Jelenlegi hely

A DAC–Nagymihály mérkőzés előtt: elő a szívekkel!

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2019, augusztus 17 - 20:38 | DAC hírek
Az idei szezonban másodszor kerül megrendezésre Fortuna ligás mérkőzés a MOL Arénánkban, az újonc után a földrajzilag legtávolabbi ellenfelet fogadjuk. A DAC-Nagymihály összecsapás vasárnap 18:00 órakor kezdődik.
A DAC–Nagymihály mérkőzés előtt: elő a szívekkel!

Gazdag program

Igazán gazdag a DAC programja az idény elején, hiszen holnap már a tizedik tétmérkőzésünk következik. A négy Európa-ligás és négy Fortuna ligás mérkőzést követően a hét folyamán a Slovnaft Cupban is bemutatkoztunk. A negyedik ligás Padkóc otthonában megrendezett futballünnepet 4:0-s győzelemmel abszolváltuk.

Hyballa vezetőedző nagyjából szeptember végéig kénytelen nélkülözni a sérült Kalmárt és Ronant. Csapatkapitányunk időközben már sikeresen túlesett a térdműtétén. A játékoskeret többi tagja viszont az edzői stáb rendelkezésére áll és már várja a holnapi megmérettetést, amelyen futballistáink egyértelmű célja a Miaván elszenvedett Szered, és a Zsolnán megrendezett, Trencsén elleni vereségek feledtetése.

 

Változó Nagymihály

A csapatot negyedik éve irányító Anton Šoltis védencei immár hagyományosan rosszul kezdték az idényt: három forduló után nulla ponttal és nulla lőtt góllal álltak. Egy hete azonban 3:0-ra legyőzték a Szenicét és a szlovák kupában is sikerrel vették az akadályt. Krasznahorkaváralján (Krásnohorské Podhradie) sima, 6:0-s sikert arattak az ottani, V. ligában szereplő gárda ellen.

Csakúgy, mint az elmúlt szezonokban, a kelet-szlovákiai klub csak az idény közben egészítgeti ki játékoskeretét. Most is ez történik főleg a külföldi futballistáknak köszönhetően, akik minőséget hoznak az együttesbe. Fokozatosan érkezett a védelembe Bakir és Cservak, a középpályára Popovits és Savvidis, míg a támadósorba Bezerra. Utolsóként a nigeri válogatott Sidibécsatlakozott néhány napja holnapi ellenfelünk keretéhez.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:

2018.02.24. - DAC-Nagymihály 2:0, gólszerzők: Divković, Herc, 4946 néző
2018.07.29. - DAC- Nagymihály 4:1, gólszerzők: Bayo 2, Kalmár, Vida K. - Kurminowski, 6118 néző
2018.10.27. - Nagymihály -DAC 2:1, gólszerzők: Turík, Kolesár - Davis, 1736 néző
2019.04.20. - Nagymihály -DAC 0:2, gólszerzők: Davis, Vida K., 1954 néző
2019.05.24. - DAC- Nagymihály 5:0, gólszerzők: Kone 2, Taiwo 2, Koštrna, 10 294 néző

 

Történelem

A nagymihályiak 2015-ben jutottak fel a legjobbak közé, a jelenlegi az 5. szezonjuk a Fortuna Ligában. A legjobb helyezésüket az előző idényben érték el, amikor is az 5. helyen zártak. Eddig öt alkalommal vendégeskedtek a Csallóközben, és mindannyiszor vereséggel tértek haza. Nagyon bízunk abban, hogy ez az egymás elleni mérleg holnap is folytatódik.

Az előző, 2018/19-es szezont éppen a zempléniek elleni mérkőzéssel zártuk: az utolsó fordulóban emlékezetes, 5:0-s győzelmet arattunk a MOL Arénában, amely után nemcsak a történelmi ezüstérmet, hanem a DAC élvonalbeli szereplésének a legtöbb lőtt gólját és pontját is ünnepelhettük.

A szurkolói információkról és a belépőjegyekről itt olvashatnak.

Táblázatok - Fortuna Liga 2019/20:
Teljes:
4. DAC 4 2-0-2 9:7, 6 pont
11. Michalovce 4 1-0-3 3:7, 3 pont
Hazai pálya:
6. DAC 1 1-0-0 5:1, 3 pont
8. Michalovce 2 1-0-1 3:3, 3 pont
Idegenben:
3. DAC 3 1-0-2 4:6, 3 pont
12. Michalovce 2 0-0-2 0:4, 0 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 25. idény, 755 mérkőzés: 257-186-312, gólarány 892:1080
Michalovce: 5. idény, 131 mérkőzés: 38-28-65, gólarány 144:209

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 12 9-1-2, gólarány 27:9
Stadionunkban: 5 5-0-0, 16:3

A Fortuna Liga 5. fordulójának műsora:
Szombat, 2019. augusztus 17., 18:00 ó: Trnava-Trenčín, 19:00 ó: Senica-Ružomberok, Zlaté Moravce-Pohronie, Žilina-Nitra, Sereď-Slovan
Vasárnap, 2019. augusztus 18., 18:00 ó: DAC-Michalovce

A DAC-Nagymihály bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Ochotnický - Vorel, Jekkel.

dac1904.sk / Nagy Krisztián