Back to top

A DAC 1904 - Zsolna mérkőzés előtt: Jobb kedvvel locsolkodni

Publikálva: 2022, április 15 - 20:45
A húsvéti hétvégén indul a rájátszás második fele. A sárga-kékek két hét után térnek vissza a MOL Arénába, ahol a tabella hatodik helyezettjét fogadják. A DAC-Zsolna összecsapás szombaton 18:00 órakor kezdődik.
A DAC 1904 - Zsolna mérkőzés előtt: Jobb kedvvel locsolkodni

Mindent a sikerért

A bajnoki idény rájátszása a második felébe lép, a sárga-kékek pedig hazai pályán a Zsolna ellen vágnak neki az utolsó öt meccses sorozatnak. Egy olyan ellenféllel találkozunk tehát, amely ellen a legutóbbi győzelmünket arattuk. Ez a siker az alapszakasz utolsó fordulójában született, méghozzá Nikola Krstović mesterhármasának köszönhetően. „Minden egyes találkozó esély a javulásra, és ez a holnapira is igaz. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a sikerért. A játékosok remekül dolgoznak, a labdarúgásban kiértékelésre kerülő mindegyik támadóstatisztikában a bajnokság legjobbjai vagyunk. A hatékonyság lesz a kulcs” – jelentette ki Joao Janeiro, aki sérülés miatt nem számíthat a sérült Kalmár, Szendrei, Ricardo, Hahn, Balić ötösre.

Nincs szükség kristálygömbre

Győzelme esetén a DAC a jubileumi 300. sikerét aratná az élvonalban. „A Zsolna nagyon fiatal csapat, gyors játékosokkal, akik jók a labdabirtoklásban. Nincs szükség kristálygömbre ahhoz, hogy offenzív felfogású futballt jósoljunk a két csapat egymás elleni meccse előtt. Mindkét együttes a labdatartásra helyezi a hangsúlyt, hátulról indítják a támadásaikat és kerülik a csatárok felé való ívelgetést. Bízom benne, hogy kihasználjuk majd az üres területeket, a hazai pálya előnyét, a természetes borítású pályát és a szurkolóink segítségét. Rendkívül fontos három pontért zajlik majd a küzdelem, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy otthon tartsuk azokat” – nyilatkozta szerdán a Hazai pályán műsorban a lett válogatott Andrejs Ciganiks.

Öt pont

Míg a DAC hét, a Zsolna 5 pontot szerzett tavasszal – az alapszakasz 21. fordulójában odahaza 2:1-re legyőzték a Nagymihályt, a rájátszásban idegenben döntetleneztek a Szered ideiglenes nagyszombati otthonában, és odahaza velünk is megosztoztak a pontokon. Ezek kívül öt vereséget szenvedtek el, beleértve a legutóbbi két fordulót is, amelyek során először a Rózsahegy távozott három ponttal a Dubeň lába alól, múlt hétvégén pedig Peter Černák vezetőedző védencei – aki a két holnapi ellenfél 11. fordulóbeli mérkőzése óta irányítja a „sosonokat” – Nagyszombatban szenvedtek szoros, 0:1-es vereséget.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2021.04.04. – Zsolna-DAC 3:3, gólszerzők: Ďuriš, Kurminowski – Ramirez 2, Balić, 0 néző
2021.05.01. – DAC-Zsolna 2:1, gólszerzők: Davis (11 m), Taiwo – Paur, 17 néző
2021.10.16. – Zsolna-DAC 0:2, gólszerzők: Lamkel Zé, Kružliak, 852 néző
2022.02.26. – DAC-Zsolna 3:1, gólszerzők: Krstović 3 – Rusnák, 4076 néző
2022.03.19. – Zsolna-DAC 2:2, gólszerzők: Paur, Kaprálik – Verlinden, Moumou, 574 néző

Történelem

A két csapat közös élvonalbeli meccsei az 1985-ös első feljutásunk óta datálódnak. Eddig 60 mérkőzést ölel fel a statisztika, közte az első élvonalbeli gólunkkal és győzelmünkkel. Ezért is csak a Slovan és a Nagyszombat ellen (egyaránt 68) játszottunk többször.

A két csapat legutóbbi 19 összecsapásán 10-8-1 a mérlegünk, és az a tény is pozitívum, hogy az utolsó 13 egymás elleni meccs mindegyikén lőttünk legalább egy gólt. Ez a leghosszabb gólcsúcsunk a Fortuna Liga jelenlegi idényében szereplő gárdák közül.

És még egy rekord: a Zsolna az a csapat, amely ellen a legtöbb találatot szereztük az élvonalbeli szereplésünk során: pontosan 74-et (a második helyen a Nagyszombat áll, ellenük 71-szer találtunk be). A gólokon összesen 46 játékos osztozott (plusz Králik öngólja), és közülük tizenhárman is a sárga-zöldek ellen szerezték meg első góljukat a DAC színeiben: Majoros György és Dušan Leško (mindketten 1985/86), Dušan Liba (1986/87), Regedei Csaba (2008/09), Jakub Brašeň (2013/14), Róbert Polievka (2015/16), Vida Kristopher és Eric Davis (2016/17), Kalmár Zsolt és Marko Divković (2017/18), Connor Ronan (2018/19), Zuberu Sharani (2019/20) és Thibaud Verlinden (2021/22).

A jelenlegi szezon egymás elleni találkozásai alkalmával 2 győzelem mellett egy döntetlent értünk el. Ősszel idegenben 2:0-s sikert arattunk Lamkel Zé szupergyors találatának is köszönhetően, odahaza Krstović mesterhármasával diadalmaskodtunk, legutóbb pedig Moumou egy parádés találattal mentett pontot a Dubeň alatt, amellyel a Hónap gólja szavazását is megnyerte. Bízzunk benne, hogy holnap egy újabb fejezettel bővül a sikeres sorozatunk, és a sárga-kék család tagjai mennek majd hétfőn jobb kedvvel locsolkodni.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Zsolna ellen:
Kalmár, Ramirez
3 - Diňa, Vida K., Ljubičić, Davis, Krstović
2 - Majoros, Liba, Radványi, Fieber, Regedei, Tomčák, Delarge, Pačinda, Bayo, Herc, Balić
1 - Leško, Medgyes J., Michalec, Bartoš, Pinte, Ürge, Weiss, Kuna, Trutz, Chytil, Kweuke, Brašeň, Ujlaky, Jurčo, Krišto, Szarka, Kwin, Polievka, Michalík, Divković, Ronan, Sharani, Nicolaescu, Taiwo, Lamkel Zé, Kružliak, VerlindenMoumou
öngól - Králik
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

A DAC honlapján pedig élő szöveges tudósítással jelentkeznek.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Táblázat - Fortuna Liga 2021/22:
Teljes:
4. DAC 27 10-9-8 33:33, 39 bodov
6. Žilina 27 8-8-11 39:42, 32 bodov
Hazai pálya:
4. DAC 13 6-5-2 18:13, 23 bodov
6. Žilina 14 5-3-6 23:21, 18 bodov
Idegenben:
5. DAC 14 4-4-6 15:20, 16 bodov
6. Žilina 13 3-5-5 16:21, 14 bodov

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 27. idény, 837 mérkőzés: 299-208-330, gólarány 1024:1172
Žilina: 59. idény, 1740 mérkőzés: 735-389-616, gólarány 2714:2388

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 60 22-21-17, gólarány 74:85
Stadionunkban: 31 17-8-6, 42:32

A Fortuna Liga rájátszásának 6. (összesítve a 28.) fordulója:
BAJNOKI CÍMÉRT – FELSŐHÁZ
Péntek, 2022. április 15., 17:00 ó: Ružomberok-Slovan (0:0)
Szombat, 2022. április 16., 18:00 ó: DAC-Žilina
Vasárnap, 2022. április 17., 17:00 ó: Sereď-Trnava
KIESÉS ELLEN - ALSÓHÁZ
Szombat, 2022. április 16., 18:00 ó: Senica-Liptovský Mikuláš, Pohronie-Trenčín, Zlaté Moravce-Michalovce

A DAC-Zsolna bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Kružliak - Bednár, Poláček.

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies