Back to top

A DAC új edzői stábja

Publikálva: 2020, június 3 - 06:24
Bernd Storck munkáját Németh Antal asszisztens, Martin Raška kapusedző és Alexander Storck erőnléti edző segíti.
A DAC új edzői stábja

Bernd Storck 2020. június 1-jén, hétfőn hivatalosan is átvette az együttesünk irányítását. Az ő érkezésével egy új edzői stáb is munkába állt.

A vezetőedző munkáját asszisztensként Németh Antal segíti, míg az erőnléti edző Alexander Storck lett.A kapusokért továbbra is Martin Raška felel. Az új stáb munkáját az Akadémia erőnléti edzője, Gábriš Csaba is segíti, akinek a felügyelete alatt készült a csapat az elmúlt hetekben.

A negyvenhat esztendős Németh Antal a 17, 18 és a 19 éven alatti magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt. A tizenhetesekkel és a tizenkilencesekkel bejutott az Európa-bajnokság selejtezőjének Elitkörébe. Legutóbb pont az U17-es együttest vezette. A Budapestről származó szakember játékos-pályafutása során legmagasabb szinten a magyar másodosztályban futballozott, illetve az új-zélandi élvonalban is szerepelt. Hazatérése után fokozatosan az edzői szakmával kezdett el foglalkozni. Klubszinten a budapesti Vasasnál dolgozott, ahol az ottani Akadémia szakmai igazgatójaként tevékenykedett. Innen választotta ki őt a Magyar Labdarúgó-szövetség akkori sportigazgatója, Bernd Storck a szövetségi edzők közé. Németh Antal a legmagasabb szintű edzői Pro licenccel rendelkezik.

Alexander Storck, a vezetőedző 32 éves fia, gyermekkorában futballozott és teniszezett is, később azonban a profi teniszpályafutás mellett döntött. A Bochumból származó Storck a sporttudományok terén szerzett egyetemi diplomát. A múltban a magyar korosztályos válogatottak mellett dolgozott erőnléti edzőként, később a szülővárosa klubjának akadémiáján is megfordult, majd 2019 tavaszától mostanáig az édesapja munkáját segítette Belgiumban.

A DAC új edzői stábja:

Vezetőedző – Bernd Storck (szül. 1963.1.25.)
Segédedző – Németh Antal (1974.3.1.)
Kapusedző – Martin Raška (1977.1.31.)
Erőnléti edző – Alexander Storck (1988.8.30.)

A képen balról Gábriš Csaba, Martin Raška, Bernd Storck, Németh Antal és Alexander Storck látható.   

forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Bernd Storck
Cookies