Back to top

„Dunajská Strela” elnevezésű vonatok közlekednek majd

Publikálva: 2023, december 10 - 15:12
December 10-től már a cseh székhelyű Leo Express vonatai biztosítják a vasúti közlekedést a Komárom-Dunaszerdahely-Pozsony szakaszon.
„Dunajská Strela” elnevezésű vonatok közlekednek majd

Az indulást nagy várakozások előzték meg, hiszen a másik cseh vállalat, a Regiojet három éve fejezte be a tevékenységét ezen a vonalon, azóta pedig az átmeneti időszakban a szolgáltatások színvonala visszaesett. A vasárnapi kezdést ugyanakkor a Csallóközt is beborító hó nem könnyítette meg, így már a reggeli órákban jelezték, késések várhatók a szakaszon. 

A vonatokat egyébként egy hónapja már Pozsonyban bemutatták, akkor megtudhattuk, majd friss különlegességekkel, reggelivel, főételekkel, desszertekkel, de még vegetáriánus és gluténmentes ételekkel is kedveskednek utasaiknak.

Naponta közel 100 járatot fognak indítani, s ugyan a jegyárak megmaradnak, de néhányan már észrevették, hogy az állami vasutak által kínált kedvezmények a 60 kilométernél rövidebb távon nem érvényesek majd.

Az alapjegyárak viszont nem emelkednek, Marad az 5,25 eurós jegyár a Pozsony-Komárom vonalon.

Emellett hetijegyet, illetve 30 és 90 napos bérletet is lehet venni. A Leo Express érkezése alkalmából éves jegyet, úgynevezett DunajPasst is kínáltak 365 euróért, amely elsőbbségi helyválasztást, valamint a pozsonyi főállomáson levő váróterem használatát is lehetővé teszi.

Mit tudunk a Leo Expressről?

Egy viszonylag új vállalatról van szó, amely akkor kezdte működését a cseh piacon, amikor a RegioJet elindította csallóközi járatait. A cégbe bevásárolta magát a spanyol állami vasutak, de van svéd érdekeltsége is, így jó esély mutatkozik a gazdasági erősödésre. 

Furcsa névválasztás

Szerdán az is kiderült, milyen nevet kaptak a vonatok, hiszen a cég pályázatot hirdetett a csallóközi vonatok elnevezésére. A választás elég furcsára sikeredett, legalábbis a magyar többségű régió utasai szerint.

A döntés alapján a „Dunajská Strela” elnevezésű vonatok közlekednek majd az elkövetkező években Pozsony és Komárom, vagyis szlovák ötlet győzött, amely dunai rakétaként, nyílként, lövésként is fordítható, s egyértelműen Dunaszerdahely szlovák elnevezésére utal.

Arról nem is beszélve, hogy a lövést is jelentő strela nem túl szerencsés, ha belegondolunk a kilencvenes évek végén történt dunaszerdahelyi eseményekre. A cseh társaságot közösségi oldalán figyelmeztettünk erre a tényre és arra is, érdemes lett volna kétnyelvű elnevezést választani, de ők a Dunajská Strelát jó döntésnek látják, mert utal az ismert Slovenská Strela járatra. Az első tapasztalatok alapján pedig a RegioJet által kezdett kétnyelvű kezdeményezések, amelyek az elmúlt évben is folytatódtak szintén elmaradtak.

Egyelőre itt tartunk, hamarosan pedig az utasok is véleményt tudnak mondani a változásról, amelyre nagy szükség volt a túlterhelt vonalon, ahol az infrastruktúra kialakítása nagyban korlátozza a vasúti közlekedés fejlődését.

Rajkovics Péter / ma7

Ezt már olvasta?

Városi díjak

Városi díjak

Dunaszerdahely Város Önkormányzata nevében felhívással...

Címkék: vonat
Cookies