Back to top

A DAC válogatottjai akcióban: a sárga-kékek júniusi programja

Publikálva: 2021, június 3 - 20:18
A júniusi válogatott terminusban a felnőttcsapatból négy, az ifjúsági együttesből pedig egy futballista kaphat szerepet.
A DAC válogatottjai akcióban: a sárga-kékek júniusi programja

Míg a játékoskeretünk túlnyomó többsége a megérdemelt pihenőjét tölti, négyen ezekben a napokban is az országuk nemzeti csapatával készülnek.

Schäfer András Európa-bajnoki résztvevő lesz, miután bekerült Magyarország végleges keretébe. Marco Rossi válogatottja két felkészülési találkozót abszolvál a kontinenstorna előtt, amelynek az első két mérkőzését Budapesten játssza az együttes. A magyar gárda további programja az Eb csoportkörének az eredményeitől függ. Ahogy az ismert, csapatkapitányunkat, Kalmár Zsoltot egy súlyos sérülés fosztotta meg az Európa-bajnoki részvételtől.

A panamai válogatott programja is bővülhet még, amely a 2022-es világbajnokság selejtezőjének első fázisából való továbbjutása esetén újabb két meccsen lép pályára júniusban. Eric Davis valószínűleg tagja lesz annak a keretnek is, amely részt vesz a CONCACAF-aranykupán. A tornát július 10-e és augusztus 10-e között az Amerikai Egyesült Államokban rendezik.

Ion Nicolaescu Moldova, Sebastian Nebyla a szlovák huszonegy éven alatti, az akadémiánk növendéke, Szalma Dániel pedig az U19-es csapatban léphet pályára felkészülési mérkőzéseken.

A DAC felnőttcsapata tagjainak programja a júniusi válogatott mérkőzéseken:

Schäfer András (Magyarország) – felkészülés és a 2020-as Eb
2021.6.4., péntek, 20.00 óra, Budapest, Szusza Ferenc Stadion: Magyarország-Ciprus
2021.6.8., kedd, 20.00 óra, Budapest, Szusza Ferenc Stadion: Magyarország-Írország
2021.6.15., kedd, 18.00 óra, Budapest, Puskás Aréna: Magyarország-Portugália
2021.6.19., szombat, 15.00 óra, Budapest, Puskás Aréna: Magyarország-Franciaország
2021.6.23., szerda, 21.00 óra, München: Németország-Magyarország

Ion Nicolaescu (Moldova) – felkészülés
2021.6.3., csütörtök, 19.00 óra, Paderborn: Törökország-Moldova
2021.6.6., vasárnap, 18.00 óra, Kisinyov: Moldova-Azerbajdzsán

Eric Davis (Panama) – a 2022-es vb selejtezője
2021.6.6., vasárnap, 02.00 óra, Panamaváros: Anguilla-Panama
2021.6.9., szerda, 03.00 óra, Panamaváros: Panama-Dominikai Köztársaság
Továbbjutás esetén újabb két mérkőzés június 12-én és 16-án

Sebastian Nebyla (Szlovákia U21) – felkészülés
2021.6.4., péntek, 19.10 óra, Ritzig: Ausztria-Szlovákia
2021.6.8., kedd, 14.00 óra, Nyitra: Szlovákia-Finnország

Szalma Dániel (Szlovákia U19) – felkészülés
2021.6.3., csütörtök, 17.00 óra, Szenc: Szlovákia-Csehország
2021.6.6., vasárnap, 11.00 óra, Dunaszerdahely, MOL Akadémia: Szlovákia-Csehország 

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies