Aznap megállt az élet Dunaszerdahelyen. 28 esztendővel ezelőtt, 1988. november 9-én városunkba látogatott a legendás Bayern München, amely abban az időben már háromszor is elhódította a Bajnokok Európai Kupáját (a mai Bajnokok Ligája jogelődjét).
Két héttel korábban, a második számú európai kupasorozat, az UEFA Kupa második fordulójának első mérkőzésén 3:1-es vereséget szenvedtünk Münchenben. Ellenfelünk Flick, Wagner és Thon találataival a 76. percben már háromgólos előnyben volt. Thon gólja után két perccel viszont Szaban Tibor is beköszönt, ezzel adva halvány esélyt csapatunknak a továbbjutás kiharcolására. A müncheni Olimpiai Stadionban a következő játékosok léptek pályára a tizenegyezer néző előtt:
Bayern: Aumann - Augenthaler - Reuter, Grahammer (71. Nachtweih), Pflügler - Flick, Dorfner (76. Eck), Thon - Wegmann, Wohlfarth, Kögl. Edző Jupp Heynckes.
DAC: Vahala - Kapko (71. Szaban), Liba, Hodúr, Fieber - Pavlík, Simon, Kašpar, Takáč - Šoltés (85. J. Medgyes), Mičinec. Edző Pecze Károly.
Az 1988. november 9-én, 13.30 órakor megrendezett visszavágót óriási eufória övezte. A még be nem fejezett stadionba 15 572 néző zsúfolódott össze. Közülük sokan a Bayern keleti blokkból érkező szurkolói voltak, hiszen számukra ritka lehetőség volt élőben megcsodálni a bajor sztárokat. Az első találkozó eredménye alapján együttesünknek „elég” lett volna egy 2:0-s győzelem is, de a merész számításokat a német válogatott és későbbi világbajnok Olaf Thon elég hamar keresztülhúzta, aki büntetőből vezetéshez juttatta a vendégeket. Majd a 29. percben ugyanő állította be a 0:2-es végeredményt, mellyel el is dőlt a továbbjutás sorsa…
A kedvezőtlen eredmény ellenére ez a megmérettetés arany betűkkel íródott a be dunaszerdahelyi labdarúgás történelmébe. Soha addig, és azóta sem volt annyi néző a stadionban.
Pecze Károly 1984 és 1989 között volt a DAC vezetőedzője, és a Bayern elleni összecsapások ötéves csallóközi szerepvállalásának a csúcspontjai közé tartoztak. A Futball – szenvedélyem és sorsom című önéletrajzában, amely idén jelent meg Harsányi László újságíróval együttműködve, így emlékszik vissza a 28 évvel ezelőtti mérkőzésre:
Visszavágó, ünnep a Csallóközben
„A Bayern mindenhol, ahol megfordult, megmutatta, hogy egy nagy klub - Szlovákiába való érkezésükkor is. A DAC-tól nem kívántak semmit, Németországból előzetesen két autóbuszt küldtek (egyet a játékosoknak, másikat a poggyászra). Miután le-szálltak a bécsi Schwechaton, a játékosok beültek az egyik buszba, azt hiszem, még a leszállópályán, és a pozsonyi Kyjev szállodában szálltak meg.
Nem akarták, hogy bárki vagy bármi is zavarja őket. Arra törekedtek, hogy tompítsák a nyilvánosság feltételezett érdeklődését a csapat iránt, semmiféle publicitásra nem vágytak. Megvoltak a saját tapasztalataik. Dunaszerdahelyre még csak edzeni sem jöttek a mérkőzés előtt... Csak a menedzserük, Uli Hoeness jött el meglesni a pályát, a meccsre még saját ásványvizet is hoztak magukkal.
Óriási volt a mérkőzés előtti eufória, nem csak a városban, hanem az egész Csallóközben. A stadionba mindenhonnan özönlöttek a szurkolók, az emberek a stadion körüli fákon lógtak, de minden más magasabb, megfelelő kilátást nyújtó helyre felkapaszkodtak... A vége felé már jegy nélkül is beengedtek mindenkit, úgyhogy senki sem tudta összeszámolni, hányan is voltak valójában a stadionban. A hivatalos adatok szerint 15 572 néző tekintette meg a meccset, de jóval több focirajongó szorongott a lelátókon, illetve azon túl.
Pár perccel a kezdőrúgás előtt a klub orvosával, Stadrucker Sándorral rápillantottunk az UEFA-zászlót tartó oszlopra. A doki lelkes hangon mondta, hogy ilyet még Szerdahelyen nem láttak. Én erre, hogy Sanyikám, jól nézd meg, mert nem tudhatod, hány év telik el, mire egy ilyen nagycsapatot láthatunk ismét a sárga lobogó alatt... Ezt a beszélgetést sok év után is felemlegette, mert személyes barátok maradtunk, és mindig eszembe juttatta a jóslatomat...
Lelkünk mélyén reméltük, hogy a visszavágón még tehetünk valamit a továbbjutás érdekében, bár akkor valami csodának kellett volna történnie... Ennek ellenére heves rohamokkal indítottunk. Mindjárt az elején, az ellenfél agresszív támadásai közben rájöttünk, hogy a Bayern nagyon gyorsan letöri a szarvainkat... Sajnos a hátvédünk, Dušan Liba sérülése is segítette őket ebben, a játékos mindjárt a meccs elején meghúzta az izmát. Öt perc eltelte után, az első szabálytalanságunkat követően büntetőből kaptunk egy gólt, és ezzel adott volt a mérkőzés kimenetele. Az egyik oldalon az akarás dominált, a másikon a magasabb szintű futball. Az első félidő vége felé egy szigorú ítélet után kiállították Szaban Tibort. 0:2-re veszítettünk. A két mérkőzést összegezve nem okoztunk csalódást, így értékelte ezt a média és a nyilvánosság egyaránt. Ez volt a DAC első történelmi szereplése az európai kupaporondon egy ilyen futballóriás ellen.“
(Pecze Károly, Harsányi László: A Futball - szenvedélyem és sorsom; kiadta a Foni book, 2016, 73-74. oldal)
