Back to top

A Dila Gori - DAC 1904 mérkőzés előtt: Megismételni 2018 júliusát

Publikálva: 2023, július 19 - 19:06
A MOL Arénában aratott 2:1-es győzelem után idegenben próbálja meg kiharcolni a grúz ellenféllel szembeni továbbjutást a DAC. Az Európa Konferencia Liga 1. előselejtezőjében megrendezett Dila Gori-DAC párharc visszavágója csütörtökön közép-európai idő szerint 19:00 órakor kezdődik.
A Dila Gori - DAC 1904 mérkőzés előtt: Megismételni 2018 júliusát

Múlt csütörtökön összességében a 9. – sorozatban pedig a hatodik – európai kupaidényét a grúz bajnokság legutóbbi három kiírásának a bronzérmese feletti 2:1-es hazai sikerrel kezdte meg a DAC. Mindhárom találat az első félidő utolsó negyedórájában esett: Trusa a 33. és Ramadan a36. percben szerzett góljaira Kovtaljuk válaszolt a 43. percben.

Matej Trusa és Ammar Ramadan lettek a DAC 24. és 25. gólszerzői az európai kupasorozatokban, a klub pedig a jubileumi 30. mérkőzésén a 12. győzelmét aratta.

A sárga-kékek szerda reggel utaztak el az egykori diktátor, Joszif Sztálin szülővárosába. A Pozsonyból Tbiliszibe tartó repülőút – amely során a bulgáriai Burgaszban is leszálltunk tankolás céljából – után egy csaknem kétórás buszozás következett Goriba. Este az ötezer férőhelyes Tengiz Burjanadze stadionban edz a csapat, amelyet a hazai klub legendás játékosáról neveztek el.

Az FC Dila együttese a 15. országból érkező 17. európai kupaellenfelünk – Ausztria után Grúzia mindössze a második olyan ország, ahonnan a sorsolás két ellenfelet sodort az utunkba. Öt évvel ezelőtt, 2018 júliusában az Európa-liga 1. selejtezőkörében a Dinamo Tbiliszivel csapott össze a DAC. A hazai 1:1-es döntetlent követően pont július 19-én jött a grúziai visszavágó, amelyen 2:1-es győzelemmel biztosítottuk be a továbbjutásunkat.

Most jobb helyzetben, előnnyel várjuk a visszavágót, ám a forró hangulatú stadionban nem lesz egyszerű dolgunk. Ezt Spyros Risvanis is tudatosítja, aki végigjátszotta a hazai mérkőzést és a 61. percben egy sárga lapot is begyűjtött. „Egy színvonalas és nehéz összecsapás volt a hazai, az ellenfél remekül futballozott. Mi szintén nem nyújtottunk rossz teljesítményt, főleg az első félidőben voltak lehetőségeink, hogy két gólnál is többet szerezzünk. Az európai kupaporondon azonban az eredmények a döntőek és a győzelem az mindig győzelem. A vezetőedző is gratulált nekünk az öltözőben, ám egyúttal figyelmeztetett is, hogy még csak a párharc félidejénél járunk” – osztotta meg véleményét a 29 éves görög középső védő, aki egy hete negyedik alkalommal lépett pályára az EKL-ben.

„Fontos, hogy előny birtokában vágunk neki a visszavágónak. Remélem, hogy sikerül ezt tovább növelnünk, mert semmiképpen sem játszunk majd döntetlenre. Tudjuk, hogy képesek vagyunk még jobban futballozni és pont ezt szeretnénk megmutatni nemcsak a holnapi, de a további mérkőzéseken is. A hazai találkozón látott játékhoz hasonlót várok idegenben is. Az ellenfél mindenképpen eltökélten lép pályára és ismét igyekezni fog a lehető legtöbbet birtokolni a labdát. A saját szurkolóikra támaszkodnak, de bízom a csapatunkban és a játéktudásunkban. Meggyőződésem, hogy mindenki, aki lehetőséget kap, száz százalékot nyújt majd. Az utolsó másodpercig összpontosítanunk kell és végrehajtani az edzők utasítását. Nem hiányozhat a küzdőszellem és ha a saját játékunkat fogjuk mutatni, akkor továbbjutunk a második selejtezőkörbe” – tette hozzá Spyros Risvanis, aki múlt csütörtökig még nem találkozott grúz ellenféllel, de csapattársai és edzője már voltak a csütörtöki ellenfelünk országából.

Eddigi mérleg az európai kupasorozatokban (Bajnokok Ligája, Európa-liga, illetve elődjei – KEK/UEFA-kupa):
DAC: 30 12-3-5, 45:50-es gólarány
Dila Gori: 21 8-2-11, 18:24-es gólarány

Együttesünk az UEFA ranglistájának a 162. helyén áll, míg a Dila Gori a 378.

Horvát játékvezetők

Az UEFA horvátországi játékvezetőket nevezett a találkozóra. A sípot a 30 éves Ante Čulina fújja, aki 2021 óta tevékenykedik a nemzetközi színtéren, de az európai kupasorozatokban ez lesz a bemutatkozása. A vonalakon honfitársai, Luka Pušic és Dario Kolarevićsegítik a munkáját, míg Ante Terzićlesz a tartalék játékvezető. Az UEFA a szerb Darko Ramovst delegálta megfigyelőnek, míg a játékvezetők tevékenységét a francia Laurent Duhamel ellenőrzi.

Az Európa Konferencia Liga 1. előselejtezőjében megrendezett FC Dila Gori – DAC 1904 párharcának a visszavágója csütörtökön közép-európai idő szerint 19:00 órakor (Grúziában két órával több van) kezdődik. A mérkőzést élőben az M4 Sport, az rtvs.sk, a VOYO internetes televízió és részben az RTVS Šport is közvetíti (utóbbi a Zsolna mérkőzésével felváltva).

A párharc győztese a 2. selejtezőkörben az ukrán FC Vorskla Poltava együttesével találkozik. Az első meccset július 27-én, csütörtökön 19:30 órai kezdettel rendezik a lengyelországi Tychy Városi Stadionjában, amelyet az ukrán csapat hazai pályaként jelentett be az UEFA-nak.    

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies