Dunaszerdahely, Tallós, Pozsonyeperjes, Nyékvárkony és Feketenyék lovasa állt rajthoz a 15. Nemzeti Vágtán. Dunaszerdahelyt Egri Árpád, Tallóst Múcska Gergő, Pozsonyeperjest Alföldi Lilla, Nyékvárkonyt Karika Vivien képviselte, míg Feketenyék színeiben Apponyi Ádám ült nyeregbe. A továbbjutásért a legizgalmasabb párharcot Mucska Gergő vívta, aki végül ugyan kevéssel, de lemaradt a futamgyőzelemről. Felvidék ezúttal a Kishuszár Vágta egyik előfutamában is érdekelt volt. Somorja színeiben Pőthe Laura versenyzett, akit a kétszeri start előtti kiugrás miatt kizártak a futamból. végeredményben a felvidéki lovasok sajnos nem jutottak tovább a középdöntőbe.
Látványos kísérőprogramok, Felvidék is bemutatkozott a Vágta-korzón
A rendezvényre látogatók látványos kísérőprogramoknak lehettek szem- és fültanúi. A jubileumi eseményt ugyanis hagyományos történelmi lovasfelvonulás, 1848-as csatajelenet és a Győri Ördöglovasok bemutatója is színesítette. Az esemény egyik leglátványosabb eleme a százötven gyereklovas felvonulása volt. A lovasversenyen részt vevő települések a Vágta-korzón mutatkozhattak be a közönségnek.
A helyszínen ezúttal is ott volt a Felvidéki sátor, ahol az érdeklődőknek megmutatták Csallóköz nevezetességeit és turisztikai látványosságait, valamint megkóstolhatták a régió ízeit is. A rendezvény keretein belül bemutatkozott a Dunaszerdahelyi Thermalpark, mindemellett a sátort felkeresők tippeket kaptak az aktív pihenéshez is.
dunstreda.sk
Ezt már olvasta?
Karaffa Attila: „Szükségünk van Hősökre, példaképekre”
Az alábbiakban Karaffa Attila alpolgármester október 6-ai...
Dunaszerdahely egyik legnagyobb nyomású vízvezeték-szakasza sérült meg
Dunaszerdahely egyik legnagyobb nyomású vízvezeték...