Egy igazán különleges, egyben történelmi találkozóra került sor vasárnap este a MOL Arénában, a Niké Liga 2. fordulójában. A komáromi KFC a 124 éve íródó története során korábban még soha nem játszott az élvonalban, és soha nem találkozunk még a „lilákkal” ilyen magas szinten. A barátság jegyében hirdették meg a mai találkozót, hisz egy régió, egy közösség két csapata feszült egymásnak a pályán. Xisco Muñoz számára csak a győzelem számított elfogadható eredménynek, de a csapatunk egykori legendás játékosa, Radványi Miklós által vezényelt komáromiak sem érkeztek feltartott kézzel.
Olyannyira nem, hogy az első nagy helyzetet is ők dolgozták ki. Ganbold jobb oldali beadásából Šmehyl avathatta volna fel Popovićot, de megtette azt a szívességet, hogy elpuskázta a ziccert. A „lilák” ezzel egy jó időre el is lőtték a puskaport. A „lábunkra ragasztottuk” a labdát, a 10. percben pedig kis híján meg is szereztük a vezetést. Yapi beadása ugyan nem a tervek szerint alakult, mégis eljutott a labda Trusa fejére, aki, ha pontosabb egy kicsit, a kapusnak nem lett volna esélye.
A komáromiakat mintegy kétszázan buzdították a vendégszektorból, nagyszerű hangulat uralkodott a stadionban, már csak a gólok hiányoztak. A 23. percben ugyan láttunk egyet, de Ruc játékvezető les címén érvénytelenítette Trusa találatát. A 28. percben hosszú idő után a KFC is eljutott a tizenhatosunkig, de nem hozták kellemetlen helyzetbe Popovićot. A félidő utolsó negyedórájában ismét mi domináltunk. Záporoztak a kapu elé ívelt beadások, s úgy tűnt, a vendégvédelmet nem lehet hibára kényszeríteni, de a 40. percben már nem bírták a nyomást: Yapi beívelését a 196 cm magas Almási tovább-, Trusa pedig befejelte – 1:0. A videószobában ugyan még leellenőrizték a gólt, de nem találták szabálytalannak.
Radványi Miklós egyet cserélt a szünetben, de spanyol kollégája nem követte a példáját. A lényeg, hogy totojázás helyett focit láthatott a közel 7500 fős közönség. A játékrész elején Popovićnak kellett helytállnia, majd az ellenkező oldalon Trefil spárgázva védte Andzouana lapos lövését, Trusa próbálkozásánál pedig a felső léc volt a KFC segítségére. A Radványi-legénység bátran játszott, mi pedig a második gólunkért hajtottunk. Izgalmas, élvezetes játék folyt a pályán. A csereként pályára küldött Redzic is új lendületet adott a támadásainknak: fiatal magyar csatárunk amikor csak tudott, tüzelt – sajnos vagy mellé, vagy a kapus kezébe.
Vitálisnak azonban összejött a gól, egy nagyon szép egyéni akció végén a 79. percben talált a kapuba – 2:0. Ujjongott a lelátó, s akár még nagyobb is lehetett volna az öröm, ha Trusa újabb próbálkozása nemcsak a felső lécet borotválta volna le kívülről. Biztos, ami biztos, a végén még Ramadan is rúgott egy kapufát, de a labda ezúttal visszapattant a mezőnybe. Összeségében egy a győzelmet nagyon akaró DAC-ot, és egy szimpatikus újoncot láttunk. A publikum éppen ezért hosszas tapssal ünnepelte a meccs végén a játékosokat.
A történelmi rangadón megszereztük szezonbeli első győzelmünket. A három pontot Trusa és Vitális találatainak köszönhetjük. Két forduló után a második helyen állunk a tabellán, az újabb pontgyűjtésre pedig jövő vasárnap a Besztercebánya otthonában lesz lehetőségünk.
Edzői értékelés:
Xisco Muñoz (DAC 1904): „Ma jó teljesítményt nyújtottunk, de ott folytatnám, ahol legutóbb, az európai kupameccset követően abbahagytam: továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy fejlődjünk, fokozzuk a teljesítményünket és előbbre lépjünk. Ez egy olyan időszak, amikor nagyon nehezen tudtunk pontokat szerezni, az elmúlt tizennégy napban nagyon sokat kellett utaznunk, sok meccsen léptünk pályára, egyszóval nem volt könnyű. Most van itt az a pillanat, amikor azt mondjuk, hogy folytatni kell a kemény munkát, amikor meg kell erősíteni a keretet, hogy elejét vegyük az esetleges gondoknak az előttünk álló hetekben. Tennünk kell azért, hogy ne legyen nehéz az augusztus. Tisztában vagyunk vele, hogy sok dolgon kell javítanunk. A három pont természetesen nagyon fontos, de lényeges az is, hogy arról beszéljünk, amiben javulnunk kell, és amit ki kell javítanunk.”
Radványi Miklós (Komárom): „Az első 20-25 percben szervezetten játszottunk. Voltak kontratámadásaink, melyeket jobban ki kellett volna használnunk. A vezetést is megszerezhettük volna, és akkor megnehezítettük volna az ellenfél dolgát. A hazaiak a 30. percben átvették a kezdeményezést, több lehetőségük is volt, ezek közül egyet góllá váltottak, így 1:0-ás állással vonultunk az öltözőbe. A második félidőt aktívan kezdtük, Sliackynak volt jó lövési kísérlete, aztán a befejezéseink már nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna. Több támadó szellemű játékosomat is pályára küldtem csereként, de a hazaiak szerezték a második találatot, és több helyzetet is kihagytak. A végét nem így képzeltük el. Ennek ellenére azt mondom, hogy számunkra jó iskola volt ez a mérkőzés, a játékosaim megtapasztalhatják, mi a különbség az első- és a másodosztály között. Gratulálok a DAC-nak a megérdemelt győzelemhez.”
DAC 1904 - KFC KOMÁRNO 2:0 (1:0)
Niké Liga, 2. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2024. 8. 4., 18:00
Játékvezetők: Ruc - Straka, Košecký
Nézőszám: 7493
Gólszerzők: 40. Trusa, 79. Vitális
Sárga lap: 87. Trusa, ill. 29. Sylvestr, 75. Bayemi
DAC 1904: Popović - Yapi (80. Mendez), Kacharaba, Brunetti, Andzouana (K) - Vitális (80. Bernát), Bajo, Dimun, Herc (57. Ramadan) - Trusa, Almási (62. Redzic)
Komárom: Trefil - Diviš, Špiriak (66. Voleský), Pillár, Rudzan (46. Sliacky) - Šmehyl, Šimko (K), Ožvolda (77. Németh), Ganbold (77. Tamás) - Špyrka - Sylvestr (66. Bayemi)
A mérkőzés statisztikája:
Labdatartás: 63% : 37%
Lövések: kapura: 8:2, mellé: 10:2
Szabadrúgás: 15:19
Szöglet: 10:2
Les: 5:1
Forrás: dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Ideiglenesen Branislav Fodrek veszi át a DAC irányítását
A DAC új, ideiglenes edzői stábját Branislav Fodrek...
Csenkéről érkeznek a Gyere velünk a DAC-ra idei utolsó látogatói
Az őszi idény utolsó hazai ligamérkőzésén a Csenkei Bódis...