Back to top

A DAC 1904-Zólyombrézó mérkőzés előtt: A megfelelő választ keresve

Publikálva: 2023, április 13 - 17:57
A rájátszás 5. fordulójának nyitómérkőzésén a legsikeresebb újoncot, a tabella jelenlegi negyedikjét fogadjuk. A DAC-Zólyombrézó összecsapás pénteken 17:30 órakor kezdődik.
A DAC 1904-Zólyombrézó mérkőzés előtt: A megfelelő választ keresve

Győzelemmel bizonyítani a játéktudást

Múlt vasárnap a bajnoki szezonbeli harmadik vereségét szenvedte el a DAC a tavasz egyik rangadóján, amikor is idegenben 1:2 arányban maradt alul a Slovannal szemben. A pozsonyi riválisunk előtt így három ponttal vezetjük a tabellát. „Ami a játékunkat illeti, jó meccset abszolváltunk és bizonyítottuk, hogy jó úton járunk. Most ezt a játéktudást győzelemmel kellene bizonyítanunk. Valamivel rövidebb volt a hét, a megszokottnál gyorsabban jön a következő megmérettetés, de várjuk a mérkőzést. Remélhetőleg a szurkolók is kijönnek buzdítani minket, most egy picivel még nagyobb szükségünk van rájuk, hogy érezzük a lelátókról áramló energiát és hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Jelenleg a csapat egyészségügyi helyzete és a reakciója a legfontosabb” – ecsetelte Adrian Guľa vezetőedző, aki holnap nem számíthat a sárga lapok miatti eltiltását töltő Brunetti játékára. „Nikola Krstović az edzésfolyamat egyes részeit a csapattal abszolválta. Meglátjuk, hogyan döntünk majd. Bár mindig a legközelebbi meccs a legfontosabb, néha el kell fogadnunk az egészségügyi állapotot, hiszen az egészség a legértékesebb dolog. Boldogok vagyunk, hogy Ammar Ramadan állapota jelentősen javult, ezért bízom benne, hogy bevethető lesz. Željko Gavrić szerepeltetése továbbra is kérdéses, az ő esetében jelenleg is folynak a részletesebb kivizsgálások.”

A legutóbbi fordulóban megszakadt a rekordhosszúságú, 18 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatunk, amely augusztus végén a Slovan otthonában kezdődött, és most ott is ért véget. Kalmár Zsolt szépségdíjas találatának köszönhetően azonban tovább él egy másik klubrekord: ez volt sorozatban a 22. ligameccs, amelyen legalább egy gólt szereztünk. „A hét és fél hónap csodálatos időszak volt, amely során nem szenvedtünk vereséget. Össze tudom hasonlítani, más volt az öltözői hangulat, a regeneráció is lassabban történt. A srácok beszélgettek róla, de fontos, hogy lezártuk, mert az már a múlt, amelyen nem tudunk változtatni. Azon viszont igen, ami éppen most zajlik – a srácok pedig intenzíven dolgoznak ezen. Már tegnap is éreztem, hogy harcias hangulatban vannak és motiváltak. Bízom benne, hogy holnap erősek leszünk és egy színvonalas mérkőzést vívunk, amelyen sikerül otthon tartani a három pontot” – jegyezte meg a DAC vezetőedzője és a legközelebbi ellenfelünkkel kapcsolatban megjegyezte: „A Zólyombrézónak megvan a saját játékstílusa és működési elve, amely egészen a felsőházig repítette őket. Ez mindenképpen a trénerük, Roman Skuhravý minőségi munkájának köszönhető. Tisztában vagyunk avval, mi vár ránk, az őszi hazai összecsapáson sem adták egykönnyen a bőrüket, teljesen ki kellett magunkból adni mindent, hogy a végén a szenvedélyünkkel és az éles mentalitásunkkal megtörjük az ellenállásukat. Ezek a jellemvonások holnap is rendkívül fontos szerepet kapnak, akárcsak a küzdőszellem, az intenzitás és az egyéni minőség.”

A DAC leghosszabb veretlenségi sorozatai az élvonalban:
18 mérkőzés – 2022/23 (edző: Adrian Guľa)
16 mérkőzés – 2016/17 (László Csaba)
13 mérkőzés – 1990/91 (Szikora György)

A DAC leghosszabb sorozatai az élvonalban legalább egy rúgott góllal:
22 mérkőzés – 2022/23 (edző: Adrian Guľa)
17 mérkőzés – 2020/21 (Bernd Storck, Németh Antal)
12 mérkőzés – 1986/87 (Pecze Károly)

 

A legsikeresebb újonc

A majdnem négyezer lakosú község vasgyári csapata a honi élvonal kellemes meglepetése. A csapat három év után a II. liga toronymagas győzteseként került vissza a legjobbak közé, rajtuk kívül a második helyezett Besztercebánya és a harmadikként végző Szakolca is feljutott. Pont a 48 éves cseh vezetőedző, Roman Skuhravývédencei a legsikeresebbek az újoncok közül, bár a Dukla az első 26 mérkőzésen csak egy ponttal szerzett kevesebbet.

