Back to top

A DAC-Szenice mérkőzés előtt: Jubileum új edzővel és új mezekkel

Publikálva: 2021, november 19 - 16:52
Új vezetőedző irányításával és új mezekben vágnak neki a sárga-kékek a 100. összecsapásuknak a MOL Arénában. A DAC-Szenice találkozó szombaton 15:00 órakor kezdődik.
A DAC-Szenice mérkőzés előtt: Jubileum új edzővel és új mezekkel

Új seprű

A novemberi válogatott mérkőzések miatti szünet már a múlté, az élvonal szezonjának őszi fele a célegyenesébe fordul. A csapatokra az utolsó 5 forduló vár idén, a DAC odahaza még háromszor (Szenice, Pohronie, Rózsahegy), idegenben pedig kétszer (Trencsén, Slovan) lép pályára.

A legutóbbi találkozón odahaza 1:3-as vereséget szenvedtünk a Szered ellen, ezt követően pedig komoly változások mentek végbe a klubban. Az addigi vezetőedzőt, Németh Antal távozott a kispadról, a helyét a magyarországi Kisvárdától érkező, 40 éves portugál Joao Janeiro foglalta el. Ő lett a DAC 28. élvonalbeli edzője, akinek az irányítása alatt a csapat megpróbál javítani a jelenleg elfoglalt ötödik helyezésén.

Eljegyzés Balićéknál

Az új vezetőedző múlt pénteken érkezett meg Dunaszerdahelyre, amikor aláírta a szezon végég szóló szerződését, amely további egy évnyi opciót is tartalmaz, majd a lelátóról követte figyelemmel a magyar másodosztályban szereplő Csákvár elleni felkészülési találkozót, amelyen 1:2-es vereséget szenvedtünk. Azon a meccsen Andrija Balić 75 percnyi játéklehetőséget kapott, aki azt megelőzően legutóbb augusztusban pont a Szenice elleni összecsapáson volt a kezdőcsapat tagja. Sérülés miatt több mint két hónapig volt harcképtelen, az utóbbi két fordulóban a kispadról szállt be. „Végre százszázalékos állapotban vagyok, amit a felkészülési mérkőzés csak alátámasztott. Nagyon boldog vagyok, és várom a holnapi összecsapást. Legutóbb döntetleneztünk a Szenice ellen, ezért nehéz találkozóra számítok egy jó ellenféllel szemben, de egyértelműen győzni szeretnénk. Az új vezetőedző már változtatott néhány dolgon, de mindössze csak egy hete dolgozunk együtt, így lépésről lépésre haladunk. Mindegyik mesternek más elképzelése van a futballról, meglátjuk, ez hogy mutatkozik majd meg a pályán” – jelentette ki a 24 éves horvát középpályás, aki a válogatott szünet alatt eljegyezte barátnőjét, Mirelát. „Csodálatos volt, nagyon boldog vagyok. Még nem tudjuk, mikor lesz az esküvő, a Covid miatt most minden bonyolult” – tette hozzá a Hajduk Split neveltje.

Új mezekben a 100. MOL Arénabeli mérkőzésre

A csapat holnap a 100. összecsapására készül a MOL Arénában, méghozzá beszállítónk, a Macron által készített új mezekben. A mezek 100%-ban újrahasznosított poliészterből készültek, így környezetkímélők, egy elkészítéséhez 13 félliteres PET palackot használtak fel.

Néhány gondolat erejéig még térjünk vissza stadionunk jubileumához. Az első mérkőzésünket napra pontosan öt éve, 2016. november 19-én játszottuk a Trencsén ellen (2:0) a MOL Arénában, és az eddigi 99-ből 80-at a Fortuna Ligában, 6-ot az európai kupasorozatokban, 5-öt pedig a Slovnaft Cup-ban abszolváltunk. A fennmaradó 8 pedig felkészülési meccs volt.

Kéthónapnyi várakozás

Nyártól a 47 éves cseh Pavel Šustr vezeti az FK Szenicét. Remekül kezdték a szezont az erdőhátiak, a 8. forduló után még a tabella 5. helyén álltak 13 ponttal. Azóta azonban csak egyetlen pontot szereztek, több mint két hónapja és 7 találkozó óta nyeretlenek, jelenleg pedig a 9. pozíciót foglalják el.

A szeniceiek idegenben összesen 6 pontot gyűjtöttek: hármat a Liptószentmiklós otthonában aratott győzelemért, a többi a Rózsahegy, az Aranyosmarót és a Trencsén elleni döntetlenek alkalmával jött össze. A legutóbb három fordulóban sorrendben a Rózsahegy (odahaza 0:2), a Nagyszombat (idegenben 1:2) és legutóbb a ViOn (otthon 1:2) ellen is alulmaradtak.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2019.09.14. – Szenice-DAC 0:1, gólszerző: Vida K., 823 néző
2020.02.16. – DAC-Szenice 0:0, 7056 néző
2020.09.20. – Szenice-DAC 2:4, gólszerzők: Malec 2 – Kalmár 2, Divković, Ramirez, 1000 néző
2020.12.15. – DAC-Szenice 2:0, gólszerzők: Kalmár, Nicolaescu, 0 néző
2021.08.14. – Szenice-DAC 1:1, gólszerzők: Niarchos – Sharani, 651 néző

Történelem

A Szenice a 13. idényét tölti az élvonalban, ahol 2009 óta megszakítás nélkül szerepel. Az egymás elleni találkozók örökmérlegét az utóbbi években sikerült a mi oldalunkra billentenünk, a legutóbbi 15 összecsapásból 11-et megnyert a DAC, 4 pedig döntetlennel ért véget. A jelenlegi szezon első találkozása alkalmával Sharani a hosszabbításban mentett meg 1 pontot számunkra a Szenice ellen.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Szenice ellen:
6 - Kalmár
3 - Szarka, Pačinda
2 - Yavarzadeh, Štepanovský, Brašeň, Vida K.
1 - Koejoe, Bajevski, Harsányi, Hrabáč, Copa, Gergel, Jurčo, Černák, Sarr, Horváth, Stephens, Zs. Németh, Davis, Divković, Ramirez, Nicolaescu, Sharani
öngól -Homola, Pavlík
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Táblázat - Fortuna Liga 2021/22:
Teljes:
5. DAC 14 6-3-5 20:19, 21 pont
9. Senica 14 3-5-6 14:22, 14 pont
Hazai pálya:
7. DAC 7 3-2-2 11:11, 11 pont
10. Senica 7 2-2-3 6:10, 8 pont
Idegenben:
5. DAC 7 3-1-3 9:8, 10 pont
7. Senica 7 1-3-3 8:12, 6 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 27. idény, 824 mérkőzés: 295-202-327, gólarány 1011:1158
Senica: 13. idény, 398 mérkőzés: 133-104-161, gólarány 469:535

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 30 13-7-10, gólarány 39:43
Stadionunkban: 14 7-2-5, 16:12

A Fortuna Liga 15. fordulójának műsora:
Péntek, 2021. november 19., 17:00 ó: Ružomberok-Trenčín
Szombat, 2021. november 20., 15:00 ó: Žilina-Liptovský Mikuláš, Zlaté Moravce-Trnava, DAC-Senica, Sereď-Pohronie
Vasárnap, 2021. november 21., 17:00 ó: Michalovce-Slovan

A DAC-Szenice bajnoki mérkőzés holnap 15:00-kor kezdődik, játékvezetők Ziemba - Straka, Kmec.

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies