Back to top

A DAC-Rózsahegy mérkőzés előtt: Ketten a dobogóról

Publikálva: 2019, szeptember 20 - 14:48
A vásári hétvége egyik csúcspontja a tavalyi szezon ezüst- és bronzérmes csapatainak a mérkőzése lesz. A DAC-Rózsahegy összecsapás szombaton 17:00 órakor kezdődik.
A DAC-Rózsahegy mérkőzés előtt: Ketten a dobogóról

Második a harmadik ellen

A 2018/19-es idény az ezüstérmes helyezés formájában egy történelmi sikert hozott a DAC-nak. Közvetlenül mögöttünk a rózsahegyi gárda végzett, amely ezzel hozzánk hasonlóan kiharcolta az Európa-ligában való szereplés jogát. Holnap koraeste pont a képzeletbeli dobogón végzett két együttes csatájának ad majd otthont a MOL Aréna.

A hétvége egyik slágermérkőzését megelőzően a szlovák kupa keretén belül Füleken lépett pályára a DAC, ahol a gólnélküli döntetlent követően csak tizenegyespárbajban ejtettük ki a harmadik ligás hazai gárdát. A bajnokságban jobban megy a szekér, hiszen a legutóbbi három mérkőzésünkön diadalmaskodtunk – Nyitrán 2:1-re, otthon a Slovan ellen 5:2-re, míg a múlt hétvégén Szenicén 1:0-ra győztünk.

„Tegnap kielemeztük az ellenfél játékát, és azt kell mondanom, hogy nagyon jó csapat a Rózsahegy. Eddig nem gyűjtöttek túl sok pontot, de kiválóan védekeznek és nagyon hatásosan alkalmazzák a gyors mélységi passzokat, továbbá remek a szélsőjátékuk is. Nem vár tehát ránk egy könnyű mérkőzés, de ha jobb hozzáállással és intenzitással lépünk pályára, mint kedden Füleken, akkor nagy esélyünk nyílik begyűjteni a három pontot. Ami a keretet illeti, Bednár hátproblémák miatt néhány hétre kidőlt, Kalmár jelenleg egyéni edzéseket végez, de Connor Ronan már teljes terhelést kapott,” árulta el Peter Hyballa vezetőedző.

A tavalyi sikeres szezon után az edzők és fokozatosan néhánykulcsember is távozott a liptóiaktól. E játékosok közé tartozik az egykori csapatkapitány Dominik Kružliak is, aki pont a Csallóközbe igazolt.

A Rózsahegy az ifj. Ján HaspraMarek Sapara edzőpárossal a fedélzeten a Levszki Szófia elleni sikertelen Európa-ligás párharccal (odahaza és idegenben is 0:2-es vereség) indította az idényt. A bajnokság nyitófordulójában otthon 1:0-ra legyőzték a Nyitrát, majd vendégként döntetlent értek el a Trencsén ellen (1:1), ám azóta mindössze a Szenice elleni idegenbeli 2:2 és a legutóbbi, Szered elleni hazai 1:1-es döntetlenek alkalmával szereztek pontokat. Így 8 forduló után 6 ponttal csak a táblázat 10. helyén szerénykednek.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:
2018.05.19. - Rózsahegy-DAC 0:4, gólszerzők: Vida K. 2, Ljubičić, Bayo, 1527 néző
2018.08.11. - DAC- Rózsahegy 2:2, gólszerzők: Vida K., Pačinda (11 m) - Tandir, Qose, 7043 néző
2018.11.10. - Rózsahegy -DAC 0:1, gólszerző: Bayo, 1749 néző
2019.03.07. - DAC- Rózsahegy 1:1, gólszerzők: Taiwo - Gal Andrezly, 7722 néző
2019.05.18. - Rózsahegy -DAC 1:0, gólszerző: Mustedanagić, 1651 néző

Történelem

A „Rózsa” hosszú ideig nem tartozott a kedvenc ellenfeleink közé, hiszen az eddigi 36 egymás elleni élvonalbeli találkozóból mindössze hét végződött a DAC győzelmével. Ezt a mérleget fokozatosan javítgatjuk: a legutóbbi két szezon nyolc mérkőzéséből csak egyet nyert meg ellenfelünk, de vigyázat! A legutóbbi hét dunaszerdahelyi összecsapásból hat alkalommal is döntetlen született (ötször 1:1), és csak egyszer sikerült otthon tartani a három pontot.

A szurkolói információkról és a belépőjegyekről itt olvashatnak.

Táblázatok - Fortuna Liga 2019/20:
Teljes:
3. DAC 8 5-1-2 18:11, 16 pont
10. Ružomberok 8 1-3-4 9:13, 6 pont
Hazai pálya:
5. DAC 3 2-1-0 11:4, 7 pont
9. Ružomberok 5 1-1-3 4:6, 4 pont
Idegenben:
2. DAC 5 3-0-2 7:7, 9 pont
9. Ružomberok 3 0-2-1 5:7, 2 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 25. idény, 759 mérkőzés: 260-187-312, gólarány 901:1084
Ružomberok: 23. idény, 741 mérkőzés: 287-201-253, gólarány 959:911

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 36 7-15-14, gólarány 35:42
Stadionunkban: 16 5-9-2, 21:14

A Fortuna Liga 9. fordulójának műsora:
Szerda, 2019. szeptember 18., 18:00 ó: Trnava-Senica (0:0)
Szombat, 2019. szeptember 21., 17:00 ó: DAC-Ružomberok, 19:00 ó: Sereď-Zlaté Moravce, Žilina-Pohronie, Nitra-Michalovce
Vasárnap, 2019. szeptember 22., 18:00 ó: Trenčín-Slovan

A DAC-Rózsahegy bajnoki mérkőzés holnap 17:00-kor kezdődik, játékvezetők Glova - T. Somoláni, Ferenc.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, MOL Aréna
Cookies