A Zólyombrézó a tabella negyedik helyén telelt, és már a második tavaszi fordulót követően biztossá vált a felsőházi helyük. A rájátszást három vereséggel (Nagyszombatban 1:6, odahaza 1:2 a Slovan ellen, Besztercebányán pedig 1:3) indította, múlt pénteken azonban egy tökéletes fordítást hajtott végre odahaza a Zsolna ellen. Bár a 32. percben 0:2-es hátrányban voltak, a végén ők örülhettek a 3:2-es végeredmény után.

A bordó-fehérek legeredményesebb játékosa a 9 gólos Moses Cobnan, aki azonban az orosz Krasznodar együtteséhez igazolt a télen. A jelenlegi keretből Daniel Pavúk (4) szerezte a legtöbb találatot, Marek Kuzma és a cseh Christophe Kabongo 3 gólnál jár. Utóbbi a belga Lommel gárdájától érkezett kölcsönbe a tél folyamán.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2017.10.14. – Zólyombrézó-DAC 0:2, gólszerzők: Huk, Ljubičić, 1014 néző
2018.07.22. – Zólyombrézó-DAC 1:2, gólszerzők: Mikuš – Pačinda, Vida K., 1750 néző
2018.10.20. – DAC-Zólyombrézó 3:2, gólszerzők: Bayo 2, Kalmár – Obročník, Breznaník, 7515 néző
2022.08.07. – Zólyombrézó-DAC 0:0, 2827 néző
2022.10.23. – DAC-Zólyombrézó 2:1, gólszerzők: Krstović 2 – Cobnan, 4377 néző

 

Történelem

A Zólyombrézó története során első alkalommal 2014-ben jutott fel az élvonalba, ahol öt szezont töltött (2014/15 – 2018/19). Ezt három, a másodosztályban töltött idény követte, amelyet tavaly megnyertek, jelenleg tehát a hatodik évadjukat töltik az első ligában.

Mindegyik során összecsaptunk velük, a holnapi lesz a 16. egymás elleni mérkőzés. Az eddigi 15 meccs egyetlen vereségét rögtön az elsőn szenvedtük el 2014 őszén idegenben (0:3), azóta kilenc alkalommal győzedelmeskedtünk (hatszor is egyetlen góllal), ötször pedig megosztoztunk a pontokon

Ősszel először a sűrű „európai” kupaidőszak közepette gólnélküli döntetlent játszottunk az ellenfél otthonában, és az októberi hazai összecsapás félidejében is ugyanez az eredmény virított az eredményjelzőn. A szünet után azonban rögtön háromszor is a hálóban kötött ki a labda és bár a vendégek szereztek vezetést, végül Nikola Krstović duplája döntött a javunkra.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Zólyombrézó ellen:
6 - Szarka
2 - K. Vida, Pačinda, Bayo, Ljubičić, Krstović
1 - Michalík, Brašeň, Ľupták, Šafranko, Huk, Kalmár
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- a Nova Sport televízió 2-es csatornája
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Táblázat - Fortuna Liga 2022/23:
Teljes:
1. DAC 26 17-6-3 47:22, 57 pont
4. Podbrezová 26 10-8-8 38:37, 38 pont
Hazai pálya:
1. DAC 13 11-1-1 26:9, 34 pont
5. Podbrezová 13 7-3-3 20:14, 24 pont
Idegenben:
1. DAC 13 6-5-2 21:13, 23 pont
5. Podbrezová 13 3-5-5 18:23, 14 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 28. idény, 870 mérkőzés: 320-215-335, gólarány 1083:1201
Podbrezová: 6. idény, 179 mérkőzés: 56-42-81, gólarány 200:259

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 15 9-5-1, gólarány 22:12
Stadionunkban: 8 6-2-0, 15:6

A Fortuna Liga rájátszásának 5. (összesítve a 27.) fordulója:
BAJNOKI CÍMÉRT - FELSŐHÁZ
Péntek, 2023. április 14., 17:30 ó: DAC-Podbrezová
Szombat, 2023. április 15., 15:00 ó: Žilina-Trnava
Vasárnap, 2023. április 16., 17:30 ó: Slovan-Banská Bystrica
KIESÉS ELLEN - ALSÓHÁZ
Szombat, 2023. április 15., 18:00 ó: Ružomberok-Liptovský Mikuláš, Michalovce-Skalica, Trenčín-Zlaté Moravce

A DAC-Zólyombrézó bajnoki mérkőzés holnap 17:30-kor kezdődik, játékvezetők Smolák - Vorel, Ferenc.

Nagy Krisztián / dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies