Back to top

DAC-szurkoló vagyok – László Rozália

Publikálva: 2020, november 10 - 07:19
Azt hiszem, mai riportalanyom focihoz kötődő életútja gazdagabb, mint azt elképzelhetnénk. Felsorolom: DAC-szurkoló, elmondása szerint a foci az élete, volt futballedző, aktív játékos az első ligában, büfés a DAC Arénában, valamint dolgozott a Bonbon hotelban, ahol a DAC-játékosok feltöltődtek egy-egy mérkőzés előtt. És hogy mi ebben még a rendkívüli? Hát az, hogy mai beszélgetőtársam egy hölgy, akit mikor megszólítottam, azt kérdezte, vajon milyen riportalany lesz? Hiteles – válaszoltam – olyan, aki nem csak szereti a focit, de ért is hozzá. Ennyi! Mai vendégünk László Rozália Kisudvarnokból.
DAC-szurkoló vagyok – László Rozália

Hogyan kerültél a DAC-stadionba, egyáltalán, hogyan jött a foci az életedbe?

Pontos évszámra már nem emlékszem, de akkor került fel a DAC a ligába [1985 – szerk. megj.] és a Spartával játszottunk. 3:0-ra vezetett a Sparta, végül 3:3 lett az eredmény.

Medgyes Józsi rúgott két gólt, úgy, hogy csereként állt be.

Ez a meccs volt az első, ott álltam az eredményjelző alatt, az unokatestvéreimmel vagy az öcsémmel, már erre sem emlékszem pontosan, de maga a mérkőzés nagyon megmaradt bennem. Követtem ezután is a klub eredményeit, bár nem volt mindig lehetőségem kijárni.

A fociszeretetet apukámtól örököltem, ő még 40 évesen is focizott Eperjesen. Könnyű volt nekem, Eperjesen a pálya mellett laktunk, egy szem lányként 5-6 fiúval mindig kijártunk, ott fertőzött meg a foci.

Bögi Róbert cikkének folytatását a KlikkOuton itt érheti el.

Ezt már olvasta?

Címkék: KLIKKout
Cookies