Back to top

A Csallóközi Színes ceruzák útra keltek: Győrben újabb jubileum

Publikálva: 2016, október 25 - 14:01
A gyerekek képzőművészeti világversenyének kiállításáról, a XVII. Csallóközi Színes Ceruzákról már sokat írtunk. Néhányuknak úgy tűnhet, hogy már mindent elmondtunk róla, eggyel több vagy kevesebb, mit számít?

És mégis, a mai felgyorsult világban biztosíthatjuk önöket, hogy eme vándorkiállítás mindegyike hoz valami újat és érdemes többet megtudni róla, éppen ma.
2016 október 10-én a híres Győri Kovács Margit Alapfokú Művészetoktatási Intézmény környékén szokatlanul nagy volt a mozgolódás. A környék óvodáinak mindegyikéből (5 is van belőle) érkeztek a gyerekek tanító nénijeikkel együtt és eljött néhány szülő is. Már tizedik alkalommal nyitotta meg itt kapuit a Csallóközi Színes Ceruzák kiállítás. Az ünnepélyes kiállításmegnyitó vendégeit Domonyik S., az intézmény igazgatónője köszöntötte, aki külön kiemelte a képzőművészet fontos szerepét az ember életében, főleg a gyerekek fejlődésének ezen fázisában. A szervezők és Dunaszerdahely város nevében Takács Tímea, a Városi Hivatal Kulturális, ifjúsági és sport ügyek önálló alosztályának vezetője mondott pár szót az egybegyűltekhez. Többek között tolmácsolta Hájos Zoltán, polgármester úr őszinte háláját a sok éves együttműködésért és a szóban forgó verseny hagyománnyá vált kiállításáért Győr városában. A megnyitón a városi képviselőtestület két hazai önkormányzati képviselője is részt vett – egyikőjük Diligens Tibor úr, aki májusban kísérte a kis győzteseket Győrből Dunaszerdahelyre, az eredményhirdetésre. Ahogy bevallotta, elvarázsolta őt a mi ünnepélyünk és szívesen ellátogat hozzánk máskor is. Megismerkedtünk a másik képviselő úrral, Borsi Róberttel is, aki az egész rendezvényt egy új, magasabb szintre emelte. Beszédének elején elmondta, hogy ő leginkább a legkisebbekhez szólna, tehát ez most nem hagyományos lesz. Kezébe vette a mikrofont és elindult a kis nebulók felé. Nem okozott neki problémát leguggolni hozzájuk, hogy egy szintre kerüljenek. Megkérdezte: ki szeret rajzolni? Minden kéz a magasba lendült, majd további érdekes kérdések következtek – mit szerettek rajzolni, milyen állatkákat, melyek a kedvenc színeitek, mivel játszotok legszívesebben a játszótéren és ehhez hasonlók. Látszott, hogy igazán érdekli őt a gyerekek világa, akik szintén élvezték a kérdezz-feleleket és örömmel beszéltek a mikrofonba. A hangulat, ami itt mindig nagyon felszabadult és barátságos, új árnyalatokkal gazdagodott. Ez így is van rendjén, hiszen egy kiállításmegnyitón voltunk. Borsi úr pár alkalommal még bátorította a gyerekeket, hogy rajzoljanak sokat és szívből, ne féljenek kísérletezni. A jelenlévő tanító nénikhez is intézett pár mondatot, kérte, hogy ne veszítsenek a lelkesedésükből és vegyenek részt a gyerekekkel e csodálatos és kivételes verseny következő évfolyamában is.

 

A kultúrműsorban a Kovács Margit Óvoda apróságai léptek fel. A megnyitó hivatalos része után a résztvevők alaposan szemügyre vették az egyes képeket, elemezték is ezeket, különös figyelmet szentelve a települések neveire, ahonnan az alkotók származnak. Mindegyik óvodába háromnyelvű színes katalógus vándorolt, melyben mind az 55 nyertes képzőművészeti alkotás mása megtalálható.
A három magyarországi vándorkiállítás szervezője a Nagyszombati Önkormányzati Kerület, a Csallóközi Népművelési Központ, Győr megyei rangú város Önkormányzati Kerületének és a Kovács Margit Intézmény együttműködésével.

Jana Svetlovská, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatónője
Fotó: a szerző archívuma

 

Ezt már olvasta?

Élő Aranykert

Élő Aranykert

A Szövetség a Közös Célokért a Csallóközi Múzeummal...

Cookies