Back to top

A DAC odahaza kapott ki az Európa-ligában

Publikálva: 2019, július 25 - 23:15
A görög az első félidőben remekül használták ki a lehetőségeiket, míg a DAC erre nem volt képes, s a második félidőben már nem tudott mit kezdeni a jól védekező athéniakkal.
A DAC odahaza kapott ki az Európa-ligában

Mindössze egy helyen változtatott a kezdőcsapaton Peter Hyballa az egy héttel ezelőtti krakkói meccshez képest: az azóta Lengyelországba távozott Ľubomír Šatka helyén az újonc Matej Oravecet játszatta. A 6. percben Vida Máté löbbölte mesterien Divković elé a labdát, horvát csatárunk pedig nem koncentrált eléggé, és elpuskázta a góllal kecsegtető lehetőséget. Négy perccel később Kalmár próbált meg betörni a tizenhatosba, de még annak vonala előtt megállították, méghozzá szabálytalanul. A megítélt szabadot Ronan csavarta kapura, Megyeri Balázs védett. A mérkőzésbe mi léptünk be aktívabban, uraltuk a mezőnyt és Kalmár akár a vezetést is megszerezhette volna a 17. percben. Bombáját ezúttal is sikerült hárítania a görögök magyar hálóőrének. Oda kellett figyelni a középpályán elkövetett labdavesztésekre, mert Ioannis Anastasiou csapata egyre bátrabban kezdett el focizni. A 20. percben az első támadásból meg is szerezték a vezetést: Umbides első próbálkozását még sikerült blokkolnunk, az ismétlés azonban már Jedlička hálójában kötött ki – 0:1. Peter Hyballa már 30 percnyi játék után cserére szánta el magát: Ronant kapta le a pályáról, helyére Vida Kristophert küldte fel. És milyen jól tette! Vida Kristopher ugyanis öt perccel később egy bombagóllal hálálta meg az edző bizalmát – 1:1. Kalmár passzát átvéve bevarrta a pipába, ahogy azt kell! A gólt a MOL Arénába ellátogató Dárdai Pál, a magyar válogatott és a Hertha korábbi edzője is méltatta a szünetben. Az állás azonban nem maradt döntetlen a félidő végét jelző sípszó előtt, mert Manoussosnak még sikerült mattolnia Jedličkát a 43. percben– 1:2. Ramirez azonnal kiegyenlíthetett volna, ám félfordulatból megeresztett lövése mellé ment.

Dárdai a szünetben 3:2-es győzelmet tippelt a javunkra, s bár ezt a fiúk nem hallhatták a kabinban, mégis úgy futottak ki a folytatásra, hogy beteljesítsék a korábbi magyar kapitány jóslatot. Kružliak előtt adódott lehetőség az egyenlítésre egy szöglet után, de négyen is megtámadták őt, mikor megpróbálta kapuba pöckölni a labdát – nem sikerült. Utána az ellenfél próbálkozott: Katranis távoli, ám gyenge kísérlete nem ijesztett rá különösebben Jedličkára, a másik oldalon pedig Koštrna lábáról csúszott le egy beadás. A német játékvezető nem igazán vívta ki szurkolóink szimpátiáját. Kalmár kétes megmozdulásait leggyakrabban lefújta, de amikor Čmelíket taglózták le, érdekes mód néma maradt a sípja. Čmelíket az eset után lecserélte Hyballa, helyén a csapat legfiatalabb játékosa, Veselovský folytathatta a játékot. A 61. percben Davis lábában volt az egyenlítés. Kalmár Vida Kristophert találta meg, aki tűpontos labdát adott a panamainknak, de kicsit hosszan vette át, így Megyeri Balázs begyűjtötte. Majd Divković szólójánál készítettük tapsra a kezünket. Csatárunk mindenkin áthámozta magát, a végén azonban mégis elé került egy blokkoló láb, amely megakadályozta őt a góllövésben. A vége felé közeledve abban bíztunk, hogy jön az ún. Hyballa-time, és hozzuk a gólt a meccs utolsó harmadában, de ma minden további próbálkozásunk dugába dőlt. Sőt, a legvégén még akár növelhette is volna az előnyét az Atromitosz, de a csereként beállt Farley csak a felső lécet találta el, a lepattanót pedig Umbides lőtte mellé.

