Back to top

Dominik Kružliak: Szívesen okozunk örömet a szurkolóknak

Publikálva: 2019, szeptember 19 - 18:41
A DAC védelmének oszlopa szombaton első alkalommal lép pályára egykori csapattársai ellen.
 Dominik Kružliak: Szívesen okozunk örömet a szurkolóknak

Szombaton 17:00 órakor a MOL Arénában kerül megrendezésre a bajnokság 9. fordulójának egyik slágermérkőzése, amelyen a tavalyi szezon bronzérmesét, az MFK Rózsahegyet fogadjuk. A találkozó a vásári hétvége csúcspontjai közé tartozik, akárcsak a DAC játékosainak mai autogramosztása. „Kisgyerekként szintén igyekeztem gyűjteni a futballistakártyákat. Szerintem ez egy szép hagyomány. Örömmel megyünk az emberek közé, szívesen fotózkodunk velük és osztjuk az autogramokat. Jó dolog, hogy ilyen módon is örömet okozhatunk a szurkolóknak,” mondja Dominik Kružliak, a DAC 23 éves védőjátékosa.

A Rózsahegy neveltje és egykori csapatkapitánya számára nagyon különleges lesz a hétvégi összecsapás, ugyanis először lép pályára egykori klubja ellen. „Igen, ez egy specifikus találkozó lesz nekem, hiszen már egészen a felkészítő korosztálytól futballoztam Rózsahegyen, a felnőttek között pedig öt idényt töltöttem el. A liptói város az otthonom, de szerintem felkészültek vagyunk a csatára és bízom benne, hogy Dunaszerdahelyen marad a három pont,” reméli a 2018/19-es szezon legjobb tizenegyének a tagja, aki az edzők munkáját is segítette a legközelebbi ellenfelünkből való felkészülésben. „Maik Drzensla segédedző már kérdezett néhány dolgot az egykori játékostársaimról. Előnyt jelent számunkra, hogy bizonyos információkkal láthatom el az edzőket vagy a csapattársaimat. Természetesen a rózsahegyiek is jól ismernek engem, hosszú ideig futballoztunk együtt, tehát ötven-ötven százalékos a dolog.”

A szombati meccs a tavalyi szezon ezüst- és bronzérmesének az összecsapása lesz. „A támadófutballra épülő stílusunkkal sikeresek lehetünk ellenük. Sokat kell passzolnunk, a szélekről betörni a tizenhatosba, beadásokkal veszélyeztetni és főleg belőni a helyzeteket. Ezek talán a legnagyobb fegyvereink, emellett azonban a védelemben is egységesnek kell maradnunk. A legutóbbi két találkozón nem kaptunk gólt, ezt a sorozatot szombaton is folytatni kellene. További előnyünk a hazai környezet, ahol nagyon erősek vagyunk, a szurkolóink hajtanak miket előre. Szombaton is számítunk a segítségükre,” teszi hozzá Kružliak.    

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies