Back to top

A DAC-Nagymihály felkészülési mérkőzés előtt

Publikálva: 2021, február 5 - 20:08
A szezon tavaszi felének főpróbáját a Fortuna Liga tizedik helyén álló együttese ellen abszolváljuk.
A DAC-Nagymihály felkészülési mérkőzés előtt

A DAC január 7-én kezdte meg a téli felkészülést, amelynek keretén belül eddig három találkozót abszolváltunk. A magyar második vonalban szereplő két gárda elleni (Vasas-DAC 1:2 és DAC-Győr 3:0) hagyományos formátumú felkészülési összecsapást követően múlt szombaton két, egyenként 60 perces meccset játszottunk a Máriatölgyes ellen (1:1 és 1:2).

A negyedik felkészülési mérkőzés egyúttal az idény tavaszi felének fazonigazító főpróbája is lesz. 2021. február 6-án, 13:00 órától a Fortuna Liga 10. helyén álló MFK Zemplín Nagymihály együttesével találkozunk a MOL Akadémián.

A kelet-szlovákiai gárda múlt vasárnaptól Dunaszerdahelyen abszolválja a tavaszi szezon előtti összpontosítását, amelyet a holnapi párharccal zár le. Jozef Majorošvezetőedző tanítványai január 8-án még az idegenlégiósaik nélkül kezdték meg a téli felkészülést – a teljes keret január 11-től dolgozik együtt. Eddig négy mérkőzést játszottak a tél folyamán, amelyeket fokozatosan a Bártfával (2:1), kétszer az FC Kassával (3:0 és 0:1) és kedden immár az Akadémiánkon a Besztercebányával (2:0) találkoztak.

Ahogyan az ismert, a Fortuna Liga legkeletibb résztvevőjénél három futballistánk is szerepel kölcsönben: Martin Bednár, Ricardo Phillips és Zuberu Sharani.

A DAC-Nagymihály felkészülési találkozót holnap 13:00 órától rendezik a MOL Akadémián, amelyet a Kráľovič – Kováč, Zemko játékvezetői hármas vezet. Az érvényben levő megszorítások miatt a találkozó nézők nélkül zajlik, ám a YouTube csatornánkon és a Facebook profilunkon élőben tekinthetik meg a főpróbát.

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies