Back to top

DAC-Nagymihály a rájátszás 1. fordulójában

Publikálva: 2020, március 9 - 07:33
Vasárnap 15:00 órától a Nagymihályt fogadjuk a felsőházi küzdelem első játéknapján.
DAC-Nagymihály a rájátszás 1. fordulójában

A Fortuna Liga 22. fordulójával lezárult az alapszakasz, és az így kialakult sorrend alapján megszületett a rájátszás mindkét csoportjának a menetrendje. A DAC a 3. helyen zárta a bajnoki idény első részét, ami azt jelenti, hogy a következő hétvégén a 4. helyezett Nagymihály elleni hazai mérkőzéssel kezdjük meg a TOP 6 küzdelmeit.

Sorozatban harmadik évadban áll két részből áll a bajnokság. Az alapszakasz 22 fordulója után a mezőny két, hattagú csoportra oszlott. A felső hatos a bajnoki címért, míg az alsóház a bennmaradásért küzd meg. A rájátszásban mindenki mindenkivel megmérkőzik otthon és idegenben is, ami további tíz összecsapást jelent. Összesen tehát 32 fordulót abszolválnak a csapatok. Az együttesek az alapszakaszban megszerzett összes pontjukat magukkal viszik a rájátszásba is.

A rájátszás mindkét csoportjában egy hét múlva szombaton (2020. március 14.) indul útjára a labda. Március 15-ig a hivatalos kezdési idő 14:00 óra, ezt követően pedig 17:00 óra.

A DAC-Nagymihály mérkőzés kezdési időpontja azonban tévés közvetítés miatt 2020. március 15. vasárnap 15:00 órára módosult.

Azt is tudjuk már, hogy mindjárt a rájátszás 2. fordulójában a Slovan otthonába látogatunk, a következő hazai rangadó a pozsonyiak ellen pedig április utolsó hétvégéjén lesz.

A DAC programja a 2019/20-as szezon rájátszásában:
A FL rájátszásának 1. fordulója: 2020. március 15., vasárnap 15:00 ó, DAC-Nagymihály
A FL rájátszásának 2. fordulója: 2020. március 21., Slovan-DAC
A FL rájátszásának 3. fordulója: 2020. április 4., DAC-Zsolna
A FL rájátszásának 4. fordulója: 2020. április 11., Rózsahegy-DAC
A FL rájátszásának 5. fordulója: 2020. április 18., Nagyszombat-DAC
A FL rájátszásának 6. fordulója: 2020. április 25., DAC-Slovan
A FL rájátszásának 7. fordulója: 2020. május 2., Zsolna-DAC
A FL rájátszásának 8. fordulója: 2020. május 9., DAC-Rózsahegy
A FL rájátszásának 9. fordulója: 2020. május 16., Nagymihály-DAC
A FL rájátszásának 10. fordulója: 2020. május 23., DAC-Nagyszombat

Megjegyzés: Tévés közvetítések miatt a 2. fordulótól változhat a feltüntetett ligamérkőzések időpontja! Az utolsó két játéknapon viszont minden mérkőzésnek egy napon és egy időben kell kezdődnie.

forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies