A szenicei stadionban meglehetősen hideg időben kellett bemelegedniük a csapatoknak. Talán épp a fagypont alatti hőmérséklet miatt indult döcögősen a játék, de az első öt perc után mi ragadtuk magunkhoz a kezdeményezést. A 8. percben Vida szöglete a hazai kapus, Šulla kezében landolt, két perccel később pedig Sarr jelezte, hogy ő is szívesen megkezdené a gólgyártást, ám sistergős lövése, ha centikkel is, de elzúgott a bal vinkli mellett. A hazaiak ekkor már sejthették, hogy nem városnéző túrára jöttünk Szenicére, s hogy ez mennyire így van, azt a 12. percben történtek is bizonyítják. Jött ugyanis a gól, eképpen: Štepanovský szöktette a jobb szélen Zsivkovicsot, Marko remek ütemben passzolt a kapu előterébe, de az érkező centerünk, Vida előtt még elsuhant a labda, majd a második hullámban felzárkózó Németh Zsolt varrta azt a hálóba – 0:1. Négy perccel ez után újabb gólt kiáltott a közel kétszáz fős sárga-kék szektor, de Štepanovský találatát les címén érvénytelenítette Vnuk játékvezető. Ezen kívül még egyszer megrezegtettük a hazaiak hálóját: Zsivkovics szöglete találta meg az üresen hagyott Ljubicicet, akinek ugyan sikerült a kapuba bólintania, de a bíró úgy ítélte meg, hogy előtte Kontár szabálytalankodott. Háromszor rezdült tehát a hazai háló, de mindössze az első találatunkat látta érvényesnek a bíró.
A második játékrészt mindkét csapat cserével kezdte. A piros mezesek aktívabban léptek ki az öltözőből a pályára, de veszélyt jelentő támadást nem vezettek a kapunkra. Sajnos mi sem válogathattunk a lehetőségek között, játékunkba sok pontatlanság csúszott. Célt nem érő ívelések, apró szabálytalanságok jellemezték a játékot mindkét oldalon. A fagyos estén aztán egyszer csak forróvá lett a hangulat, amikor a 79. percben Weriton tört kapura egy gyors, lapos labdával, amellyel a középpályáról szöktették őt társai. A szeniceit Michalík állította meg, a bíró szerint szabálytalanul. Csapatkapitányunk elég nehezen fogadta a játékvezetői ítéletet. A vitatható szabadrúgást Březina végezte el, aki a sorfal mellett csavarta a hálónkba a labdát, Slávik tehetetlen volt -1:1. A hátralévő időben igazi gólhelyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani, de fontos megemlíteni, hogy ehhez a játékvezetőnek is volt némi köze. Vnuk szinte minden ítélete csapatunkat sújtotta, teljesítményét a szurkolóink sem hagyták szó nélkül.
Két ellentétes félidőt hozott a mai találkozó: az elsőben mi, a másodikban már az ellenfél dominált. Egy szép akciót követően jutottunk vezetéshez, s hiába találtunk még kétszer is Szenice hálójába, több gólt már nem adott meg számunkra a játékvezető. A hazaiak szívóssága eredményre vezetett a számukra, a második félidőben egy erősen vitatható szabadrúgásból egalizáltak. Az 1:1-es eredmény a meccs végéig már nem változott. A Fortuna Liga őszi szezonjának záró fordulójában az aranyosmaróti csapatot látjuk vendégül. A mérkőzést december 10-én, szombaton 17 órától játsszuk.
Edzői értékelés:
László Csaba (DAC): „Ma két pontot veszítettünk. Az első félidőben domináltunk, hogy a második találatunkat miért nem adta meg a játékvezető, az rejtély. Az ellenfél a második játékrészben többet tartotta a labdát, de nem sikerült helyzetet kialakítania. Az egyenlítő találat előtt szerintem nem szabálytalankodtunk. A hazaiak kiegyenlítettek, mi egy pontot szereztünk. Többet nem szeretnék ennél mondani, mert félő, hogy a szövetség megbírságolna azért, amit mondanék.”
Miroslav Mentel (Szenice): „Minden pont fontos, és nekünk ma egyet sikerült szereznünk, ami azért is értékes, mert a DAC az utóbbi hetekben nagyon jó formába lendült. A mai mérkőzést a harciasság jellemezte, ezért dicséret illeti a játékosaimat. Hiányzott a minőség a játékból, de a második félidőben nyújtott teljesítményünknek köszönhetően sikerült itthon tartanunk egy pontot.”
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Edzői értékelés a DAC 1904 - Nagymihály (0:1) mérkőzés után
A tegnapi DAC 1904 - Nagymihály (0:1) bajnoki találkozót...