Back to top

Dakó Sándor is visszalépett Horváth Zoltán javára

Publikálva: 2018, november 6 - 17:34
Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban adott ki sajtóközleményt Dakó Sándor független polgármesterjelölt, aki bejelentette, az ugyancsak független dr. Horváth Zoltán polgármesterjelölt javára visszalép. Szintén ma lépett vissza Horváth javára Herceg Andrea is a jelöltségtől.

Sajtótájékoztatón jelentette be a visszalépését a polgármesterjelöltségtől Dakó Sándor, aki szerint ezzel esély adódik „egy jobb, élhetőbb és emberközpontúbb Dunaszerdahelyet” választani szombaton.  

„Szerdahely többet érdemel annál, amit idáig kapott. Ez a cél, ezen a hétvégén csakis így érhető el. Közösen, mindenkiért! Ez a meggyőződésem. Nem valami, vagy valakik  ellen, hanem valamiért, valakikért! A dunaszerdahelyiekért, ezért a városért, akiket és amelyet annyira szeretek! Isten a tanúm, ezt a döntést a szívem és a lelkem hozta és remélem, hogy most vasárnap reggel ez beigazolódik és jó döntést fogok-fogunk majd látni ebben” – fogalmazott.

Dakó szerint „Szerdahely városa igazán megérdemel egy új vezetést, egy újragondolást vagy nevezhetjük újratervezésnek is, mert szemmel látható, hogy belefásult abba, amit csinál. Ezt egy idő után be kellene látnia az embernek, és én úgy gondolom, hogy tényleg eljött az idő a változásra.”

„E mellett teszem le én is a voksomat ezzel a döntésemmel, és Önökön kívül most elsősorban azokhoz szólok, akik úgy gondolták, hogy rám szavaznak a polgármesteri listán. Szeretném, ha ez ez üzenet eljutna minél olyan több emberhez, akik így tervezték ezen a hétvégén! Horváth Zoltánnal megbeszéltem a dolgainkat és a finist közösen csináljuk. Mert mindketten úgy gondoljuk, hogy ez a város többet érdemel, és kompromisszumot kötve közösen ezt a célt el is érhetjük. E cél érdekében jelentem be azt, hogy a polgármesteri jelöltségem visszavontam, és Dr. Horváth Zoltánt támogatom a választásokon! Kérek mindenkit, aki úgy gondolta, hogy november 10-én rám adta volna a voksát, az a megújulás, a változás érdekében szavazzon Horváth Zoltánra! Csakis közösen tudjuk elérni a célunkat!” – zárta nyilatkozatát Dakó, aki hozzátette, hogy képviselőjelöltként továbbra is szeretné segíteni az önkormányzat munkáját.

Ma a Paraméter hírportálnak Herceg Andrea is eljuttatott egy nyilatkozatot, amely szerint visszalép a jelöltségtől Horváth Zoltán javára. 

Ebben többen között a következőket írja:

„Ezúton szeretném bejelenteni, hogy visszavonom a polgármester-jelöltségemet a 2018. november 10-én esedékes önkormányzati választásokon, és minden támogatómat arra kérem, karikázza az 5-ös számot, támogassa szavazatával Dr. Horváth Zoltánt.

Dr. Horváth Zoltán személyében egy olyan független polgármesterünk lehet, aki a város érdekében már bizonyított. Akit nem kötnek párt- és megyei kötelezettségek. Teljes erőbedobással azért dolgozhat, hogy törődő, a fenntartható fejlődésre összpontosító, környezettudatos önkormányzat szolgálja a dunaszerdahelyieket.

Ahogy én sem lehetek egyedül elég, hogy változást érjünk el, ugyanilyen összefogásra buzdítok a szavazóim körében is. Jöjjenek el szavazni! Legyünk elegen!”

A hírt hamarosan bővítjük!

Ezt már olvasta?

Címkék: Dakó Sándor
Cookies