Back to top

DAC-Nagyszombat: szurkolói információk

Publikálva: 2018, március 30 - 16:37
Minden fontos tudnivaló a vasárnapi DAC-Nagyszombat rangadóval kapcsolatban.

A húsvéti rangadó alkalmával is több meglepetést készítettünk a mérkőzésre kilátogató szurkolók számára.

Használja ki a vásárlási lehetőséget, és látogasson el az új hivatalos DAC Store-ba, amely minden hétköznap és szombaton is nyitva tart! Vasárnap három órával a kezdés előtt, 12:20-kor nyitunk, és a lefújás után egy órával zárunk. Fanshopunkban a forgókapuk átlépése után is be tudnak vásárolni, méghozzá a 2-es számú jegypénztár (az ún. Caslhless-kassza) belső ablakában.

A FutbalTour és a DAC több meglepetést is készített szurkolóink számára a rájátszás öt hazai találkozójára. A C lelátó alatt egy 3x2,5 méteres, DAC-jelképekkel ellátott fotótapéta várja az érdeklődőket. Az itt készített fényképeket ingyen kinyomtatjuk. Egyúttal tippversenyt is szervezünk, amely során a mérkőzés végeredményét pontosan megtippelő versenyzőink közül kisorsolunk egy nyertest, aki a FotbalTour ajándékutalványát viheti haza. Keressék hoszteszeinket és az említett fotótapétát!

A félidei szünetet - a legutóbbi DAC-Nagyszombat rangadóhoz hasonlóan - ismét a Fortuna Liga 20 ezres lövése nevű játék tölti ki, amelyben öt kisorsolt szerencsés néző küzdhet meg a szép nyereményből való részesedésért. A versenyben minden, 18 éven felüli mérkőzéslátogató bekapcsolódhat. Elég a találkozó előtt megkeresni a Fortuna fogadási iroda mezében levő hoszteszhölgyeket, és válaszolni egy egyszerű kérdésre. A regisztráció a 20 ezres lövéssel megjelölt promóciós asztalnál zajlik majd, amely a stadionba bejáratánál lesz elhelyezve. A verseny szabályai: https://www.ifortuna.sk/sk/fortuna_klub/FL_20tisic_strela2017_pravidla/index.html

A forgókapuknál a színes meccsfüzetet (Híradó) tartalmazó állványok is várják a szurkolókat. Újra itt lesz a közkedvelt félidei tombola is, amelybe szponzoraink hét nyereményt ajánlottak fel a meccsfüzet tulajdonosai számára, több mint ötszáz euró összértékben!

Az aktuális idény során megnyílt a szabad internet hozzáférés az egész stadion területén. Keressék a MOL Aréna free wifi hálózatot, amelybe egyszerűen, a közösségi hálózatok vagy email segítségével tudnak bejelentkezni.

ÉRKEZÉS, PARKOLÁS ÉS BELÉPTETÉS A STADIONBA

Felhívjuk szurkolóink figyelmét a stadion körüli közlekedési korlátozásokra. A Sport utca azon szakasza, mely az Észak 2 lakótelep fele visz, a Mező utca és a Gyurcsó utca kereszteződésében található körforgalomig kb. 13:50 órától lezárásra kerül a motoros és gyalogos forgalom számára egyaránt. A Sport utcába ezt követően csak a parkolási engedéllyel rendelkező gépjárművek (VIP, hivatalos személyek) lesznek beengedve.

A vendégcsapat szurkolói egy kijelölt külön szektorban, az öreg fő tribünön kapnak helyet, amely el lesz választva a hazai szurkolók szektorától. A vendégszurkolók belépése a hazai drukkerektől elválasztva történik, méghozzá a Sport utcáról nyíló belépő folyosón keresztül, a vendégszektor mögött. A vendégdrukkerek érkezését a rendőrség biztosítja. A nagyszombati csapat szurkolói számára a régi sportcsarnoknál lesz kijelölt parkoló.

A DAC szurkolóinknak javasoljuk, hogy a stadiont a Piactér és Szent István tér felől közelítsék meg. A parkolás a szokásos helyszíneken lehetséges, de a Vásártérre való behajtás csak a közelben található parkolók megteléséig lesz lehetséges, ezt követően szintén lezárásra kerül a motoros forgalom előtt. Javasoljuk még a Max és a Family Center bevásárlóközpontoknál található szabad parkolók használatát.

A hazai csapat szurkolói számára az A, B és a C tribünök lesznek megnyitva. A tolókocsis látogatóknak kijelölt helyek az AB, BC szektor és a Silver VIP alatt találhatók.

A stadionba való belépés csak a forgókapukon keresztül lehetséges, amelyek a következő helyeken találhatóak:

- Az A és B tribün továbbá a B és C tribün sarkán: belépés az AP, B és C lelátókra

- Az A tribün recepcióján át: Sky box, VIP

A szurkoló belépéskor hozzáérinti a megvásárolt belépő színes felét a QR kódleolvasóhoz, amivel aktiválódik a forgókapu egy személy belépésére. A forgókapuk csak az arra a tribünre szóló, megfelelő belépők számára engedélyezik a bejutást (például az AL szektorba szóló belépővel nem lehet belépni a stadion többi részébe).

