Lakatos Rita (Győrben játszik) és Tamási Éva (a Dunaújvárost erősíti) a két fiatal hölgy, akik csatába szállnak, de míg előbbi a magyar, utóbbi a szlovák válogatott színeiben szerepel a világ legjobbjai közt. A tornán összesen négy csoportban 6-6 csapat küzd a továbbjutásért. Minden csoportból az első négy válogatott jut tovább, a torna döntője pedig július 31-én lesz a Nemzeti Tenisz Központban (NTC). A másik helyszín az Ondrej Nepela jégcsarnok.
A tornán összesen 600 1998-1999-es születésű lány vesz részt, a magyar csapatot az esélyesek között tartják számon a dánokkal, románokkal és az oroszokkal együtt, míg a szlovák csapat pedig minimális célként szeretne továbbjutni a csoportból, ami felé jó úton halad, mert eddigi két mérkőzését megnyerte. A magyar lányok a B, a szlovákok pedig a D csoportban küzdenek. A világbajnokság előtti felkészülési meccsen egyébként a magyarok legyőzték a szlovák együttest.
Aki szeretne kimenni szurkolni a lányoknak, annak nincs más dolga, mint felutazni Pozsonyba a helyszínre, a mérkőzésekre a belépés ugyanis díjtalan. A dunaszerdahelyi kötődésű lányok szerepléséről majd folyamatosan beszámolunk portálunkon.
A magyar csapat legközelebbi mérkőzését (az elsőn fölényesen 27 góllal legyőzték Kínát) ma este hattól játssza az NTC-ben Spanyolország ellen (ITT élőben nézheti), holnap délután kettőtől pedig Kongó következik.
Ezt már olvasta?
Országos teqball-bajnokok a dunaszerdahelyi sportiskolások
Idén Bazinban (Pezinok) rendezték meg a középiskolások...
Összes mérkőzését hozta a győztes tornán a HC DAC U15-ös csapata
Az elmúlt hétvégén Stomfán (Stupava) minitornán vett...