Szinte a semmiből szerezték meg a vezetést a görögök, pedig a meccsnek abban a szakaszában mi irányítottuk a játékot. Aztán a kispadról beugrott Vida Kristopher, és akasztott egy akkora gólt Megyeri Balázs hálójába, amelyről még az unokáinak is mesélni fog. Ez azonban nem volt elég a dicsőséghez, mert egy újabb védelmi megingást követően újra a maguk javára fordították a meccset a hellének. Legkevesebb két gólt kell szereznünk a visszavágón ahhoz, hogy bejussunk az Európa-liga harmadik selejtezőkörébe. Előtte viszont még egy ligameccs is vár ránk, a szezon első hazai bajnokija, melyet vasárnap 19.00-tól játszunk az újonc Pohronie ellen, a MOL Arénában.

Edzői értékelés:

Peter Hyballa (DAC): „Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez. Az elején remekül játszottunk, 70-80 százalékos volt a labdatartás a javunkra, mégis gólt kaptunk egy kontrából. Kellett tíz perc, míg ismét összerázódtunk. Ronan ma formán kívül játszott. Először még ösztönöztem őt, de amikor a harmadik, negyedik átadást is elrontotta, levettem. A csere pedig nagyon jónak bizonyult, mert Vida Kristopher bombagólt lőtt. A második félidőben nem voltam elégedett a játékkal. Túl sokáig cipeltük a labdát, a vendégek ellentámadásai pedig nagyon veszélyesek voltak. Ma a szurkolóink sem voltak topformában, nem éreztük a lelátóról az igazi „tűzijátékot”, pedig az ilyen helyzetekben van szükségünk a még erősebb buzdításra. A csapatból mindenki kiadta magából a maximumot, tizenkét szögletet is elvégezhettünk. A végén örültem, hogy a játékvezető lefújta a meccset, mert még voltak kontráik és majdnem újabb gólt szereztek. El kell ismernünk az ellenfél erejét, és nem szabad elfelejteni, hogy görög csapatról van szó. Ezzel szemben Szlovákia nem számít igazi futballországnak. Oravec nagyon jól játszott, ment neki a játék, jól harcolt, de még jobban együtt kell élnie a csapattal. Kružliak is fantasztikus volt. Ha Athénban is sikerül gólokat rúgnunk, akkor száz százalékos esélyünk van a továbbjutásra. Előtte még vár ránk egy bajnoki, amelyre két napunk lesz felkészülni. Szerencsére elég bő a keretünk.”

Yannisz Anasztasziou (Atromitosz): „Nehéz meccsre számítottunk. A DAC tartotta kontroll alatt a játékot, de jól kontráztunk. Ezekből igyekeztünk helyzeteket kialakítani, és rúgtunk is két gólt. A 60. és 70. perc között kicsit tartottam az ellenfél nyomásától, de sikeresen átvészeltük ezeket a perceket. A felkészülés során erre a mérkőzésre helyeztük a hangsúlyt. Minden egyes játékossal személyesen elbeszélgettem, kulcsfontosságú volt a mentális egyensúly megteremtése, mert mi még a felkészülési időszakban vagyunk. Ez egy nagy győzelem a számunkra, de a visszavágóra fel kell készülnünk, nyugodtnak kell maradnunk. Nagyon örülünk az eredménynek és bízunk benne, hogy jó üzenet volt ez a szurkolóink számára. Meg kell várni a jövő heti meccset, és aztán lehet komolyabb elemzésekbe bocsátkozni.”

ATROMITOSZ FC - FC DAC 1904 1:2 (1:2)

Európa Liga, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés, MOL Aréna, 2019.07.25., 20:30

Játékvezetők: Bastian Dankert (GER) - Markus Haecker (GER), Jan Seidel (GER)

Nézőszám: 9980

Góllövők: 35. Vida Kristopher, ill. 20. Umbides, 43. Manoussos

Sárga lap: 40. Čmelík

DAC: Jedlička - Koštrna, Oravec, Kružliak, Davis (73. Blackman) - Vida Máté, Ronan (30. Vida Kristopher), Kalmár - Čmelík (60. Veselovský), Ramirez, Divković

Atromitosz: Megyeri - Kivrakidis (39. Matsos), Risvanis, Goutas, Katranis - Madson, Charisis, Manoussos, Umbides, Nsikulu (61. Farlay) - Vellios (74. Khila)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 61% - 39%

Lövések: kapura: 4:4, mellé: 2:9

Szöglet: 12:2

Les: 3:7

Ezt már olvasta?

Cookies