Back to top

Dunaszerdahelyről sikeresen eljuttatták az adományokat Beregszászba

Publikálva: 2022, március 17 - 14:06
Március 16-án négy kisteherautó vitte el testvérvárosunkba, a kárpátaljai Beregszászra Dunaszerdahely városának és lakosainak segélyszállítmányát.
Dunaszerdahelyről sikeresen eljuttatták az adományokat Beregszászba

A nyolctagú csapat tagja volt Karaffa Attila alpolgármester is, aki elmondta, hogy nem csupán élelmiszert, tisztítószereket és higiéniai dolgokat vittek,

„hanem sikerült azokból az elektrotechnikai felszerelésekből is szállítanunk, amelyet Babják Zoltán polgármester úr kért. Így vittünk két nagy víztartályt, utánfutót, elektronikai termékeket. Magánvállalkozóknak köszönhetően áramfejlesztőt is sikerült küldenünk”

– mondta el az alpolgármester, aki beszámolt az érkezésről is. 

„A beregsurányi határátkelőn keltünk át a szlovák–ukrán határon, s a beregszásziak logisztikai központjukban már vártak bennünket. A polgármester úr megköszönte a dunaszerdahelyiek adományát, éppen jól is jött a sok bébiétel, azokat azonnal vitték is ki arra a pontra, ahol a gyermekeknek készítették az élelmiszercsomagokat.

Babják Zoltán elmondta, hogy a pénzadományt is szívesen veszik, de kérik, hogy azokkal kapcsolatosan minden esetben konzultáljanak velük először. Tapasztaltuk, hogy a határátkelőnél valóban sok nő és gyermek kelt át, akiket a magyar oldalon már vártak és útba igazítottak. Sokan gyógyszerért kelnek át a határon, és mentek is vissza Kárpátaljára. Az ellenőrzés alapos és hosszú volt. Az adomány elszállítására önként jelentkeztek magánvállalkozók és a hivatal alkalmazottai is. A városi rendőrök is elkísértek bennünket.”

Hájos Zoltán polgármester közösségi oldalán köszönte meg a lakosoknak a támogatást:

„Köszönöm mindenkinek, aki tárgyi és/vagy pénzbeli adományt adott a beregszászi polgároknak. A négy teherautónyi tárgyi adományt március 16-án sikeresen eljuttattuk Beregszászra. Babják Zoltán polgármester és a város vezetése megköszönte a dunaszerdahelyieknek, a Dunaszerdahely város önkormányzatának és minden adományozónak az adományokat és a segítséget.”

Pénz küldésére Dunaszerdahely Város Önkormányzatán keresztül az alábbi transzparens számlára történő átutalással van lehetőség:

Mesto Dunajská Streda
Bank neve: ČSOB, a.s.
Bank címe: Žižkova 11, 811 02 Bratislava
IBAN: SK 83 7500 0000 0040 2757 8038
BIC: CEKOSKBX

Előre is köszönik a segítséget!

Ezt már olvasta?

Cookies