„Az elsődleges a család, mert manapság mindenki Ronaldo- és Messi-típusú futballistákat akar kinevelni. Néha a családok a pénzre gondolnak a gyerekük helyett, legalábbis Portugáliában jelenleg ez a helyzet” – kezdte sorolni a DAC edzője, Hélder Cristovao a legfontosabb tényezőket, amelyek a fiatal labdarúgók és általánosságban a sportolók sikeres kineveléséhez vezetnek.
„A második fontos dolog a játékos mentális ereje és a megfelelő hozzáállása. A háromszöget pedig a klub és annak háttere zárja be. A klubnak minden egyes labdarúgó számára egy individuális projektet kellene kidolgoznia. Ha tisztában vagyunk a futballista képességeivel és három-négyéves projektet készítünk elő a számára, akkor mindenkinek azt kell követnie. Egyszerű dolog lehetőséget adni egy tizenhét éves játékosnak, akit aztán másnap mellékvágányra teszünk. Ez azonban nem a helyes út. Meg kell arról győződnünk, hogy képes kezelni a nyomást. Vannak olyan tizenhét esztendős labdarúgók, akik erre még nem állnak készen, ezért velük türelmesnek kell lennünk és tovább dolgoznunk. Vannak azonban olyanok is, akiket akár már holnap félelem nélkül bevetnék egy mérkőzésen. A klub dolga, hogy az ilyen pillanatokban támogassa a játékosokat. Ha betartjuk az ütemtervet, akkor nem elveszíteni fogjuk a futballistákat, hanem megszerezni” – gondolja a több nagy klubban is megforduló, egykori labdarúgó. A játékos-pályafutása alatt volt néhány, ténylegesen világsztárnak számító csapattársa. Továbbiakat pedig edzőként irányított azokban az időkben, amikor még csak úton voltak a hírnév felé.
Hélder vezetőedző egyik legtöbbet emlegetett ilyen játékosa Joao Felix, akiért az Atletico Madrid tavaly nyáron 126 millió eurót fizetett. Akkor még csak 19 éves volt. Pont a DAC új vezetőedzője adott neki elsőként játéklehetőséget a felnőttek között. Tizenhat esztendősen felvitte a Benfica tartalékcsapatához és ezáltal megmutathatta magát a második ligában. „Ezzel ő lett a legfiatalabban bemutatkozott futballista Portugália professzionális bajnokságaiban. A klub és én, a vezetőedző közösen döntöttük el, hogy készen áll a felnőtt tartalékcsapatba való átmentre” – árulta el együttesünk 48 éves mestere.
A sárga-kékek új edzője érdeklődve tekintette át a DAC élvonalbeli történelmének legfiatalabb játékosairól szóló listáját (lásd lejjebb). Az első tizenöt között három védence is megtalálható – Dominik Veselovský, Marko Divković és Nagy László. Ebből a 15 futballistából a legtöbbször Marko Divković lépett pályára (68) a Fortuna Ligában, ám a listán szereplők több mint fele nem tudott stabil élvonalbeli játékossá válni és egyszámjegyű első ligás pályára lépés maradt a nevük mellett. Pedig bemutatkozása idején mindegyik nagy tehetségnek volt kikiáltva.
Térjünk vissza Felixhez. A lisszaboni klub B-csapatából viszonylag gyorsan vált ismertté, ám kevés az ehhez hasonló eset. A megfelelő környezeten és a klub jó munkáján kívül a játékos hozzáállása is fontos volt. „A fiatal labdarúgóknak követniük kell a tervet és ifjú koruktól igazi profiként kell viselkedniük. Fontos a megfelelő étkezés, a kellő mennyiségű pihenés, az edzésekre való összpontosítás, emellett az iskoláról és a tanulásról sem szabad megfeledkezniük. Bízni kell továbbá az edzőkben és a klubnál dolgozó emberekben. Szintén ajánlanám nekik, hogy csak a megfelelő emberek tanácsaira hallgassanak” – mondja Hélder Cristovao.
Minden idők 15 legfiatalabb játékosa a DAC élvonalbeli szereplése során:
VESELOVSKÝ Dominik | 19.7.2002 | 21.7.2019 | 17 | 0 | 2 |
ČERNÁK Roland | 22.7.1997 | 26.7.2014 | 17 | 0 | 4 |
DEMETER Szabolcs | 8.7.1991 | 26.5.2009 | 17 | 10 | 18 |
PAJIĆ Sladjan (SRB+AUT) | 28.3.1992 | 10.4.2010 | 18 | 0 | 13 |
DIVKOVIĆ Marko (CRO) | 11.6.1999 | 22.7.2017 | 18 | 1 | 11 |
ALUKU Esmerald (ALB) | 31.12.1998 | 18.2.2017 | 18 | 1 | 18 |
ERŐS Juraj | 14.8.1978 | 16.10.1996 | 18 | 2 | 2 |
NÉMETH Jozef | 7.8.1981 | 23.10.1999 | 18 | 2 | 16 |
NÉMETH Zsolt | 1.2.1991 | 13.5.2009 | 18 | 3 | 13 |
MIKLÓS Imrich | 18.2.1974 | 31.5.1992 | 18 | 3 | 13 |
MOLNÁR Peter | 4.6.1973 | 29.9.1991 | 18 | 3 | 25 |
NAGY Ladislav | 24.1.2001 | 24.5.2019 | 18 | 4 | 0 |
BOJNANSKÝ Michal | 20.6.1995 | 9.11.2013 | 18 | 4 | 9 |
HRAZDÍLEK Michal | 28.6.1995 | 29.11.2013 | 18 | 5 | 1 |
LÉNÁRTH Tamás | 7.6.1990 | 22.11.2008 | 18 | 5 | 15 |
Megj.: a játékos neve után a születési dátuma, bemutatkozásának dátuma és kora (év, hónap, nap)
dac1904.sk