A tizennégy szép lány mellett gazdag program várta a közönséget, amely során többek közt fellépett az Arizóna, Mészáros Tamás, Házi Csilla és táncosai, illetve Fehérvári Gábor Alfréd. A lányok előbb utcai ruhában, a folytatásban koktélruhában és egyedi tervezésű fürdőruhában mutatkoztak meg a közönség és a zsűri előtt.
A rendezvény során több különdíj is gazdára talált, az internetes szavazást a kárpátalajai Bence Evelin nyerte.
Az est végén pedig az is kiderült, ki bizonyult a legszebbnek. A győztes a 22 éves bacsfai Bittera Noémi lett, aki a döntő előtt portálunknak elmondta, úgy látja, hogy a Kárpátok Szépe verseny sok lehetőséget fog hozni a későbbiekben. „Mindent megteszek annak érdekében, hogy helyt tudjak állni. Emellett a családi vállalkozásunkba szeretnék tovább dolgozni, egy családi éttermet vezetünk, ahol elkell a segítség, de ezt kicsit se bánom, mivel nagyon szeretem csinálni. Osztozom azoknak az embereknek a véleményében, akik úgy gondolják, hogy az az ember boldog és sikeres az életben, aki azzal foglalkozik, amit szeret csinálni. Álmodni szabad, de azután meg kell valósítani az álmainkat.”
Az egyik álma már teljesült, mert a felvidéki győztesként a Miss Intercontinentalon is részt vehet, de Lednecky Kitti első, illetve Zakariás Laura második udvarhölgy sem marad majd további versenyek nélkül, hiszen az értékes nyereményeken kívül ők is megmérettetnek még a nemzetközi szépségipatban.
Ezt már olvasta?
Július 9-től ismét módosul a Leo Express menetrendje
A vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt 2026....
A szélsőséges időjárás okozta mezőgazdasági károkat több millió euróra becsülik
A rendkívüli szárazság, hőség és a tűzesetek után viharok...