Back to top

Csütörtökön kezdődik a labdarúgó-világbajnokság

Publikálva: 2018, június 13 - 18:01
A házigazda Oroszország és Szaúd-Arábia csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXI. labdarúgó-világbajnokság, amelyen elsősorban az európai csapatok és Brazília számítanak favoritnak. Szlovákia és Magyarország ezúttal is hiányzik a tornáról, de egy dunaszerdahelyi vonatkozása van a tornának, hiszen Eric Davis személyében a DAC játékosa is pályára léphet Panama válogatottjában.

Az már a pályázási folyamat során eldőlt, hogy a vb a 2006-os németországi esemény után visszatér Európába, Oroszország 2010 decemberében három másik európai pályázóval szemben nyerte el a rendezés jogát. Az egyszerre történt 2018-as és 2022-es helyszínkijelölést később számos kritika érte a feltételezett vesztegetések miatt.

A helyszín már önmagában meghatározza, hogy az európai válogatottak számítanak esélyesnek, ugyanis a kontinensen rendezett eddigi tíz vb-n csupán egyszer diadalmaskodott más földrészről érkezett együttes, méghozzá az 1958-as, svédországi seregszemlén a brazil. Az elmúlt három tornán mindannyiszor európai siker született az olaszok (2006), a spanyolok (2010) és a németek (2014) révén, márpedig a vb történetében ilyen hosszú kontinentális sikerszériára még nem volt példa. Ráadásul ezeken az eseményeken a hat döntős közül csak Argentína (2014) volt nem európai.

Az öt diadalával rekorder Brazíliának viszont minden esélye megvan arra, hogy megtörje az európai dominanciát. Egyrészt a selejtezősorozatban 18 mérkőzéséből egyetlen egyet vesztett el, azt is az első fordulóban, jelenleg pedig 11 veretlenül megvívott találkozóval érkezett Oroszországba. Az is szerencsésen jött ki számára, hogy legnagyobb sztárja, Neymar teljesen felépült sérüléséből, a vb-főpróbán pedig egy parádés góllal jelezte, hogy a formájával sincs baj.

Európából elsősorban a németek, a franciák és a spanyolok tűnnek esélyesnek. Joachim Löw címvédő együttese veretlenül vívta ki a részvételt, tavaly pedig a kontinensbajnokokat felvonultató Konföderációs Kupát úgy nyerte meg, hogy legjobbjait nélkülözte a szakvezető. Az viszont némiképpen aggasztó lehet az elmúlt négy alkalommal dobogós Nationalelfnél, hogy öt mérkőzésen át nyeretlen maradt, s a rossz sorozatot a szaúdiak elleni vb-főpróbán egy szolid 2-1-es sikerrel tudta lezárni. A 2010-ben győztes spanyolok szintén veretlenül biztosították helyüket a mezőnyben, de esetükben nagy kérdés, mennyire zavarta meg a felkészülés finisét, hogy a Real Madrid kedden Julen Lopetegui nevezte ki új vezetőedzőjének, a szövetség pedig a Portugália elleni pénteki nyitány előtt két nappal azonnali hatállyal menesztette a szövetségi kapitányt. Az Eb-ezüstérmes franciák szintén nagyon erős kerettel és kiváló formában érkeztek Oroszországba, ugyanis az elmúlt egy évben lejátszott 12 találkozójukból csak egyszer kaptak ki nyolc győzelem és három döntetlen mellett.

További három válogatottat érdemes megemlíteni a végső esélyesek sorában. Az argentint és a portugált elsősorban azért, mert a jelenkor két legjobb futballistáját tudhatja soraiban Lionel Messi és Cristiano Ronaldo személyében. Előbbi bár klub és egyéni szinten mindent megnyert már, a válogatottal azonban rendre elmaradtak a sikerek, csak fájdalmasan elbukott döntők jutottak neki és a csapatának. Például a négy évvel ezelőtti vb-n vagy az elmúlt két Copa Americán. Ráadásul ezúttal a kijutásért is alaposan megszenvedett a kétszeres világbajnok, ugyanis az utolsó fordulóig kérdéses volt a részvétele. Ronaldo viszont két éve Európa-bajnokságot nyert, s ezúttal újabb meglepetésre készül. A "sötét ló" a belga válogatott, amely világsztárok sorát vonultatja fel, de nem volt ez másként a legutóbbi vb-n és Eb-n sem, mégis mindkét esetben a negyeddöntő jelentette a végállomást számára, azaz az igazi áttörés most sikerülhet Roberto Martínez gárdájának.

Az esemény mindenképpen különlegesnek ígérkezik, mivel a négy évvel ezelőtt bevezetett gólvonal-technológia után ezúttal már videobírót is használnak majd a játékvezetők, s ennek debütálását óriási érdeklődés övezi. Az pedig inkább szokatlan, hogy a négyszeres világbajnok Olaszország, a legutóbbi két vb-n dobogós Hollandia, vagy éppen az 1986 óta állandó résztvevő Egyesült Államok nem lesz ott a mezőnyben.

 A vb 64 találkozóját 11 város 12 stadionjában bonyolítják le. A létesítmények közül kilenc új, a másik hármat pedig felújították és kibővítették. A vb legnagyobb létesítménye a 81 000 néző befogadására alkalmas moszkvai Luzsnyiki Stadion.

A FIFA mind a 210 tagországa benevezett a 2015 márciusától 2017 novemberéig tartó, összesen 872 meccset jelentő és 2454 gólt hozó selejtezősorozatba, amely után 31 válogatott csatlakozott az automatikusan résztvevő házigazdához, hogy az egy hónapos futballünnep során eldöntse: melyik nemzeti együttes a világ legjobbja. A magyarok - mint 1986 óta mindig - sikertelenül zárták a kvalifikációt, az európai B csoportban Portugália és Svájc mögött, Feröer-szigetek, Lettország és Andorra előtt harmadik helyen zártak 13 ponttal.

