Back to top

A DAC-Nagyszombat mérkőzés előtt: az első a másodikat fogadja

Publikálva: 2020, augusztus 21 - 21:08
A foghíjas 4. forduló rangadóján egy újabb klubrekord felállításáért száll harcba csapatunk. A DAC-Nagyszombat kerületi derbi szombaton 18:00 órakor kezdődik.
A DAC-Nagyszombat mérkőzés előtt: az első a másodikat fogadja

Szezon gólja

Kerületi rangadó, az első és a második csatája, a forduló slágermeccse. A holnapi összecsapásnak több olyan jelzője is van, amelyek alátámasztják a közönségvonzó jellegét. Ezt a nézői érdeklődés is tükrözi, hiszen a belépők immár az előzetes árusítás során majdnem teljes számban elfogytak.

Az első három fordulót követően már csak három gárda veretlen – a DAC, a Nagyszombat és az Aranyosmarót, ám csak mi vagyunk százszázalékosak. A három győzelem az eddigi legjobb szezonkezdetünk beállítását jelenti, amelyet tavalyelőtt állítottunk fel. Ha holnap is megszerezzük a három pontot, azzal egy új klubrekord születik meg.

A találkozó előtt veszi át Eric Davis 2019/20-as szezon legszebb góljáért járó díjat, amelyet a Ligás Klubok Uniójának (LKU) képviselői adnak át a panamai hátvédnek. „Köszönöm a szurkolóknak a gólomra leadott szavazatokat. Nekik ajánlom az ankéton aratott sikeremet” – jelentette ki a 29 éves Davis. Panamai balhátvédünk az új idényben is góllövő formában játszik, hiszen három találatával – Balić mellett – ő a DAC legeredményesebb játékosa. A múlt heti, Nyitra elleni szabadrúgásgóljával ismét bejelentkezett a legszebb találatért folyó versengésbe.

A holnapi összecsapásról így nyilatkozott Eric: „Ez egy rangadó, amely nagy érzéseket vált ki a szurkolókból, a játékosok számára pedig óriási motivációt jelent. Nehéz találkozóra számítok, akárcsak mindig, ha a Nagyszombattal találkozunk, de egyértelműen győzni szeretnénk.”

Koronavírus a Fortuna Ligában

Nemcsak a hétvégi 4. forduló menetrendjébe szólt bele a koronavírus. Azt követően, hogy a Slovan csapatánál felbukkant az első pozitív eset, a Szlovák Labdarúgó-szövetség egyelőre még ismeretlen időpontra halasztotta a Slovnaft Cup 2.fordulójának azon meccseit, amelyeken a Fortuna ligás csapatok voltak érdekeltek. A DAC-nak szerdán Pöstyénben kellett volna pályára lépnie, az új időpont egyelőre nem ismert.

A kialakult helyzetre a LKU is reagált és elrendelte az összes élvonalbeli csapat tesztelését. A Trencsén és a Szered keretében is felbukkant egy-egy pozitív eset, és mivel az aranyosmarótiak karanténban vannak, a Slovan pedig ugyanígy járt a Feröer-szigeteken, összesen három találkozót kellett elhalasztani. Az egyiket (Nagymihály-ViOn) jövő kedden pótolják, a fennmaradó kettőt (Slovan-Szenice, Szered-Trencsén) még ismeretlen időpontban játsszák le.

Hazai irányvonal

A nagyszombatiak már júniusban, a múlt szezon újraindítása előtt komoly változásokat eszközöltek a játékoskeretben. Több addigi húzóember és Cheu vezetőedző is távozott. A kispadra a 44 éves Marián Šarmír ült le, aki a múltban már dolgozott a klubnál és az új tulajdonosok 2019-es érkezésekor megfigyelőként tért vissza. Sikerült neki a tabella 4. helyére vezetnie a Spartakot, de az Európa-ligás szereplésért folyó play-off döntőjében vereséget szenvedtek a Rózsahegytől.

A rövid, mindössze háromnapos pihenőt követően vágtak neki a nyári felkészülésnek és fokozatosan több érdekes nevet is sikerült leigazolniuk – elsősorban szlovákiai futballisták érkeztek. Olyan, régebbi kulcsemberek tértek vissza, mint Vlasko és Miković, továbbá a DAC egykori játékosa, Erik Pačinda is piros-feketében futballozik. Az első két fordulóban győzött a gárda (Nagymihály idegenben 2:0, Rózsahegy otthon 3:1), de múlt hétvégén csalódást keltő 1:1-es döntetlent értek el odahaza a Pohronie ellen, így a tabella második helyén áll a Spartak.

A két csapat megutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2018.09.23. - DAC-Nagyszombat 3:2, gólszerzők: Divković 2, Pačinda - Ghorbani 2, 9358 néző
2019.02.23. - Nagyszombat-DAC 3:1, gólszerzők: Yilmaz 2, Markoski - Taiwo, 4020 néző
2019.10.05. - Nagyszombat-DAC 1:2, gólszerzők: Lovat - Fábry, Vida K., 3949 néző
2020.03.07. - DAC-Nagyszombat 0:1, gólszerző: Sobczyk, 8619 néző
2020.06.21. - Nagyszombat-DAC 0:2, gólszerzők: Ramirez, Balić, 285 néző

Történelem

Holnap 62. alkalommal csap össze a két együttes, ami a Spartakot a leggyakoribb élvonalbeli ellenfelünkké teszi. A lerövidített múlt szezonban a két csapat mindhárom bajnoki mérkőzésén vendéggyőzelem született. A Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében is összecsaptunk a nagyszombatiakkal: akkor a MOL Arénában gólnélküli rendes játékidőt követően büntetőpárbajban harcoltuk ki a továbbjutást.

A tavalyelőtti idényben odahaza 3:2-re győztük le a Spartakot, amikor is a győztes gólt pont Pačinda szerezte már a hosszabbítás perceiben.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják

Táblázat - Fortuna Liga 2020/21:
Teljes:
1. DAC 3 3-0-0 14:1, 9 pont
2. Trnava 3 2-1-0 6:2, 7 pont
Hazai pálya:
1. DAC 2 2-0-0 12:0, 6 pont
2. Trnava 2 1-1-0 4:2, 4 pont
Idegenben:
3. Trnava 1 1-0-0 2:0, 3 pont
4. DAC 1 1-0-0 2:1, 3 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 26. idény, 781 mérkőzés: 273-191-317, gólarány 939:1102
Trnava: 73. idény, 2085 mérkőzés: 842-504-739, gólarány 2935:2790

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 61 19-15-27, gólarány 61:89
Stadionunkban: 30 16-7-7, 37:25

A Fortuna Liga 4. fordulója:
Szombat, 2020. augusztus 22., 18:00 ó: DAC-Trnava, 19:00 ó: Nitra-Ružomberok, 20:00 ó: Pohronie-Žilina
Kedd, 2020. augusztus 25., 19:00 ó: Michalovce-Zlaté Moravce
Elhalasztva: Slovan-Senica, Sereď-Trenčín

A DAC-Nagyszombat bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Očenáš - Bednár, Jekkel.

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies