
A Nagyszombat elleni kerületi rangadón aratott múlt szombati győzelmünkkel befejeződött számunkra a 2025/26-os szezon, amely során a klubtörténet ötödik ezüstérmes helyezését gyűjtöttük be. Ezt követően a csapat számára megkezdődött a nyári pihenőidőszak, amely idén csaknem négy hétig tart.
A bajnoki évadot megelőzően első alkalommal ugyanis június 12-én, pénteken gyűlnek össze a sárga-kékek. Néhány játékosunkra addig válogatott kötelezettségek is várnak, a többiek egyéni edzésterveket kaptak az edzői stábtól.
A felkészülés első napjai az immár hagyományos tesztelések jegyében telnek majd, így június 14-e, vasárnap lesz az első edzésnap. Ennek azonban két keréken vágnak neki a sárga-kékek, ugyanis játékosaink is részt vesznek a hagyományos Tour de Kukkonia kerékpáros versenyen. Azt követően teljes fordulatszámmal indulnak be a gyakorlások, emellett a nyári felkészülés egy része hazai környezetben zajlik majd és a tervekben egy ausztriai edzőtábor is szerepel.
Az előkészületi mérkőzések tervezett menetrendjében egyelőre hat időpont végleges, a július 12-13-i hétvégét illetően még néhány részletet tisztázni kell.
A felkészülés első hetét a Somorja elleni találkozóval zárjuk az akadémiánkon, míg június utolsó hétvégéjén a MOL Arénában egy négy csapatos torna kerül megrendezésre. Június 27-én, szombaton a Győr a Csíkszeredával (16:00 óra), a DAC pedig a Topolyával találkozik az elődöntőkben (18:30 óra), másnap pedig ugyanazokban az időpontokban először a vesztesek mérkőznek meg a bronzéremért, majd jön a győztesek fináléja. A torna mind a négy összecsapása kétszer 30 perces lesz.
Július 1-je és 8-a között a gárda a stájerországi Bad Radkersburg városkában abszolválja az összpontosítást, amely a szlovén határon fekszik. Ausztriában két mérkőzésen lépünk pályára: először a lengyel Widzew Łódź, majd a hazaúton a bécsi Austria lesz az ellenfelünk. Az új idény főpróbáján, július 17-én, pénteken egy igazi csemege vár ránk az angol Bolton Wanderers ellen, amely bejutott a másodosztályba való feljutásért zajló osztályozóba.
Az első tétmérkőzésen július 23-án, csütörtökön lépünk pályára az UEFA Konferencia Liga 2. selejtezőkörének keretén belül, a visszavágó egy héttel később, július 30-án rendezik. Az ellenfél kilétét és a mérkőzések sorrendjét (otthon-idegenben) a június 17-i sorsolás keretén belül tudjuk meg.
A Niké Liga új, 2026/27-es idénye július utolsó hétvégéjén (július 25-26.) indul és a honi élvonal versenyszabályzata szerint a nemrég befejeződött szezon 10. helyezettje, a Rózsahegy otthonában kezdjük meg a bajnoki pontokért való küzdelmet. A bajnoki évad első hazai összecsapását augusztus 2-án, vasárnap abszolváljuk az újonc Besztercebánya ellen.
A DAC 1904 nyári felkészülésének a tervezett menetrendje:
Június 12., péntek: a felkészülés kezdete
Június 20., szombat: DAC 1904 - STK 1914 Somorja (akadémia)
Június 27., szombat, 18:30 ó: DAC 1904 - TSC Topolya (MOL Aréna)
Június 28., vasárnap, 16:00 ó vagy 18:30 ó: DAC 1904 - ETO FC Győr vagy DAC 1904 - Csíkszereda (MOL Aréna; bronzmeccs vagy döntő)
Július 1-8.: összpontosítás, Bad Radkersburg, Ausztria
Július 3., péntek: DAC 1904 - Widzew Łódź
Július 8., szerda: FK Austria Wien - DAC 1904 (Frauenkirchen)
Július 11-12., szombat-vasárnap: az ellenfél még nincs véglegesítve
Július 17., péntek, 19:00 ó: DAC 1904 - Bolton Wanderers (MOL Aréna)
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Alejandro Mendez: Úgy akarunk futballozni, mintha döntőt játszanánk
„Igyekeztem mindig a lehető legtöbbet adni ennek a...
DAC 1904 - Nagyszombat: szurkolói információk
Hasznos tudnivalók összegzése a szombati DAC-Nagyszombat...