Megkérjük a szurkolókat a korai érkezésre. A stadion kapui másfél órával a kezdés előtt nyitnak (13:50).

A személyes ellenőrzés miatt a női szurkolók számára külön forgóajtó áll rendelkezésre.

BELÉPŐJEGYEK ÉRTÉKESÍTÉSE ÁS CASHLESS RENDSZER A BÜFÉKBEN

A belépőjegyek értékesítése az eredeti szétírás szerint folytatódik a MOL Aréna jegypénztáraiban, illetve online a predpredaj.sk portálon.

A MOL Aréna büféiben csak az ún. Cashless kártyával lehetséges fizetni. Ez a készpénznélküli rendszer a feltöltőkártyák elve alapján működik, helyettesítve a készpénzes fizetést. A vasárnapi rangadó alkalmával is csak ezen a módon tudnak a szurkolók a büfékben fogyasztani.

A Cashless kártyák értékesítése és feltöltése a belépőjegyek értékesítésével egyidejűleg a jegypénztárakban zajlik, azok nyitvatartási ideje alatt. A VIP szektor látogatóinak az A lelátó recepcióján, vasárnap 14:00 és 17:30 között lesz megnyitva egy cashless kassza. Ezen felül a recepción, illetve a St. Nicolaus SILVER LOUNGE étteremben egy-egy feltöltő automatát helyeztünk el.

A MOL Aréna jegypénztárainak nyitvatartási ideje:

Nagypéntek, 2018.03.30. - zárva

Szombat, 2018.03.31.

09.00-12.00: a MOL Aréna 1-es számú jegypénztára (a Sport utca felől)

Vasárnap, 2018.04.01. (DAC-Nagyszombat - meccsnap!)

12.20-tól 18.00-ig: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára (a forgóajtóknál); a mérkőzés után itt igényelhető vissza a Cashless kártyán fennmaradó kredit

12.20-tól a második félidő kezdetéig: a MOL Aréna 3-as számú jegypénztára (a B1-es szektornál)

A jegypénztárakban készpénzes és bankkártyás (1-es és 2-es számú jegypénztár) fizetés is lehetséges.

BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK

A mérkőzést az 1/2014. számú, a sportrendezvényekről szóló törvény értelmében a rendőrség különleges rendszerű (rizikós) sporteseménynek nyilvánította. A mérkőzés előtt és alatt szigorú biztonsági intézkedések lesznek foganatosítva úgy a szervező, mint a rendőrség részéről. A stadionba való belépés előtt személyi ellenőrzésekre kerül sor.

Kérjük a hazai csapat szurkolóit, hogy ne tartsák maguknál más államok jelképeit, mivel ez az 1/2014. számú, a sportrendezvényekről szóló törvény értelmében akár 2500 euró pénzbírságot és öt évig terjedő, sportrendezvényektől való eltiltást eredményezhet. Az előírást megszegő szurkolókat a rendezők kénytelenek átadni a rendőrségnek, és nem vehetnek részt a találkozón.

A stadionba vezető belépési pontokon a szervező szolgálat minden meghatalmazása kihasználásra kerül, méghozzá az ide vonatkozó törvény és a szervező szolgálat elvárt kötelességei betartásának alapján. Azok a személyek, akik láthatólag alkohol vagy egyéb szerek befolyása alatt állnak, nem lesznek beengedve a stadionba; ugyanez azokra is érvényes, akiknél az előbb említett anyagokat találnak a szervezők. Minden transzparens és zászló is ellenőrzésre kerül, amelyek nem lehetnek szilárd rúdon, és amelyek esetlegesen fegyverként használhatók. Abban az esetben, ha az említett tárgyak gyalázó, gúnyolódó szavakat, illetve olyan képeket tartalmaznak, amelyek alkalmasak a köznyugalom megzavarására, elkobzásra kerülnek, és a tulajdonosaikat nem engedik be a stadionba. A stadion egyes szektorai átjárhatatlanok, melyek kapuval lesznek elválasztva, és a szervező szolgálat megfigyelése alatt állnak majd. A belépők egyszer használatosak lesznek, ami azt jelenti, hogy a stadionba való belépés után már nem lesz lehetséges elhagyni azt, majd ismét visszatérni. Az egész mérkőzés során minden nézőnek magánál kell tartania az érvényes belépőjét, és a találkozó során felmutatnia azt a szervező szolgálat felszólítására.

Figyelmeztetjük szurkolóinkat, hogy bármilyen tárgyak bedobálása a pályára szigorúan tilos. Ennek megszegése szabálysértésnek minősül, amely a stadionból való kizárást von magával. Az egész stadiont és az egyes szektorokat kamerarendszer figyeli majd. Minden kamera által rögzített incidens azonnali kiértékelésre és elrendezésre kerül a szervező szolgálat és a rendőrség által. Rendbontás esetén a biztonsági egységek azonnali beavatkozása következik. 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies