Back to top

Dominik Kružliak: Ez a felkészülés főleg a taktikáról szól

Publikálva: 2020, január 24 - 14:18
A helyettesítő csapatkapitány már várja a meleg éghajlatot és az erős ellenfelek elleni párharcokat, amelyek jó erőfelmérők lesznek számunkra.
Dominik Kružliak: Ez a felkészülés főleg a taktikáról szól

Lezárult a téli felkészülés második hete. Hogyan értékelnéd az eddigi menetét?
„Szerintem jól. Új edző érkezett, aki egy új stílusra akar megtanítani minket, amely a jól szervezett védekezésen és játékon alapszik. Azt szeretné tőlünk, hogy többet tartsuk meg a labdát. Ezt akarta megtanítani nekünk az elmúlt két hét során, még ha az első két felkészülési mérkőzés eredménye nem is volt ideális. Bár az eredmények nem igazán fontosak a felkészülés során, de nem szenvedhetünk ötgólos vereséget. Örülünk a Nyitra elleni sikernek és szerintem jó teljesítményt is nyújtottunk.”

Hogyan értékelnéd a Nyitra elleni összecsapást?
„Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, még ha az ellenfél több helyzetet is kidolgozott, de Maťo Jedlička remekül védett. A második játékrészben domináltunk, ám rögzített játékhelyzetből kaptunk egy elkerülhető gólt. Úgy akarunk futballozni, ahogy a Nyitra elleni második félidőben játszottunk. Fokozatosan közelítünk ehhez. Most Máltára utazunk, majd azt követően Törökországba, így bízom benne, hogy alaposan felkészülünk a bajnoki küzdelmekre.”

A télben és hidegben eltöltött két hét után elrepülünk a melegbe. Szereted ezt a változást?
„Igen, mindannyian, bár Szlovákiában épp Dunaszerdahelyen a legjobbak a körülmények, tehát semmire sem beszélhetjük ki magunkat. Szerintem mindenkinek jobban esik 15 fok körüli időjárásban edzeni. Remek körülmények, jó pályák és erős ellenfelek várnak ránk. Bízom benne, hogy ezek a meccsek jó erőfelmérőnek bizonyulnak a számunkra.”

A futballisták általában nem igazán kedvelik a téli felkészülést, amely főleg a fizikai munkáról szól...
„Igen, a téli felkészülés nem túl közkedvelt. Az új edzővel nagyobb hangsúlyt fektetünk a taktikára és arra, hogyan kell az egyes posztokon futballozni, a kapustól egészen a csatárokig. Természetesen a futásnak is szerepe van a felkészülésben. A fáradtság szempontjából jól érzem magam, bár természetesen azért kicsit érzem a lábaimban. Az ünnepek alatt is mindenki dolgozott magán, így a tavalyihoz képest nem vesztettünk az erőnlétből.”

Az elkövetkező két összpontosítás alatt két hétig össze lesztek zárva. Kigondoltatok már valamiféle aktivitásokat?
„Nem, de mindenképpen kitalálunk valamit. Az összpontosítások a kollektíva megerősítéséről és az új futballisták üdvözléséről, befogadásáról is szól. Valahogyan mindenképp felavatjuk őket és remélem, jól sül el a dolog (nevet).”

Az első máltai mérkőzésen egy minőségi cseh csapat vár a DAC-ra. Mit vársz a Mladá Boleslav elleni párharctól?
„Nehéz összecsapásra számítok, ami jó erőfelmérő lesz számunkra. A cseh bajnokság jó színvonalú – nemcsak az első, hanem a második is, amit a saját bőrünkön tapasztalhattunk meg a Brünn elleni találkozón. Remélem, hogy alaposan felkészülünk rájuk és sikerrel vesszük az akadályt.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies