Back to top

Dominik Špiriak a 350-ik

Publikálva: 2018, október 25 - 12:23
Dominik Špiriak szombaton bemutatkozott a Fortuna Ligában, és ő lett a DAC 350. labdarúgója, aki pályára lépett az élvonalban.

Az aktuális idény kezdete előtt 343 futballista szerepelt a DAC első ligás krónikájában, amely a sárga-kékben valaha pályára lépőket számolja az élvonalban. A 2018/19-es szezonban eddig Vida M., Tretyakov, Šimčák, Jedlička, Bilenkyi, Bednár és a hétvégi, Zólyombrézó elleni összecsapást követően Dominik Špiriak neve került fel a listára. Utóbbi ezzel klubunk 350. olyan labdarúgója lett, aki szerepelt az élvonalban.

A Szencről származó tizenkilenc éves játékos 2016 nyarán nagy tehetségként érkezett Dunaszerdahelyre. Az U15-östől kezdve mindegyik korosztályos válogatottat megjárta, a tizenkilenc éven alatti korosztályban még a csapatkapitányi karszalag is az övé volt. Az ifjúsági és a tartalékcsapatban való szereplés után az idei tavaszt a több játéklehetőség miatt a második ligás Révkomáromnál töltötte, nyártól pedig várt a lehetőségre, hogy a Fortuna Ligában is megmutathassa magát. A Slovnaft Cup keretén belüli öt meccs (3x a 2017/18-as és 2x a 2018/19-es szezonban) és az Európa-liga 2. selejtezőkörének visszavágóján, a Dinamo Minszk otthonában kapott negyedóra után a Fortuna Ligában is tehát már bemutatkozhatott. Ráadásul rögtön jubiláns is lett.

„Megtiszteltetés számomra és nagyon boldog vagyok. Egyrészt azért, mert megkaptam a lehetőséget, másrészt, hogy sikerült győznünk a Zólyombrézó ellen. Kicsit izgultam, de ez normális,” osztotta meg érzéseit a fiatal védő. „A mérkőzés előtt az edző azt mondta, hogy bízik bennem és megadja a lehetőséget. A pályán töltött időm alatt végig irányított, hiszen az ő oldalán futballoztam. Sokat segített ezzel. A lefújás után annyit mondott, hogy első rajtnak ez nem is volt olyan rossz,” állapította meg.

Špiriak debütálása 45 percig tartott, a második félidőre ugyanis Tretyakov érkezett a helyére. „Természetesen kicsit sajnáltam a cserét, de tisztában voltam vele, hogy meg kell fordítanunk az eredményt. A vezetőedző megváltoztatta a felállítást, csatárt küldött a pályára, ami jót is tett a csapatnak. Végül sikerrel jártunk, győztünk, így boldogan mehettem haza.”

A szőke hátvéd Divković, Almási és Bednár után a DAC negyedik olyan élvonalbeli futballistája, aki 1999-ben született.

A DAC színeiben az első ligában pályára lépő TOP 10 játékos, utánuk a jelenlegi keret tagjai, a sorszámuk és a startjaik száma:

1.

KAPKO Ján

204

2.

PAVLÍK Rudolf

200

3.

FIEBER Peter

191

4.

KAŠPAR Petr

183

5.

ZSÁKOVICS Tibor

174

6.

SIMON Július

155

7.

ŠANTA Peter

153

8.

VAHALA Stanislav

145

9.

RADVÁNYI Mikuláš

135

10.

DIŇA Pavol

122

28.

HUK Tomáš

84

36-37.

VIDA Kristopher András (HUN)

70

38-39.

DAVIS Eric Javier Grajales (PAN)

69

59-62.

ŠATKA Ľubomír

52

72-74.

ČERNÁK Roland

45

86-88.

DIVKOVIĆ Marko (CRO)

36

86-88.

KALMÁR Zsolt (HUN)

36

89-91.

MACEJ Patrik (CZE)

34

92-94.

KOŠTRNA Kristián

33

117-123.

HERC Christián

25

137-143.

BAYO Vakoun Issouf (CIV)

20

145-151.

ALUKU Esmerald (ALB)

18

155-164.

ZÁHUMENSKÝ Timotej

16

191-196.

VIDA Máté (HUN)

12

205-217.

JEDLIČKA Martin (CZE)

10

218-227.

KONE Souleymane (CIV)

9

228-241.

TRETYAKOV Maksym (UKR)

8

269-283.

ŠIMČÁK Milan

5

284-294.

BLACKMAN Cesar Rodolfo Camarena (PAN)

4

295-306.

BEDNÁR Martin

3

307-324.

ALMÁSI Ladislav

2

307-324.

BILENKYI Stanislav (UKR)

2

325-350.

SZÁRAZ Benjamín

1

325-350.

ŠPIRIAK Dominik

1

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies