Back to top

DAC-játékosok újra a válogatottakban

Publikálva: 2016, június 7 - 19:55
Tomáš Huk és Róbert Polievka az U21-es szlovák válogatott tagjaként Angliában léptek pályára, előbbi ráadásul csapatkapitányként góllal tette emlékezetessé a negyedik válogatottbeli fellépését. Az U16-os korosztályban Kelemen Marko és László János várja a bemutatkozását. Áttekintés válogatott játékosainkról a júniusi mérkőzések során.

A 21 éven alatti szlovák válogatott a múlt héten két összecsapást is abszolvált a hosszútávú nemzetközi bajnokság, a Challenge Trophy keretein belül. Június 1-jén, szerdán 1:1-es döntetlent ért el Poprádon Ukrajna ellen, vasárnap pedig Suttonban 4:3-ra győzte le a hazai pályán szereplő Anglia C válogatottját. Hapal edző tanítványai így megerősítették helyüket a táblázat élén, és jó úton haladnak a címvédés felé.

Az Anglia elleni találkozón két játékosunk, Tomáš Huk és Róbert Polievka is a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára. Huk ráadásul a csapatkapitányi karszalagot is viselte, és a pályán töltött 78 perce alatt gólt is sikerült szereznie. Az 55. percben talált be. „Nehéz mérkőzés volt, főleg fizikailag. A gólt szöglet után szereztem, amelyet röviden játszottak meg a srácok. Lukáš Haraslin a hátsó kapufához ívelte a labdát, melyet fejjel juttattam a kapuba,” mondja a 21 éves védekező középpályás, aki a télen Kassáról igazolt hozzánk. Arra a kérdésre, hogyan tekint a válogatottba való behívóra a szabadság időszakában, gondolkodás nélkül így válaszolt. „Nem baj, mert azt csinálom, amit szeretek, ráadásul ez a válogatott. Elég szabadságom van, és pihenni a pályafutásom befejezése után is tudok majd (nevet). Mindig nagy öröm és megtiszteltetés a hazámat képviselni. Hatalmas a motiváció, nagyon jól állunk a selejtezősorozatban, és csak egyszer, maximum kétszer adatik meg az embernek pályafutása során, hogy a 21 éven alattiak Európa-bajnokságán szerepelhessen.” Tegyük hozzá, hogy Robo Polievka az angliai mérkőzés első 45 percében kapott szerepet.    

Az A csapat játékosain kívül ezekben a napokban két DAC-futballista is szerepel a 2000-es korosztály országos válogatottjában. A 16 éven alatti nemzeti csapatban Kelemen Marko és László János kapott helyet Ladislav Hudec szövetségi kapitánytól, Magyarics Tamás pedig a tartalékok között szerepel. A csapat a Macedónia elleni páros mérkőzésre készül, melynek első felvonása ma Magyarbélen, a második összecsapás pedig két nap múlva Szencen kerül megrendezésre.   

A Nyugat-szlovákiai Labdarúgó-szövetség által meghirdetett nyári összpontosításra, mely az újonnan létrejövő U14-es válogatott számára kerül megrendezésre Dunaszerdahelyen június 13-a és 18-a között, klubunkból Magyarics Gábor, Ferdics Ábris, Szőgyi Erik és Varga István kapott behívót, míg Horváth Attila, Szolgai Máté és Bindics Erik nevét a tartalékok között találjuk.  

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies