Back to top

DAC-Nyitra: hagyományos rivalizálás

Publikálva: 2019, november 27 - 07:37
A Nyitrával való versengésünk immár 35 éve tart.
DAC-Nyitra: hagyományos rivalizálás

Még a Szlovák Nemzeti Ligában kezdődött, pontosabban az 1984/85-ös szezonban. A Nyitra akkor esett ki a második ligába és szeretett volna mihamarabb visszakerülni a csehszlovák élvonalba. A DAC két sikertelen próbálkozást követően sorozatban a harmadik esztendőben is a történelmi feljutást tűzte ki célul. E két csapat versenyfutásába csak a Vágbeszterce (Považská Bystrica) tudott beleszólni, csakhogy a DAC végül megnyerte a bajnokságot és már négy fordulóval a zárás előtt a több mint 80 éves klubtörténete legnagyobb sikerét ünnepelhette. Az utolsó hazai mérkőzésünkön a Nyitrát fogadtuk, és a 10 000 néző a már biztosan első ligás csapatnak tapsolhatott a 3:3-as döntetlen után.

Egy évvel később a Nyitra is visszatért a föderális bajnokságba. Az akkoriban Szlovákia két legjobb együttesének első élvonalbeli összecsapása rengeteg szurkolót vonzott, akik közül sokan be sem jutottak a stadionba, így a környező fákról és tetőkről figyelték a mérkőzést. Hosszú ideig a 10 576-os hivatalos nézőszám tartotta a rekordot a DAC hazai bajnoki találkozóin, amely csak idén februárban dőlt meg. A mérkőzés végkimeneteléről ez a parádés Pavlík-lövés döntött rögtön az első percben:

Ugorjunk át néhány évtizedet és tekintsünk bele 2014 tavaszába. Az új klubtulajdonos, Világi Oszkár első féléve főleg az élvonalbeli tagságunk megőrzéséért folytatott kőkemény harcról szólt. Ebben a Nyitra volt a közvetlen riválisunk, és bár az esős májusi összecsapáson majdnem hétezer néző előtt nem sikerült legyőznünk őket, kilenc nap múlva az újabb rivális, a Nagyszombat ellen aratott győzelmet követően már újra felragyogott Csallóköz felett a nap és jöhetett a bennmaradás emlékezetes ünneplése.

A 2014. május 11-i Nyitra elleni mérkőzéshez egy további fontos esemény is kötődik: épp akkor hangzott el ugyanis először a hazai meccsünk előtt a később klubhimnusszá váló Nélküled.

Szombaton 55. alkalommal mérkőzünk a nyitraiakkal. Az eddigi 54-ből 42-t az élvonalban abszolváltunk, 12-t pedig a második ligában. Az összesített mérleg egyelőre az ellenfelünknek kedvez (21-8-25, 53:73-as gólarány), de bízunk benne, hogy az elkövetkező években ismét mi kerekedünk felül. Úgy, ahogy még e hagyományos rivalizálás kezdeteinek időszakában, a 80-as évek végén.

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies