Back to top

Danylo Beskorovainyi: Védekezésben egységesen, támadásban gólveszélyesen

Publikálva: 2021, április 30 - 13:34
„Minden mérkőzésen a saját játékunkat akarjuk nyújtani, ami az ellenfélre is igaz.” Az ukrán védőnk kiváló futballra számít holnap a MOL Arénában.
 Danylo Beskorovainyi: Védekezésben egységesen, támadásban gólveszélyesen

Az elmúlt két fordulóban kapott gól nélkül diadalmaskodott az együttes. Milyen az öltözői hangulat?
„Jó. Edzőcserére került sor, de jól ismerjük az új mestert, lassan immár egy éve dolgozunk vele együtt. Tudjuk, mit kér tőlünk és nekem is tetszik a támadó felfogású futball, sok lőtt góllal. Még mindig bánt minket a kupabúcsú, meg akartuk nyerni a sorozatot. Folytatnunk kell azonban a megkezdett munkát és a bajnokságban megtartani a második helyet.”

Pont az említett két találkozón tértél vissza a kezdőcsapatba, tehát védőként valószínűleg elégedett vagy a kapott gól nélkül lehozott meccsekkel.
„Természetesen, hiszen mindegyik összecsapást meg akarjuk és meg is kell nyernünk. Ez elsődleges dolog a DAC számára. Annak is örülök, hogy hozzájárulhattam a sikerekhez.”

Egy következő fontos csata vár ránk, amelyen már egy ponttal is biztosíthatnánk helyünket az európai kupaporondon. Mit vársz a Zsolna elleni mérkőzéstől?
„Nem gondolunk a döntetlenre, győzni szeretnénk, mivel ez ebben a szezonban még nem jött össze ellenük, ráadásul sok gólt is kaptunk tőlük. Szerintem holnap ez megváltozik és behúzzuk a rangadót. Szintén úgy vélem, hogy nagyon színvonalas összecsapásra van kilátás holnap. Minden meccsen a saját játékunkat akarjuk nyújtani, ami az ellenfélre is igaz.”

A jelenlegi idényben eddig mindössze egyszer léptél pályára a zsolnaiak ellen, méghozzá a tavaszi második fordulós 1:1 alkalmával. Mit kell ezúttal tennünk annak érdekében, hogy otthon tartsuk a három pontot?
„Egységesen kell védekeznünk és gólokat szereznünk.’”

A Zsolna ellen általában nagyon közönségvonzó, sokgólos meccseket szoktunk játsznai. Szeretsz ellenük futballozni?
„Minden egyes mérkőzést élvezem, ellenféltől függetlenül. Ugyanolyan szívesen lépek pályára a Slovan, a Zsolna vagy bármely más csapat ellen és mindenkivel szemben a győzelemre törekszem.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies