Back to top

A DAC volt a téma Martoson is

Publikálva: 2018, július 6 - 18:19
A hatodik alkalommal megrendezett Martfeszt pénteki témái között a dunaszerdahelyi foci is helyet kapott.

A határtalan szenvedély mögött húzódó mindennapi kihívásokról Szaban Tiborral, a DAC legendás labdarúgójával és Németh Krisztiánnal, a MOL Akadémia vezetőjével beszélgettek. Németh rögtön kiemelte a mai örömhírt, hogy Kalmár Zsolt a DAC-ba szerződött, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy a Bundesligából Dunaszerdahelyre szerződjön egy játékos.

Szó esett természetesen a közelgő Európa Ligás csatáról és arról is, napokon belül kiderül az új edző személye. Németh ezzel kapcsolatban nem akart többet elárulni, de kérdésünkre megerősítette, július 19. után új edző vezeti majd a DAC-ot, aki feltehetően az ezt megelőző nemzetközi találkozón még nem lesz ott Rossi mellett a kispadon. Természetesen mindez nehéz feladatot jelent a klub és a játékosok számára, hiszen az új mesternek nem lesz sok ideje az adaptálódásra, éppen ezért fontos, hogy a klub elképzeléseit továbbvivő edzőre lesz szükség.

A további erősítésekről is szó esett, ahogy arról is, a nyáron egyben maradt a harmadik helyet kiharcoló csapat, így lehet esély a grúz ellenfél ellen is. Természetesen Szabad Tibor is kiemelte, a cél, hogy minél több saját nevelés kerüljön a csapatba, sokat is tesznek ezért, de a korábbi 10 évet, amikor az előző tulajdonosok nem foglalkoztak az utánpótlással, nem lehet gyorsan behozni, de dolgoznak rajta.

Egyébként a 15 év alatti fiatal DAC-osok 80 százaléka magyar nemzetiségű, az idősebbeknél magasabb a távolabbról érkező focisták aránya, de ahogy Németh is hangsúlyozta, Dunaszerdahelyre olyan játékosok érkeznek, akik szeretnék átélni a fantasztikus DAC-érzést.

 

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies