Back to top

A DAC 1904 - Zsolna mérkőzés előtt: A saját kezünkben van a sorsunk

Publikálva: 2024, március 2 - 14:27
Az alapszakasz utolsó fordulójában a felsőházba való bejutásért csatázunk. A DAC-Zsolna találkozó szombaton 17:00 órakor kezdődik.
A DAC 1904 - Zsolna mérkőzés előtt: A saját kezünkben van a sorsunk

Harc az utolsó fordulóig

Csak a Niké Liga alapszakaszának utolsó fordulója, amelynek a mérkőzéseit egyidőben rendezik, ad választ arra a kérdésre, hogy mely három csapat csatlakozik a Slovan, Zsolna, Nagyszombat trióhoz a felső hatosban a tizenkéttagú mezőny két részre válása után.

Erre továbbra is öt együttesnek van esélye, amelyek jelenleg a 4-8. helyen állnak. A legjobb kiindulási helyzetben a DAC van: abban az esetben, ha holnap pontot szerzünk, a többi eredménytől függetlenül biztosítjuk a részvételünket. Ugyanakkor az is érvényes, hogy továbbra is bármelyik helyet végezhetünk a 3. és a 7. hely között. Pozitívum azonban, hogy minden a saját kezünkben van.

„Mindannyian tudatosítjuk, mi vár ránk és hogy holnap ismét a bajnokság egyik legerősebb együttese ellen lépünk pályára. Meg kell tennünk az utolsó lépést, ami csak akkor sikerülhet, ha folytatni fogjuk az előző mérkőzéseken mutatott teljesítményünket és ehhez hozzátesszük a hatékonyságot is. Higgadtnak kell maradnunk és megpróbálni elfelejteni a kupakudarcot. Nem spekulálunk és nem játszunk döntetlenre, továbbá a többi meccs eredményére sem fogunk várni. Egyértelmű a célunk, a saját kezünkben van a felsőházba való bejutás és mindent megteszünk azért, hogy kihasználjuk az esélyünket. Bízom benne, hogy a szurkolók is a segítségünkre lesznek és az elsőtől az utolsó másodpercig mellettünk állnak” – állapította meg Xisco Muñoz vezetőedző, akinek Mateus Brunettin kívül az egész keret a rendelkezésére áll. A brazil középső védő a zólyombrézói mérkőzésen szenvedett vállsérülést egy kellemetlen földet érést követően.

A bajnokság jelenlegi lebonyolítási formájának bevezetése óta (a 2017/18-as szezon) mindössze három csapat jutott be mindannyiszor a felsőházba: a Slovan, a Zsolna és a DAC. Remélhetőleg ez a tény a holnapi forduló után is igaz lesz.

A rájátszás küzdelmei már a következő hétvégén indulnak, a találkozók menetrendjét a 22. fordulót követő rangsor határozza meg.

MŠK Zsolna: Több távozó, mint érkező

A sikeres őszt követően, amelyet a zsolnaiak hétpontos hátránnyal követve a Slovant, a tabella második helyén zártak, több kulcsember is távozott holnapi ellenfelünktől. Télen eligazoltak a legjobb góllövők, a 9 találattal álló Dávid Ďuriš és az ötször eredményes Henry Addo, akárcsak Matúš RusnákTomáš Nemčík és Adam Kopas. A tavasz indulása után Patrik Myslovič is csatlakozott az említettekhez. Az ő helyükre főleg a saját akadémiájuk fiataljai érkeztek, rajtuk kívül Samuel Ďatko Zólyombrézóból, a francia támadó, Kelian Wa Saka pedig a Hertha Berlintől igazolt Zsolnára.

A sikeres téli felkészülést követően minden bizonnyal jobb tavaszkezdésben bíztak a 48 esztendős cseh vezetőedző, Jaroslav Hynek védencei. Az első három tavaszi fordulóban két pontot szereztek: a Slovan elleni 0:4-es hazai vereség után két 1:1-es döntetlen következett (Szakolcán és odahaza a Nagymihály ellen). Bár megtartották a második helyüket, az égszínkék éllovas megduplázta, immár 14 pontosra növelte az előnyét.

Akárcsak a DAC-nak, az MŠK-nak is kupakötelezettségei voltak szerdán. A Slovnaft Cup pótolt nyolcaddöntőjén a pozsonyi Slovan otthonában vendégszerepelt a Zsolna és a 0:1-es szűk vereség a kiesésüket jelentette.

A „Sosonok” szerezték a második legtöbb gólt (39-et, akárcsak a Zólyombrézó) az élvonalbeli együttesek közül. A 21 bajnoki összecsapásukon 68 találat született, ami magas, 3,24-es meccsenkénti gólátlagot jelent.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2022.07.24. – Zsolna-DAC 1:1, gólszerzők: Myslovič – Krstović, 2158 néző
2022.10.09. – DAC-Zsolna 5:2, gólszerzők: Szánthó 2, Nebyla, Veselovský, Krstović – Kaprálik, Jambor, 5032 néző
2023.04.02. – DAC-Zsolna 1:0, gólszerző: Ramadan, 5768 néző
2023.05.13. – Zsolna-DAC 0:1, gólszerzők: Krstović, 1852 néző
2023.10.21. – Zsolna-DAC 5:1, gólszerzők: Ďuriš 2, Jambor (11m), Leitner, Rusnák – Csinger, 2562 néző

Történelem

A két csapat egymás elleni élvonalbeli történte 1985 őszétől íródik, eddig 66 alkalommal találkoztunk a Zsolnával. Főleg az utóbbi években általában közönségszórakoztatók a sárga-zöldek elleni összecsapásaink.

A legutóbbi 25 találkozónkon az MŠK ellen 14-9-2 a mérleg a szemszögünkből, az elmúlt 19 meccsen miden alkalommal legalább egy gólt lőttünk. Ilyen parádés sorozatunk a Niké Liga egyik jelenlegi résztvevője ellen sincs. A 88 szerzett találat is rekord, semelyik más csapat ellen sem voltunk ennyiszer eredményesek (második a Nagyszombat 79-cel, 75 mérkőzésen).

Odahaza 35. alkalommal fogadjuk a Zsolnát. A legelsőn, 1985 szeptemberében szereztük az első élvonalbeli gólunkat (Majoros György) és gyűjtöttök be az első sikerünket az 1. ligában. A MOL Arénában megrendezett legutóbbi 5 összecsapáson egyaránt legyőztük a Zsolnát.

Ősszel a Dubeň alatt a hazaiak sima, 5:1-es győzelmet arattak, amihez alaposan hozzájárult Filip Kaša már a 13. percben történő kiállítása. Csinger Márk akkor lőtte első és eddigi egyetlen gólját csapatunk színeiben.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Zsolna ellen:
- Krstović
- Kalmár, Ramirez
3 - Diňa, Vida K., Ljubičić, Davis, Szánthó
2 - Majoros, Liba, Radványi, Fieber, Regedei, Tomčák, Delarge, Pačinda, Bayo, Herc, Balić
1 - Leško, Medgyes J., Michalec, Bartoš, Pinte, Ürge, Weiss, Kuna, Trutz, Chytil, Kweuke, Brašeň, Ujlaky, Jurčo, Krišto, Szarka, Kwin, Polievka, Michalík, Divković, Ronan, Sharani, Nicolaescu, Taiwo, Lamkel Zé, Kružliak, Verlinden, Moumou, Ciganiks, Nebyla, Veselovský, Ramadan, Csinger
öngól - Králik
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 29. idény, 897 mérkőzés: 333-222-342, gólarány 1120:1228
Žilina: 61. idény, 1800 mérkőzés: 763-399-638, gólarány 2821:2480

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 66 26-22-18, gólarány 85:93
Stadionunkban: 34 20-8-6, 50:34

A Niké Liga 22. fordulójának műsora:
Szombat, 2024. március 2., 17:00 ó: Ružomberok-Podbrezová, Banská Bystrica-Košice, Slovan-Trnava, Skalica-Trenčín, Michalovce-Zlaté Moravce, DAC-Žilina

A DAC-Zsolna bajnoki mérkőzés szombaton 17:00-kor kezdődik, játékvezetők Kružliak - Štrbo, Košecký.

Nagy Krisztián / dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Niké Liga
Cookies