Back to top

Diákolimpia 2016

Publikálva: 2016, május 18 - 06:21
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Mentor Tehetségsegítő Tanács, a Pázmány Péter Alapítvány, a Vámbéry Ármin Alapiskola és a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium a szlovákiai magyar alapiskolák felső tagozatos, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok megfelelő korosztályú diákjai számára meghirdetik a Diákolimpia 2016 versenyét, mely a 2012-es és a 2014-es versenyekhez hasonlóan az ókori görög olimpiák mintájára a sport és a művészetek terén valósul meg.

A verseny célja, hogy odairányítsuk a figyelmet a szlovákiai magyar alapiskolákra, mozgásba hozzuk mindazokat az egyéni ambíciókra és a közösségi cselekvésre épülő erőforrásokat, melyek a diákság eredményes fejlődését és sikeres jövőjét szolgálják. A művészeti alkotómunka és a nemes sportvetélkedések öröméből származó egészséges életszemlélet, a tehetségek teljesítményeinek bemutatása önbizalmat ad, s egyben megerősítheti felvidéki magyar közösségünk hitét a megmaradásban és a boldogulásban.

A Diákolimpia művészeti részét képzőművészeti alkotások seregszemléje alkotja.
A művészeti versenybe bekapcsolódó tanulók az alábbi három témában küldhetnek, legfeljebb két pályamunkát tetszőleges technikával A3-as vagy A4-es méretben.

Témák:
1. Sport a mindennapjainkban
2. A mozgás öröme
3. Híres olimpikonjaink-sportolóink (portré)

Az alkotásokat szakmai zsűri értékeli.
A pályamunkák leadási (beküldési) határideje: 2016. június 3.
A művészeti seregszemle szervezője: Kodály Zoltán Alapiskola Tehetségpont
Fodor Mária fmarika [at] szm.sk, tel:0907166973

A legjobb pályamunkák Dunaszerdahelyen, a Diákolimpia 2016 országos döntőjén kerülnek bemutatásra, illetve megtekinthetők lesznek az interneten.

A Diákolimpia keretében a verseny szervezői esszépályázatot is meghirdetnek, melynek témája a szlovákiai magyar sport érdekében tevékenykedő sikeres személyek (a régióhoz kötődő testnevelő tanárok, edzők, sportolók) életpályájának bemutatása.
Az esszék terjedelme: 2-3 gépelt oldal, valamint 2- 3 foto illusztráció, kordokumentumok.
Az esszéket elektronikus formában kérjük beküldeni a jmkmeszaros [at] gmail.com címre 2016. június 3-ig.

A Diákolimpia sportversenyei a következő sportágakban valósulnak meg:
Labdajátékok: fiúk - kispályás labdarúgás, lányok - kézilabda.
Az országos döntő küzdelmeiben a regionális versenyeken első helyezett iskolacsapat, illetve a régió válogatottja vesz részt korosztályi megkülönböztetés nélkül.

Atlétika:
Az atlétikai versenyek a fiúk és a lányok esetében is négytusa formájában valósulnak meg a felső tagozatos diákok számára korosztályi megkülönböztetés nélkül. A négytusát a következő versenyszámok alkotják: 60 m-es és 300 m-es síkfutás, távolugrás és krikettlabda-dobás. Atlétikában a döntőben a régiókat, a fiúk és lányok esetében 2-2 diák képviseli (régiónként összesen 4 diák).

Asztalitenisz és sakk:
Mindkét sportágban a fiúk és a lányok korosztályi megkülönböztetés nélkül versenyeznek (régiónként 1 fiú és 1 leány kerül be az országos döntőbe).

A Diákolimpia sportversenyei a regionális fordulókkal kezdődnek az ország tíz pontján.
A sportversenyek regionális fordulóira a nevezési határidő: 2016. május 2.
A nevezéseket a sportversenyek főszervezőjéhez Lépes Györgyhöz kell e-mailes formában eljuttatni.
A regionális versenyek megvalósításának időszaka 2016. május 2-től 2016. június 11-ig.

A regionális versenyek körzeteit a jelzett városok és környékük alkotják:
1. Galánta, Vágsellye
2. Komárom
3. Komárom, Érsekújvár, Párkány
4. Léva, Zselíz, Ipolyság, Nagykürtös
5. Losonc, Fülek
6. Rimaszombat
7. Rozsnyó, Kassa, Szepsi
8. Bodrogköz - Királyhelmec, Nagykapos
9. Dunaszerdahely, Somorja, Pozsony, Szenc
10. Dunaszerdahely, Nagymegyer .

A regionális versenyek szervezését a verseny szervezői által felkért pedagógusok látják el.

A Diákolimpia sportversenyeinek rendezője a Vámbéry Ármin Alapiskola és a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium.

A sportversenyek főszervezője: Lépes György
e-mail: lepescvc [at] gmail.com,
Tel: 0905 270 171

A Diákolimpia 2016 országos döntőjére Dunaszerdahelyen kerül sor 2016. október 7-8-án.
A versenyen nevezési díj nincs. Az iskolák diákjai és csapatai tanári kísérettel vesznek részt a versenyen. A regionális fordulókon a diákok utaztatását, a frissítőket és a propagációt az iskolák, a szülők, a szülői szövetségek, a helyi támogatók, illetve az iskolákat fenntartó önkormányzatok vállalják fel.
A regionális fordulók győztesei a Diákolimpia országos döntőjén vesznek részt. A dunaszerdahelyi döntővel kapcsolatos költségeket a verseny meghirdetői pályázati és támogatói forrásokból biztosítják.
A Diákolimpia szervezésével kapcsolatos további információkat folyamatosan a Pedagógusszövetség honlapján (www.szmpsz.sk), a Mentor TT Facebook profilján, a szlovákiai magyar nyomtatott sajtóban, valamint az elektronikus médiákban találják meg az érdeklődők.
A Diákolimpia médiapartnere: a www.szlomasport.sk honlap, ahol Diákolimpia szervezésével kapcsolatos tájékoztatás elérhető az érdeklődők számára.(J. Mészáros Károly, a (cseh)szlovákiai magyar sportélet kutatója, gyűjtője és megörökítője)

Dunaszerdahely 2016. április 18.

A szervezők nevében Pék László, Masszi János és Szabó László

Ezt már olvasta?

Címkék: diákolimpia
Cookies