nem vártam. Megpróbáltunk változtatni, olyan játékosok is a pályára kerültek, akik komolyabb tapasztalattal rendelkeznek és régebb óta az ETO futballistái. Valamit ugyan javult a játékunk, de ez már nem vezetett további gólhoz.”
Nagy Krisztián / dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Előkészületi mérkőzésen: ETO FC Győr - DAC 1904 1:3 (0:2)
Az októberi válogatott szünetben a magyar élvonalbeli...
DAC 1904 - Nagyszombat (0:0) official aftermovie
Megyei rangadó a MOL Arénában – hangulatvideó a szombati...