A FIFA busásan díjazza a résztvevő válogatottakat: összesen 400 millió dollárt oszt szét a nemzeti szövetségeknek. A győztes 38 milliót, a döntő vesztese 28 milliót kap, de a csoportmérkőzések után búcsúzó 16 csapat is 8 millióval vigasztalódhat.

A csoport

június 14., Moszkva, L. S., 17.00: Oroszország-Szaúd-Arábia

június 15., Jekatyerinburg, 14.00: Egyiptom-Uruguay

június 19., Szentpétervár, 20.00: Oroszország-Egyiptom

június 20., Rosztov-na-Donu, 17.00: Uruguay-Szaúd-Arábia

június 25., Szamara, 16.00: Uruguay-Oroszország

június 25., Volgográd, 16.00: Szaúd-Arábia-Egyiptom

B csoport

június 15., Szentpétervár, 17.00: Marokkó-Irán

június 15., Szocsi, 20.00: Portugália-Spanyolország

június 20., Moszkva, L. S., 14.00: Portugália-Marokkó

június 20., Kazán, 20.00: Irán-Spanyolország

június 25., Szaranszk, 20.00: Irán-Portugália

június 25., Kalinyingrád, 20.00: Spanyolország-Marokkó

C csoport

június 16., Kazán, 12.00: Franciaország-Ausztrália

június 16., Szaranszk, 18.00: Peru-Dánia

június 21., Szamara, 14.00: Dánia-Ausztrália

június 21., Jekatyerinburg, 17.00: Franciaország-Peru

június 26., Szocsi, 16.00: Ausztrália-Peru

június 26., Moszkva, L. S., 16.00: Dánia-Franciaország

D csoport

június 16., Moszkva, Sz. S., 15.00: Argentína-Izland

június 16., Kalinyingrád, 21.00: Horvátország-Nigéria

június 21., Nyizsnyij Novgorod, 20.00: Argentína-Horvátország

június 22., Volgográd, 17.00: Nigéria-Izland

június 26., Szentpétervár, 20.00: Nigéria-Argentína

június 26., Rosztov-na-Donu, 20.00: Izland-Horvátország

E csoport

június 17., Szamara, 14.00: Costa Rica-Szerbia

június 17., Rosztov-na-Donu, 20.00: Brazília-Svájc

június 22., Szentpétervár, 14.00: Brazília-Costa Rica

június 22., Kalinyingrád, 20.00: Szerbia-Svájc

június 27., Moszkva, Sz. S., 20.00: Szerbia-Brazília

június 27., Nyizsnyij Novgorod, 20.00: Svájc-Costa Rica

F csoport

június 17., Moszkva, L. S., 17.00: Németország-Mexikó

június 18., Nyizsnyij Novgorod, 14.00: Svédország-Dél-Korea

június 23., Rosztov-na-Donu, 17.00: Dél-Korea-Mexikó

június 23., Szocsi, 20.00: Németország-Svédország

június 27., Kazán, 16.00: Dél-Korea-Németország

június 27., Jekatyerinburg, 16.00: Mexikó-Svédország

G csoport

június 18., Szocsi, 17.00: Belgium-Panama

június 18., Volgográd, 20.00: Tunézia-Anglia

június 23., Moszkva, Sz. S., 14.00: Belgium-Tunézia

június 24., Nyizsnyij Novgorod, 14.00: Anglia-Panama

június 28., Szaranszk, 20.00: Panama-Tunézia

június 28., Kalinyingrád, 20.00: Anglia-Belgium

H csoport

június 19., Szaranszk, 14.00: Kolumbia-Japán

június 19., Moszkva, Sz. S., 17.00: Lengyelország-Szenegál

június 24., Jekatyerinburg, 17.00: Japán-Szenegál

június 24., Kazán, 20.00: Lengyelország-Kolumbia

június 28., Volgográd, 16.00: Japán-Lengyelország

június 28., Szamara, 16.00: Szenegál-Kolumbia

Nyolcaddöntő

június 30., Kazán, 16.00: C1-D2

június 30., Szocsi, 20.00: A1-B2

július 1., Moszkva, L. S., 16.00: B1-A2

július 1., Nyizsnyij Novgorod, 20.00: D1-C2

július 2., Szamara, 16.00: E1-F2

július 2., Rosztov-na-Donu, 20.00: G1-H2

július 3., Szentpétervár, 16.00: F1-E2

július 3., Moszkva, Sz. S., 20.00: H1-G2

Negyeddöntő

július 6., Nyizsnyij Novgorod, 16.00: A1/B2-C1/D2 – 49./50. mérkőzés győztese

július 6., Kazán, 20.00: E1/F2-G1/H2 – 53./54. mérkőzés győztese

július 7., Szamara, 16.00: F1/E2-H1/G2 – 55./56. mérkőzés győztese

július 7., Szocsi, 20.00: B1/A2-D1/C2 – 51./52. mérkőzés győztese

Elődöntő

július 10., Szentpétervár, 20.00: 57./58. mérkőzés győztese

július 11., Moszkva, L. S., 20.00: 59./60. mérkőzés győztese

Bronzmérkőzés

július 14., Szentpétervár, 16.00: 61./62. mérkőzés vesztese

Döntő

július 15., Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 17.00: 61./62. mérkőzés győztese 

Forrás: MTI/fifa.com/wiki

Ezt már olvasta?

Cookies