![Nagy Attila felvétele Csak semmi cicó – inkább bicó! Szombaton Dunaszerdahelyi Bringásnap](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2023/j%C3%BAn/8/20220611_1034260_0.jpg?itok=my3H8z42)
A pompás családi sport és közösségi programon csaknem 200 kerékpárossal kerülik meg szombaton a várost. A hagyományos rendezvényre várják a családokat is, hiszen kisgyermekekkel is kiváló, biztonságos szórakozást kínál a bringás felvonulás.
A program szombaton, azaz június 10-én állomási park melletti játszótéren délelőtt kb.10.00 órakor vesz kezdetét, onnan indul a felvonulás. A városon belüli útirány és táv egyszerű: egy nagy kört írnak le a városban, kb.10 km-t megtéve, majd megpihennek a vásártéren. A rendezők elmondták, hogy a kritikus pontokon, vagyis a kereszteződéseknél rendőri és szervezői biztosítás is lesz.
A vásártéren a világmozgalommá duzzadt „Critical mass – kritikus tömeg” rendezvények mintájára a kerékpárosok a fejünk fölé emelik a bringákat – egy fotó, illetve a jó közérzet, s a maradandó emlék érdekében!
Az igazán kitartóak pedig tovább túrázhatnak Udvarnokot érintve Eperjesig, a Kis-Duna partjára, ahol „benéznek” az Eperfesztiválra is…
A bringanap résztvevői a mindennapos kerékpározás népszerűsítéséért is demonstrálnak, békésen rendezvényükkel, hiszen ahoygan a fő szervező, Győry Attila elmondta, „szeretnénk, hogy Dunaszerdahelyen tovább emelkedjen a kerékpárral közlekedők aránya”.
(dszi)
Ezt már olvasta?
![Bálint-napi vásár a MAX-ban - már péntektől](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/14/fo-rov_8529-enhanced-nr-4015-fo.jpg?itok=9YlpzYM0)
Bálint-napi vásár a MAX-ban - már péntektől
Az idén is folytatódik a hagyomány a MAX üzletközpontban;...
![Kéz a kézben: Házasság és a speciális igényű gyermekek nevelése](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/10/family-8358014_1280.jpg?itok=8hsn-f1M)
Kéz a kézben: Házasság és a speciális igényű gyermekek nevelése
A Szövetség a Közös Célokért társulás szervezésében...