Back to top

Dominik Kružliak: Hiányzott a legnagyobb erő, ami előre visz

Publikálva: 2021, június 1 - 12:13
„A szurkolók lelátói támogatásával biztosan több pontot szereztünk volna.” Az ezüstéremmel végződő 2020/21-es szezonról a csapatkapitány-helyettes Dominik Kružliakkal beszélgettünk.
Dominik Kružliak: Hiányzott a legnagyobb erő, ami előre visz

A szezonelőtti cél megvalósítása, több klubrekord és a DAC legsikeresebb élvonali idénye. Hogyan értékelnéd saját szempontodból az elmúlt egy évet?
„Három részre osztanám a szezont. Remekül kezdtünk, sorozatban nyolc mérkőzésen diadalmaskodtunk. Az idény közepén jött néhány megingás, amelyeket sajnálunk, hiszen az évad végén nagyon hiányoztak azok a pontok, amelyeket a papíron gyengébb csapatok ellen hullajtottunk el. Pont ezek a veszteségek miatt nem végeztünk még előrébb. Közelebb kerülhettünk volna a Slovanhoz, vagy akár meg is előzhettük volna őket. A szezon végére ismét remek formába lendültünk, hat meccsből ötöt is megnyertünk, egyen pedig döntetlen született. A szezonelőtti célkitűzés a Slovan előnyének csökkentése volt, ami sikerült is, de mindegyikünk és a szurkolók is úgy érzik, hogy még komolyabban megszorongathattuk volna a Slovant a bajnoki címért folyó versenyfutásban.”

Milyen érdemjegyet adnál az együttesnek?
„Ha az első helyen végeztünk volna, akkor egyest. Így valahol az egy mínusz és a kettes közé lőném be.”

Személy szerint ez volt a legsikeresebb idényed?
„Jobb és rosszabb meccseim is voltak, ez azonban hozzátartozik a futballhoz. Rózsahegyen is voltak jó szezonjaim, amiknek köszönhetően Dunaszerdahelyre igazoltam, így nehéz megmondani. Mindenképpen ez volt az egyik legsikeresebb idényem, szép a második hely. Elégedett vagyok, de mindig van miben javulni.”

Sokszor sok helyen elhangzott, hogy a csapatnak hiányzott a tizenkettedik játékos – a szurkolók. Mi erről a véleményed?
„Ki merem jelenteni, hogy a szurkolók lelátói támogatásával biztosan több pontot szereztünk volna. Ők adják azt az erőt, ami előre visz minket és sokkal jobb előttük futballozni. Az üres stadionokban az ember úgy érzi magát, mintha barátságos mérkőzéseken futballozna, néha nehéz megtalálni a plusz motivációt.”

A szezon befejeztével háromhetes pihenőt kaptatok. Hogyan zajlik a szünet nálatok?
„Liptószentmiklóson töltöm a családommal, a barátnőmmel egy hétvégére elugrottunk a Tátrába. Csütörtöktől elkezdjük teljesíteni az egyéni edzéstervben leírtakat, amiket Gábriš Csaba erőnléti edző készített számunkra. Ennek köszönhetően felkészülten várjuk a nyári felkészülés kezdetét.”

Pontosítanád, hogyan néz ki az egyéni edzésterved?
„Csabitól olyan órákat kaptunk, amelyekbe mindenkinek bele van táplálva a saját terve. Ez erőfejlesztő gyakorlatokat és futásokat tartalmaz, amelyeket teljesítenünk kell, hogy a három hét alatt ne essünk ki teljesen az edzésritmusból. Az óra alapján az edző ellenőrizni tudja, hogy teljesítettük-e a feladatainkat. Ez azonban hozzátartozik az élsporthoz. A futások mindenki számára ugyanolyanok, de ami az erőfejlesztő gyakorlatokat illeti, a stáb a szezon vége előtt letesztelt minket, és ez alapján mindenkinek személyre szabták az edzőteremben elvégzendő terhelés mértékét.”

A nyári felkészülés június 14-én kezdődik. Milyen elvárásokkal vágsz neki az új bajnoki idénynek?
„Meglátjuk, milyen mozgások lesznek a játékoskeretben, de mindenképpen várjuk a felkészülést, mert már hiányozni fog a futball. Fontos cél lesz minél tovább menetelni a Konferencia-ligában, de az elsődleges célkitűzésünk természetesen a jó felkészülés, amiből az egész szezon során profitálhatunk.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies