Back to top

Dominik Kružliak a kórházban kötött ki a Nagyszombat elleni rangadó után

Publikálva: 2023, március 24 - 06:35
„A mérkőzést követően mentőautó vitt be a kórházba, ahol bevarrták a szemöldököm feletti sebet, négy öltést kaptam.” Dominik Kružliak a saját vérét adta a Nagyszombat elleni győzelemért.
Dominik Kružliak a kórházban kötött ki a Nagyszombat elleni rangadó után

Egy nehéz mérkőzésen vagyunk túl, aminek örülünk, ugyanis a Nagyszombat egy remek csapat.

„Az első félidő kiegyenlítettebb volt, komolyabb helyzetek nélkül, ám nagyban segített nekünk a közvetlenül a félidei szünet előtt szerzett gól. A második játékrészt szintén góllal kezdtük, Káčer szép lövéssel növelte az előnyt. Ezt követően tíz percre kiengedtünk, a Nagyszombat többet kockáztatott és egy pontrúgásból szépített, csakhogy nem sokkal később Szánthó egy gyönyörű bombával végleg eldöntötte a három pont sorsát. Szerintem megérdemelt a sikerünk” – tért vissza a vasárnapi DAC-Nagyszombat (3:1) rangadóhoz Dominik Kružliak, aki 98. alkalommal lépett pályára a bajnokságban klubunk színeiben.

A 26 éves középső védő kötéssel a fején fejezte be a mérkőzést. „Fejpárbajt vívtam. Először a labdát találtam el, majd Taiwo fejét és rögtön éreztem, hogy baj van. Bejöttek az orvosok, a srácok azt mondták, hogy felszakadt a fejbőröm. Nem ez volt az első ilyen alkalom a pályafutásom során, de a győzelem a lényeg. Nagyjából húsz percet turbánnal a fejemen futballoztam, ami természetesen nem volt kellemes, hiszen nyomta a fejem, de a meccs hevében igyekeztem a csapat segítségére lenni és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, hogy otthon tartsuk a három pontot. Ez végül sikerült is. Eszembe se jutott, hogy cserét kérjek” – magyarázta Dominik, aki – képletesen szólva – a saját vérét áldozta a Nagyszombat elleni sikerért. A hármas sípszó utáni eseményeket is felelevenítette. „A mérkőzést követően egy mentőautó bevitt a kórházba, ahol bevarrták a szemöldököm feletti sebet, négy öltést kaptam.

Elküldtek röntgenre és CT vizsgálatra is, nagyjából két órát töltöttem ott. Szerencsére jók az eredményeim, minden rendben van.

Tíz nap múlva veszik ki a varratokat. Normálisan dolgozhatok, csak az edzéseken kell vigyáznom a fejpárbajokkal. Alaposan be kell ragasztanom és időközönként fertőtlenítenem. Jól jött a válogatott szünet, a Zsolna elleni összecsapásra teljesen rendben leszek.”

A Nagyszombat elleni rangadó után pihenőt kapott a csapat, több játékos elutazott a válogatott összetartásokra, ám az együttes otthon maradó tagjai folytatják az edzésmunkát. „Bár kevesebben vagyunk, minden nap várjuk a gyakorlásokat. Kicsit kikapcsolódhatunk, főleg fejben vonatkoztathatunk el a bajnokságtól. Bízom benne, hogy a további minőségi edzéseket követően felkészültek leszünk a szezon végéig ránk váró nehéz időszakra.” 

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies