Back to top

Csörgő László és Botló Dominik szlovák bajnokok!

Publikálva: 2018, február 18 - 10:28
Szombaton Hetény adott otthont a kadet kötöttfogású birkózó országos bajnokságnak.
A bajnokságra 17 klub versenyzői nevezetek be. Gaál Attila és Vajas József edzők vezetésével 7 birkózónk indult csatába a bajnoki címekért.Az 55 kg-os súlycsoportban Csörgő László remekelt, aki először komáromi és bősi ellenfeleit fektette két vállra, majd következett a döntó, ahol László szinnai ellenfelét 8:0 verte és szerezte meg élete harmadik bajnoki címét.
 
A nap meglepetésembere Botló Dominik volt, aki a 110kg-os súlycsoportban első körben vásárúti ellenfelét 5:3 győzte le, majd következett a nyitrai ellenfél aki felett szintén sikerült pontozással győznie 5:2 arányban. A döntőben Dominik nem bízott semmit a véletlenre a szintén nyitrai ellenfelét még az első félidőben sikerült két vállra fektetnie és így megszereznie élete első bajnoki címét.
 
Eredmények:
51 kg Csörgő Tamás 4.hely, Szakács Dominik 5.hely
55 kg Csörgő László 1.hely 
110kg Botló Dominik 1.hely
 
Ugyancsak szombaton, de már Naszvadon nemzetközi birkózó versenyen szerepeltek a dunaszerdahelyi birkózó lányok, amelyre kilenc ország 29 csapatának 138 versenyzője nevezett be. A juniorok között 62 kg-ban Bacsfai Réka először marcelházi ellenfelét 10:0 arányú technikai tusra verte, majd a döntőben a horvát válogatottat fektette két vállra. Az U23 korosztályban 62 kg-ban Juhász Mária szerzett aranyat miután a volt junior magyar válogatott és a horvát válogatott ellenfelein tus győzelmet aratott. 
 
Eredmények:
kadet
Bokros Viktória 6.hely
 
junior
Bacsfai Réka 1.hely
 
U23
Juhász Mária 1.hely

Ezt már olvasta?

Cookies