Back to top

Davisék kétszer Bermuda ellen

Publikálva: 2019, szeptember 4 - 15:09
A panamai balhátvéd Bermuda ellen kerekítheti fel 50-re a válogatottságai számát.
Davisék kétszer Bermuda ellen

Eric Davis 28 évével a DAC jelenlegi játékoskeretének legidősebb, egyben leghosszabb ideje Dunaszerdahelyen futballozó tagja is. 2015 szeptemberétől szerepel a Csallóközben és négy év alatt 93 bajnoki mérkőzésen lépett pályára klubunk színeiben. Tapasztalatait vasárnap a Slovan ellen is kamatoztatta, amikor 0:1-es hátrányban magabiztosan értékesítette a Vida Krisztopher elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt. Ez volt Davis 13. gólja a Fortuna Ligában. „A tizenegyes előtt tisztában voltam azzal, hogy nem szabad meginognom. Minden esetben már előre kigondolom, hova lövöm a labdát, és ezen nem is változtatok. Tudom ugyanis, hogy ha az utolsó pillanatban korrigálom a döntésem, akkor az rosszul sülhet el,” mondja a DAC balhátvédje.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült öt gólt lőnünk a Slovannak és otthon tartani a három pontot. A rangadó remek focit hozott, egy csodálatos közönség előtt. Nagyszerű csapatmunkát végeztünk és szép sikert arattunk, amelyhez a szurkolóink is óriási segítséget nyújtottak,” dicsérte meg Davis a csapattársait és a kilátogató nézőket.

A szezon első, válogatott mérkőzések miatt szünete előtt együttesünk megerősítette harmadik helyét a tabellán és nem engedte meglógni a Slovant. „Az elmúlt hetekben gondjaink voltak a helyzetkihasználással, ami azt eredményezte, hogy elmaradtak a győzelmek, bár jó teljesítményt nyújtottunk. Bízom benne, hogy a Slovan elleni meccsel fordul a kocka és ez az eredmény még több önbizalmat és optimizmust ad nekünk az elkövetkező fordulókra,” reméli a Fortuna Liga 2017/18-as és 2018/19-es idényének legjobb balhátvédje.

A tavalyihoz hasonlóan, az idei szezon is nehezebben indult a panamai válogatott játékos számára, hiszen csak röviddel a Cracovia elleni Európa-ligás párharc első felvonása előtt csatlakozott a gárdához. Az utóbbi találkozókon azonban már ismét a jó öreg Ericet láthattuk a pályán. „A mostani idény kezdete nagyban hasonlított az előzőéhez. Tavaly az oroszországi világbajnokság, míg idén az Arany-kupa után tértem vissza Dunaszerdahelyre. Nem volt tökéletes a felkészülésem és fizikálisan szükségem volt némi időre, hogy összeszedjem magam, ami szintén rányomta a bélyegét a teljesítményeimre. Azonban keményen edzettem és már sokkal jobban érzem magam.”

Már megszokhattuk, hogy Davis mindegyik válogatott szünetben hazautazik Panamába. Ez most sincsen másképp. Már hétfőn repülőre ült és immár a Bermuda elleni páros mérkőzésre készül. „Egy új bajnokság, a CONCACAF Nemzetek Ligája kezdődik számunkra, amelyben Mexikóval és Bermudával vagyunk egy csoportban. Szeptemberben kétszer megmérkőzünk Bermudával: csütörtökön idegenben, három nappal később pedig otthon. Októberben és novemberben pedig Mexikó lesz az ellenfél,” magyarázza. A bajnoki szünet egyúttal lehetőség arra is, hogy pár napot eltölthessen a családjával. „A feleségemet és a kislányomat legutóbb július elején, az Arany-kupa befejezése után láttam egy kevés időre, és ez most is így lesz. Viszont ilyen egy idegenlégiós élete, már hozzászoktam,” teszi hozzá 49-szeres panamai válogatott.  

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Eric Davis
Cookies