Back to top

A Csemadok lett az Európai Polgári Díj kitüntetettje

Publikálva: 2016, október 1 - 13:35
Dunaszerdahelyen adták át pénteken a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok részére, idén egyedüli díjazottként, az Európai Polgári Díjat.

Az ünnepi alkalmon megjelent Anna Záborská és Csáky Pál európai parlamenti képviselők, Dionýz Hochel, az Európai Parlament Szlovákiai Tájékoztatási Irodájának vezetője, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere, Berényi József, Nagyszombat megye alispánja, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, illetve a Csemadok életének számos egykori és mai prominens képviselője is.

Az est Boráros Imre Kossuth-díjas színművész Petőfi szavalatával, illetve a békei Búzavirág női népdalkör dalválogatásával kezdődött az eseménynek helyet biztosító Vermes-villában.

Elsőként városunk polgármestere, Hájos Zoltán köszöntötte a megjelenteket, kifejezve, mennyire megtisztelő a város számára az, hogy Dunaszerdahelyen, Csallóköz kulturális és szellemi központjában adják át a díjat. „Az pedig, hogy a Csemadok részesül ebben az elismerésben, külön öröm, hiszen mind tudjuk, hogy a szervezet munkája nemcsak a rendszerváltás előtti időkben, hanem azóta is mennyire fontos a magyar közösség megmaradása szempontjából” – jelezte Hájos Zoltán, aki egyben annak a reményét is kifejezte, hogy az odaítélt díj megerősíti és további, a közösségért tenni kívánó aktív munkára ösztönzi a Csemadokot.

Dionýz Hochel a 2008-ban alapított Európai Polgári Díjról szólt, miszerint azzal az Európai Parlament tüntet ki olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeket és civil szervezeteket, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, illetve európai szinten is értékelhető, komoly teljesítményt nyújtottak működési területükön, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki. Egyúttal a megjelentek tapsától kísérelve szlovákul és magyarul is megköszönte a Csemadoknak eddigi több évtizedes munkáját.

Csáky Pál, mint elmondta, külön örül annak, hogy nem egyedüli európai parlamenti képviselőként van jelen, s adja át a díjat, hanem Anna Záborskával közösen. Csáky szerint azért is különleges ez az idei, a kölcsönös tiszteletről és megbecsülésről is szóló díj, mert azt a Csemadok mint kisebbségi szervezet kapta meg, s 2016-ban egyedüliként is, ami a Szlovák Kormány felé is fontos jelzésként értékelhető.

Anna Záborská beszédében az Európai Unió sokszínűségére utalt. Szerinte az unió egy olyan csodás mozaik, amelynek színes kövei a nemzeti közösségek, s amely ettől a sokszínűségtől olyan szép és különleges – s ő is azon van, hogy ez az egybefogott sokszínűség együtt kell alkosson egy egészet továbbra is.

A beszédek után Anna Záborská és Csáky Pál közösen adták át a Csemadok elnökének, Bárdos Gyulának az elismerést. Bárdos elsősorban az 50 ezer Csemadok tag nevében vette át és köszönte meg az elismerést.

______________________________________

A Csemadok kulturális és közművelődési szervezet Pozsonyban alakult meg 1949. március 5-én, Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete néven – ennek a rövidítése a Csemadok mozaikszó. A szervezet elnevezése többször változott: Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége (1966–1969), Csehszlovákiai Magyar Társadalmi és Kulturális Szövetség (1969–1971), Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége (1971–1990), Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége (1990–1993), Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok (1993).

 

 

Ezt már olvasta?

Címkék: Csemadok
Cookies